HIRDETÉS
– Az előadások során mire voltak leginkább kíváncsiak a szülők?
– Azt veszem észre, hogy nagyon vevők és nyitottak a szülők a gyakorlatias tanácsokra. Egyrészt szeretnék tudni, hogy ami az ő gyerekükkel van, amit ők tapasztalnak, az mennyire számít átlagosnak, mennyire fér bele a normál tartományba, illetve, ha azt tapasztalják, hogy van valami nehézségük vagy elakadásuk, akkor azon hogyan tudnak ők maguk, szülőként segíteni.
– Melyek azok a problémák, amelyek leginkább a kisgyermekeknél jelentkeznek? Van dackorszak, hiszti stb., hogyan lehet ezeket kezelni, kell-e egyáltalán kezelni?
– Az egyik fontos téma, amiről szoktunk beszélgetni a szülőkkel, pont az akaratosság kezelése. Az egyik könyvemnek a címe a Mit kezdjünk az akaratossággal? 8+1 módszer kidolgozására épül, plusz mesékkel kiegészítve segíti a gyermekeket az érzelmi kommunikáció elsajátításában és a problémamegoldásban. Igyekszem, hogy az előadáson ezeket a módszereket feltárjam a szülők előtt, és úgy menjenek haza, hogy ezt az egyébként normál életkori sajátosságot kicsit hatékonyabban és kevésbé konfrontatívan tudják kezelni.
– A mai világban sok probléma van amiatt, hogy a gyermekek már kiskorukban negatív énképeket alakítanak ki. Mit tehetnek a szülők, hogy ez ne így történjen?
– Nekem is azt mutatja a praxisom során gyűjtött tapasztalat, hogy nagyon sok inger éri a gyerekeket. Ráadásul egy olyan korban, amikor rendkívüli módon befolyásolhatók, és bizony előfordulhat, hogy valaki kiskorában olyan ingerrel találkozik, ami számára nem feldolgozható. Ez a szorongásnak a melegágya, úgyhogy nagyon kell arra figyelni szülőként, hogy milyen ingerek közelébe engedjük a gyereket, milyen közegbe helyezzük, még akkor is, ha ez egy virtuális világ, ami a képernyőn keresztül eljut hozzá.
Bizony van abban a szülőnek felelőssége, hogy milyen mennyiségben, milyen minőségű tartalmat enged nézni a gyermekének.
– Mennyire kell korlátozni a gyermekeket? Szükség van-e szabályrendszerre, szigorra, elcsattanhat-e egy-két atyai, anyai pofon?
– A keretek és a határok rendkívül fontosak. Természetesen a bántalmazás semmilyen formáját nem propagálhatom, Magyarországon erre törvény is van, tehát már az atyai pofon sem megengedhető. Ha lélektani szempontból elemeznénk ezt, akkor látjuk, hogy ez mind az autoriter nevelési stílusnak az eszköztára, amikor azt mondom a gyereknek, hogy csináld meg azért, mert tisztelned kell engem, és csak azért, mert én azt mondtam. A mai modernebb gyereknevelésben inkább azokat az elveket valljuk, hogy érdemesebb a gyermekeket partnerként kezelni, kiskamasz, kamasz gyerekeket bevonni akár a döntéshozatalba is, és számukra elmagyarázni, hogy mi miért történik. Ezzel a fajta attitűddel számíthatunk arra, hogy a gyermek is együttműködőbb lesz, és amire a napjainkban sokkal nagyobb hangsúlyt helyezünk, mint régebb, hogy harmonikus legyen a kapcsolat, bizalommal teli a szülő és a gyermek között.
– Előfordul, hogy még a 4-5 éves gyermeket is szoptatja az édesanyja. Meddig egészséges a ragaszkodás a gyermek és a szülő között?
– Gyermekpszichológusként azt vallom, hogy nincsenek sablonmódszerek, tehát nincs egy olyan egyedi módszer, ami minden család esetében beválik. Inkább azt az alapelvet vagy attitűdöt hangsúlyoznám, hogy ha a szülőben megvan az az érzékenység, hogy a gyermek érzelmeire, szükségleteire, igényeire érzékenyen tud reagálni, és annak megfelelően cselekszik, akkor biztosan nem fogja túlzott mértékben félteni, és magához láncolni a gyereket. Sokszor azt látom az ilyen elhúzódó szoptatás esetében, hogy ez inkább az anyuka igénye szokott lenni, és nem annyira a gyermeké. De természetesen lehetnek egyedi esetek.
– Gyakran hallunk arról, hogy hiperaktív, túlzottan mozgékony a gyermek, nehezen kezelhető. Iskolakezdést követően is szokott ez problémát okozni. Ilyen esetben mi a teendő?
– Ezek inkább trendek, hogy azt látjuk egy gyereken, hogy nagyon mozgékony vagy kifejezetten magas a mozgásigénye, persze azért van egy normál tartomány. A pszichológusi munka nehézsége pont abban rejlik, hogy ki az, aki meg tudja mondani, hogy mi a normális? Azt veszem észre, hogy nagyon tágak lehetnek ezek a határok, és például
egy gyerek, aki nagy mozgásigénnyel rendelkezik, amúgy is impulzívabb, lendületesebb természettel rendelkezik, még egyáltalán nem biztos, hogy indokolt a hiperaktív, figyelemzavaros diagnózis.
Egyszerűen arról van szó, hogy az ő napirendjét úgy kell kialakítani, hogy nagyon sok mozgás legyen benne, hogy ki tudja ereszteni a benne egyébként természetesen ott lévő nagyon sok energiát. Itt inkább azért tehetünk, hogy ezt a rengeteg sok energiát, ami ott dúl benne, konstruktív módon tudja levezetni, és ezek például ne az iskolai viselkedési nehézségekben nyilvánuljanak meg.
– Tiltás, büntetés szükséges kelléktárai-e egy szülőnek?
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem is annyira a gyermeknevelés létezik ilyen egzakt módon, hanem a gyermekkel való együttélés során van egy hiteles szülői jelenlét. Ezt érzelmi szempontból is értem, hogy megtörténik az egymásra hangolódás, és ebben a jó érzelmi viszonylatban a gyereket anélkül is, hogy erősen tiltanánk vagy büntetnénk, érdekelni fogja, hogy mi hogyan érzünk vele kapcsolatban.
Azt látom, hogy a tiltás és a büntetés vonala nagyon nagy csapda tud lenni. Amikor elkezdjük tiltani a gyereket, akkor egyfajta lázadásba taszítjuk őt, nagyon felerősödhetnek a dacos, ellenálló tendenciák, és annál nehezebb lesz vele a dolgunk. Ha elkezdjük büntetni azzal, hogy elvesszük a telefonját, tévéjét, megpróbálunk megvonni tőle valamit, ami fontos számára, vagy nem engedjük el a barátaival, vagy kivonjuk olyan tevékenységekből, amit tudunk, hogy szívesen és örömmel végez, az óriási dühöt, haragot kelt a gyerekekben. Ilyenkor nagyon könnyen a szülő ellen fordulnak, és azt mondják, hogy nem érdekel a telefonom, és nem érdekel ez a juttatás, ez a program, és az sem, ha nem nézhetek többet tévét, és onnantól kezdve a szülő eszköztelenné válik, nincs semmi, amivel hatni tudna a gyerekére. Sokkal inkább a bizalommal teli szülő-gyerek kapcsolattal tudom azt kifejezni, hogyan tudja a szülő nevelni, hatékonyan formálni a gyermekét, nem a tiltás és a büntetés segítségével.
– Milyen esetben van szükség arra, hogy a szülő pszichológushoz forduljon?
– Nagyon bátorítanám a szülőket, hogy hallgassanak a saját megérzéseikre. Tehát ha ők maguk úgy érzik, hogy túlnőtt rajtuk a probléma, még akkor is, ha ez csak egy apróság, és tulajdonképpen nem is biztosak abban, hogy egyáltalán problémának számít, keressenek fel egy szakembert, esetleg pont egy gyermekpszichológust. Mondja meg ő, hogy baj van-e? Lehet ez olyasmi, amit kinő a gyermek, amivel foglalkozni kell, vagy ami életkori sajátosság, és el fog múlni. Lehet, hogy csak arra van szüksége a szülőnek, hogy megbizonyosodjon arról, hogy amit csinál, azt jól csinálja, de ez a kis támogatás meg nagyon kell ahhoz, hogy tovább tudjon menni az úton. Hogyha a gyermekkori tüneteket veszem számba, akkor nincsenek annyira egzakt tünetek – mondjuk, legyen az egy sírás, hasfájás – ami biztosan pszichológiai problémát jelez, és pont meg lehet mondani, hogy micsodát. Ha a gyermek jelentősen megváltozik negatív irányba, akár a hangulata, akár a viselkedése gyökeresen eltér attól, ahogy ő lenni szokott, akkor lépni kell, ezek a negatív dolgok lehetnek például, hogy ingerlékenyebb, sírósabb, agresszívebb, türelmetlenebb, nem tud jól teljesíteni az iskolában, rosszul alszik, rémálmai vannak, étvágytalan lesz. Ez nagyon sokféle tünet, de ez mind arra utalhat, hogy valami megváltozott a gyermek életében, megrendült az érzelmi biztonsága, és ezekre érdemes odafigyelni.
