Fontos is legyen, de érdekes is? Mit lapoznának szívesebben a diákok?  

Molnár Rajmond 2018. december 10., 15:30

Noha nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kortárs irodalmi alkotásokra, így megszerettetve az olvasást a diákokkal, a tanügyi rendszerben a klasszikus műveken van a hangsúly. Egyes pedagógusok rengeteg házi olvasmányt megkövetelhetnek, mások kevésbé foglalkoznak ezzel.

Fontos is legyen, de érdekes is? Mit lapoznának szívesebben a diákok?   
galéria
A jelenlegi helyzetben a tanároknak nem kötelező, hanem magukra vállalt feladata, hogy megszerettessék a diákokkal az olvasást Fotó: 123RF

„Bár nagyon sok magyar nyelv és irodalom szakos tanár ajánlja a kortárs szerzők műveit, egyesek inkább a klasszikusokra esküsznek. Ugyanakkor a házi olvasmány sem kötelező: míg egyes pedagógusok rengeteg házi olvasmányt megkövetelhetnek, mások kevésbé foglalkoznak az irodalmi nevelés e részével. Tanárfüggő jelenségről beszélünk tehát. A jelenlegi tanügyi rendszerben a pedagógusoknak nem egy kötelező, hanem inkább önkéntesen magukra vállalt szerepük az, hogy megszerettessék a gyerekekkel az olvasást, megtalálva a fontos, de ugyanakkor a diákokat is érdeklő műveket” – magyarázta érdeklődésünkre Dáné Szilárd magyar nyelv és irodalom szakos tanfelügyelő.

Megtudtuk, míg általános iskolában jobbára szabad kezet kap a tanár a tekintetben, hogy milyen műveket ajánl elolvasásra a tanulóknak – hiszen a nyolcadikosok országos felmérésén nem műcentrikus a vizsga –, addig középiskolában ez már kötöttebb, hiszen az érettségi követelményrendszere szerint műfajhoz kötött műveket kell bemutatni. Ez esetben többnyire csak klasszikus irodalmi alkotásokról beszélhetünk.

Az irodalom funkcióját átvették az audiovizuális termékek, amelyek között kiemelkedően jók is vannak Fotó: Barabás Ákos

Kovács Ágnes általános iskolásokat tanító magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus érdeklődésünkre azt emelte ki, manapság már kevés esélyt lát arra, hogy az olvasás olyan kiemelt szerepet kapjon a fiatalok életében, mint pár évtizeddel ezelőtt. Véleménye szerint tény, hogy egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek, viszont akik igen, inkább a modernebb művek felé nyitnak. „A mai fiatalokat iszonyatosan sok impulzus éri napközben, nem is tudom, hányszorosa annak, mint az előttük lévő generációk esetében. Nem csoda, hogy az olvasás kevésbé kap kiemelt szerepet az életükben” – mondta. Hozzátette, az irodalom funkcióját átvették az audiovizuális termékek, amelyekből kiemelkedők is vannak. Példaként a sorozatokat említette. „Rengeteg jó, modern sorozat van, amelyeket a diákjaim is néznek. Ezek természetesen nem helyettesítik az olvasást, viszont

a sorozatokban sokszor annyira jó jellemábrázolások, karakterfejlődések vannak, amelyeket egyes kortárs könyvek is megirigyelhetnének”

– magyarázta. Arra is rámutatott, hogy ha valamelyik tanítványa elolvas egy könyvet, legyen szó klasszikus műről vagy épp kortárs alkotásról, azt érdemjeggyel jutalmazza, viszont egyáltalán nem kötelező számonkérés ez.

A klasszikus irodalom a kortárssal párhuzamba vonva is „eladhatóbb” Fotó: Pál Árpád

A két éve megjelent, 5–8. osztályosoknak szóló kerettanterv – amely szerint jelenleg csak az öt- és hatodik osztályosokat tanítják – már nagyobb hangsúlyt fektet a kortárs irodalom fontosságára, közölte érdeklődésünkre Bíró Brigitta magyartanár. Véleménye szerint a kortárs irodalom beemelésére és megszerettetésére a tanárok általi egyéni megoldás lehetne, ha az amúgy is kötelezően tanulandó klasszikus irodalommal állítanák párhuzamba a kortárs szerzők műveit, hiszen sok esetben hasonló fontosságú üzenetet közvetítenek mind a régi, mind az új művek.

„Úgy általánosan az olvasással kapcsolatban a diákok ösztönzésére jó megoldásnak látom az élményszerűséget, élménypedagógiát”

– fogalmazott. Csonta Noémi középiskolásokat tanító magyar szakos pedagógus azt emelte ki, hogy mivel az érettségin nem kérnek kortárs irodalmat, az oktatásban a tanterv szerint előírt klasszikus művekre kell helyezni a hangsúlyt. Viszont szabadidejében nagyon sok diája szívesen olvas kortárs szerzőktől. Példaként a sci-fi és a fantasy műfajokat emelte ki.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.