HIRDETÉS
A Darkkal híressé vált Baran bo Odar és alkotó-, valamint a való életben is társa, Jantje Friese továbbra is azt csinálják, amihez a legjobban értenek: mystery box-történetet álmodnak a képernyőre, és azt meg is valósítják, ráadásul legújabb alkotásukat, az 1899-et a járványhelyzet kellős közepén.
Azért is nagy szó, hogy Jantje újabb misztikus történetéből sorozat lehetett 2022-re, mivel az alkotópáros a Dark elképesztő kritikai és nézői sikere után szó szerint nemzetközi vizekre evezett.
Új sorozatuk – ahogy a cím is nyilvánvalóvá teszi – 1899-ben játszódik egy, Európából az amerikai partok felé haladó gőzhajó, imigránsokkal tele fedélzetén. A Kerberoson igazi bábeli zűrzavar uralkodik, mivel sok nemzet képviselői váltottak jegyet az egyirányú utazásra, így
a fedélzeten találunk spanyol, német, francia, angol, dán, lengyel, kantoni, és még ki tudja, milyen nyelven beszélő embereket, akik szinte kivétel nélkül mind menekülnek valami elől.
Igen ám, de a történetünk elején a Kerberos legénysége megtalálja a hajózási társaság korábban eltűnt hajóját, a Prometheust, ez pedig számos kérdést vet fel az utasokban, ráadásul ettől fogva
megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni mind az utasokkal, mind a legénységgel.
A keletkező zűrzavart a hajó kapitánya, Eyk Larsen kellene kontrollálja és megoldja, ehelyett azonban úgy dönt, hogy megnézi, hogy vannak-e túlélők a hetek óta sodródó és eltűntnek nyilvánított Prometheuson, ami természetesen újabb bonyodalmakhoz vezet. Ő és Maura Franklin – az egyik utas, akit különleges látomások gyötörnek – azok, akik minden áron rá akarnak jönni, hogy mi is történik valójában körülöttük. Eközben pedig
az egyre nyugtalanabbá váló utasok folyamatosan a túlélésért küzdenek az egyre jobban eluralkodó káoszban ami úrrá lesz a hajón.
Nyilván, hogy mindenki az etalonként számontartott Darkhoz akarja hasonlítani ezt a sorozatot, amely ezúttal nem annyira komplex és bonyolult, mint az időutazós elődje, de azért képes rendesen megdolgoztatni a néző agytekervényeit. Itt nem egy időhurok kibontakozását látjuk, amelyben a karakterek fiatalabb és idősebb verziói jönnek-mennek az időben, hogy kiderüljön: tőlük indult és velük ér véget minden, hanem itt a valóság-érzékelés áll a középpontban. Abból a szempontból hasonló a Westworldhoz vagy éppen az mystery box-sorozatok másik etalonjaként hivatkozott Losthoz, hogy
itt is egy hatalmas rejtély kibontakozását követhetjük végig, amelyet szándékosan leges-legbelülről mutatnak, hogy csak a végén álljon össze a nagy kép, és nyerjenek értelmet az összefüggések.
Baran bo Odarék és Jantje Friese ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre, előre eltervezték az egészet.
Az első évad, ahogy a Dark esetében is mindössze a felszínt kapargatta meg egy jókora csavarral a végén, és ezt a sorozatot is három évadosra tervezték, amelynek a végén várhatóan összeáll a teljes kép. Erre azonban még éveket várhatunk, hiszen cikkünk megjelenésekor a Netflix még hivatalosan be sem rendelte a folytatást, nemhogy még a harmadik évadot is, hiszen ezt is – mint manapság minden sorozatukat – a nézettségtől teszik függővé, vagyis
csak akkor készülhet újabb évad belőlük, ha elegen nézik.
Az 1899 viszonylag jól teljesített, ha hihetünk a marketinggépezetnek, ugyanis a megjelenését követően nagyon sok országban került a legnézettebb sorozatok élvonalába és a dobogó első helyére, hogy aztán november végén a Netflix újabb nagyágyúja, a Wednesday letaszítsa onnan.
A legjobb Star Wars-sorozat és az egyik legjobb Star Wars-történet, amit sajnos kevesen néznek – így vonult be a köztudatba a réges régen egy messzi galaxisban játszódó újabb folytatásos sztori, amely
tényleg van olyan jó – sőt bizonyos szempontból sokkal jobb is – mint az eredeti trilógia filmjei, a Mandalóri, vagy éppen a Zsivány Egyes, ami épp az Andor folytatása.
A jelenlegi sorozatfelhozatalban már rendhagyónak számító, 12 részes évad részei hétről-hétre váltak elérhetővé a sorozat szeptember végi premierje óta, és bár lassan indult be a történet, és sokkal komótosabban haladt a cselekmény, mint ahogy azt a többi Star Wars-produktumtól megszokhattuk, mégis épp ettől nagyszerű:
sokkal emberibb, sokkal nyersebb, sokkal földhözragadtabb, mint minden, amit eddig láthattunk ebben a kitalált univerzumban.
Itt nincsenek fénykardok, egy szó sem esik az Erőről, űrlények is csak mutatóban vannak, mégis sokkal többet tudunk meg az elnyomó birodalomról és a galaxis lakóinak természetéről, mint eddig bármikor.
A történet lényegében a Lázadók megalakulásáról szól, egészen pontosan Cassian Andor százados lázadóvá válásának útját mutatja be. Merthogy a Zsivány Egyesben megismert Cassian nem volt mindig az a feddhetetlen kulcsember, aki bármikor kész lett volna az életét adni a lázadókért és az általuk képviselt ügyért (amit végül meg is történik a film végén, vagyis Andor életét adja azért, hogy a lázadók a Halálcsillag tervrajzai segítségével verhessék majd be az első nagy szöget a Birodalom koporsójába az Új Reményben).
Andor az az ember, aki nehézsorsú árvaként volt kénytelen felnőni, miután népét kiirtották, ezt követően pedig kisstílű bűnözőként éli az életét, miközben
valami nagyba csöppen bele, ami lassan elindítja benne a lázadás szikráját a mindent elnyomó Birodalom és annak szolgái ellen.
Tényleg hosszan lehet ecsetelni az Andor erényeit, amit nagyon sokan megtettek már előttem, a lényeg, hogy ez a 12 epizód a Star Wars egyik csúcsa, egy nyers és kegyetlen történet az elnyomás és az elnyomottak természetéről, a hatalom machinációiról és a kisember szenvedéseiről, a lappangó dühről és rengeteg másról, ráadásul
olyan komplexitású karakterekkel, hogy azt a Trónok harca is megirigyelhetné.
Az évad felénél látott napvilágot az a nézettségi adat, miszerint lehet bármennyire is jó az Andor, ha ez az a Star Wars-sorozat, amit a legkevesebben követnek, hiszen a nézettsége messze elmaradt a fent említett Mandalóriétól, az ezt követő Bobba Fett könyvétől, de még a meglehetősen rosszul sikerült Obi Wan Kenobi-szériától is, amit lényegében
a nosztalgiafaktor és a mérhetetlen fanservice adott el, nem pedig a minősége.
Az Andor népszerűségét biztosan megdobta, hogy a lelombozó nézettségi adatokkal került be a hírekbe, és erről nagyon sokan írtak, de biztosan a szájhagyomány is rátett egy lapáttal, hiszen hétről hétre egyre jobb epizódokkal rukkolt elő, ezekkel pedig már meg lehetett győzni azokat is, akik a kezdeti lassúsága miatt engedték el a sorozatot. Ezek után viszont a Disney „gyártósorán” minden soron következő Star Wars-produktumnál fel kell kötni a gatyát, hiszen ez most egy hivatkozási pont lesz, hogy így is lehet csinálni, nem csak a rajongók pofátlan kiszolgálásával, ahogy ezt tették a legújabb Skywalker-trilógiával is.
A Wednesdayről lassan már az is hallott, aki egy kő alatt él, és nem követi, hogy éppen melyik aktuális sorozatok éppen népszerűek. Tim Burton nagy visszatérése a Netflixen számunkra épp amiatt is érdekes, mivel a sorozatot Romániában is forgatták, és ha nem is számunkra ismerős helyszínek köszönnek vissza a nézésekor, azért mégiscsak nem mindennapi, hogy például
a sinaiai vasútállomáson „járnak-kelnek” a sajátos víziójú horror- és horrokomédia-rendezőlegenda, Tim Burton karakterei.
Merthogy ő hozta tető alá a Netflixnél a legendás Addams Family spin-offot, ami a karikatúraszerű karakterekből álló, horrorcsalád elsőszülöttjéről, Wednesday Addamsre fókuszál. A nyolcrészes sorozat pont olyan, mint amilyennek 2022-ben egy Netflix-sorozatnak lennie kell, természetesen jó sok timburtonos beütéssel, és egész jó poénokkal, amelyek a színekre allergiás, különc Wednesday-karakteréből erednek, és mondhatni kiapadhatatlanok egészen addig, amíg a szezon végére kissé elfárad az egész.
A karaktert megformáló Jenna Ortegából egy csapásra világsztár lett, köszönhetően annak, hogy mennyire jól tudott átlényegülni a copfos, sötétlelkű és a különcök mindennapjait élő lánnyá.
Mindezt az egyik epizódban bemutatott, saját koreográfiára épülő táncával csak tetézte, ez pedig sok más egyéb Wednesday-tartalom mellett hihetetlenül gyorsan lett virális a közösségi médiában (főként TikTokon és Instagramon), arról nem is beszélve, hogy
Ortega a szerep kedvéért kezdett csellózni és németül is megtanult, és a jeleneteiben sosem pislogott, ezzel is erősítve a karakter különc jellemvonásait.
A sorozat érdekessége még, hogy az a Christina Ricci is szerepel benne, aki az ’90-es évek Addams Családjának Wednesdayét játszotta gyerekként (ezúttal egy másik karakter bőrébe bújik), ugyanakkor rendkívül jó választás volt Catherine Zeta-Jones a karcsú és sötétlelkű Morticia szerepére, mellette pedig Luis Guzmán Gomeze is kiváló, annak ellenére is, hogy az ő castingját előzetesen már szétszedték a trollok, hogy miért egy latinót választottak az Addams-családfő szerepére (holott az eredeti képregényben is latinó volt a karakter). Fontos szerepet kapott ugyanakkor a sorozatban a főként a Trónok harcából ismert Gwendoline Christie is, aki Larissa Weems igazgatónő szerepében először érezhette bájosnak magát, hiszen korábban többek közt a magassága miatt főként férfias, kemény nőket kellett eljátszania. És akkor még nem is beszéltünk Izéről, a levágott, de önálló életet élő kézről, akinek megformálásához egy román művész, Victor Dorobantu „adta a kezét”.
A Wednesday egy nagyon jól működő sorozat, amely főleg a fiatal generációnál talált be, de náluk aztán nagyon. A Harry Potteres beütésű történet egy különcöknek lehetőséget biztosító iskolában játszódik, ahol megmagyarázhatatlan gyilkosságok történnek, közben pedig ott feszül a fel nem oldható ellentét a különcök és a normie-k között, akiknek világai az iskola falain kívül találkoznak. Természetesen Wednesday a különcök között is kívülállónak számít, miután szülei egy meglehetősen brutális gyilkossági kísérlet után ide adják be, és ahol szembesülnie kell azzal, hogy
veszélyben van az ő és mások élete, amennyiben nem lép fel az iskolát fenyegető veszély ellen, ami egy torz szörny képében jelenik meg, amit rajta kívül addig senki sem látott.
A tinidrámás felütést tehát átlengi a különleges látványilágú horrorkomédia, amit egy jó kis krimi-szállal fűszereznek meg a készítők, hogy fenntartsák az érdeklődést az évad egészében, akkor is, amikor épp nem Wednesday karaktere viszi el a vállán a show-t (ami egyébként nagyon ritkán történik meg). És bár a szezon nagyon ígéretesen indul,
úgy válik eléggé összecsapottá és magához képest is komolyan vehetetlenné a végére, amin már a nagy revelációk sem segítenek.
Összességében azonban egy rendkívül szórakoztató néznivalóról van szó, ami rengeteg nézőnél talált be, hiszen máris megdöntötte a Stranger Things negyedik évadának első hétvégi rekordját, úgyhogy a szintén rekordokat döntő A Jeffrey Dahmer-sztori mellett megvan az év másik Squid Game kaliberű sorozata is a Netflixnek, amit
hülyék lesznek nem kiaknázni, és újabb szezonokkal újabb nézettségi rekordokat és ezáltal pénzt kisajtolni belőle.
Tim Burton tehát a ’90-es években rendezett blockbusterjei után „hangosan” tért vissza a köztudatba, és várhatóan ha nem is az ő rendezésében, de az ő közreműködésével készülhet el a Wednesday folytatása, és az Addams Familyből leágazó esetleges spin-offok, amennyiben
a Netflix ennél is saját filmes és sorozatos univerzumban kezd el gondolkodni a mostani sorozat sikerét látva.
Reméljük, hogy bármilyen folytatás is érkezik, az a Wednesdayhez hasonlóan egy kellemesen szórakoztató egyveleg lesz, ami várhatóan újból letarolja majd a közösségi médiát, és elnyeri a fiatal generáció rajongását, akik most felfedezhetik magunknak a galád Addams család történeteit.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
