„Rácsok, őrök, rozsdás évek, mi az, ami éltet?” – dalok a börtönről

Az élet minden helyzete és területe megihlette a dalszerzőket a pop-rockzene történetében – dalok nemcsak a szerelemről, hanem a börtönökről is szólnak. Persze – maradva kedvenc analógiánknál – a szerelem is lehet börtön, akár száz évig is.

Kerülnek rocksztárok is börtönbe (az egyik elokvens példa Bertrand Cantat esete, családjának tragédiája), ám nem feltétenül kell rácsok mögé kerülni azért, hogy erről a témáról írjunk dalokat. Összeállításunkban néhány nagy klasszikust és pár magyar szerzeményt válogattunk be.

Tulajdonképpen az azonos című film betétdala, a főszerepet Elvis játszotta, a dalt eredetileg Jerry Lieber és Mike Stoller írták a dalt, utóbbi játszik is rajta zongorán. Elvis ezzel a filmmel és dallal abszolút szupersztár lett, a leghíresebb általa előadott dalok egyike, amelyet rengetegen feldolgoztak.

Az ős-AC/DC, Bon Scottal a frontvonalban – egyik legdögösebb száma az együttesnek, amelyet a legutóbbi turnékon is műsorra tűztek, a Dirty Deeds Done Dirt Cheap lemez záródala. Videoklippje is igazán, a szó szoros értelmében ütősre sikeredett, Melbourne (a zenekar „szülővárosa”) egyik külvárosában forgatták. Állítólag ez volt az első olyan videoklipp, amelyben robbanóanyagot és művért használtak.

Az Orphans: Brawlers, Bawlers & Bastards címet viselő tripla-album negyedik dala, Tom Waits ezen az albumon is varázsol és ebben a dalban is – kevés olyan különleges és eredeti ember van, mint ez a fickó. Nem csak ebben a művében, de másokban is megjelenik egy nagyon különleges, ha úgy tetszik, alvilág, amelybe főleg akkor van kedve belemürülni az embernek, ha nincs jó kedve. Talán ez az egész életművére igaz.  

Jöjjenek a magyar dalok! Írdd és mond, ez a dal ötven éve született: csodálatosan szól benne Presser Gábor Hammond-orgonája, Adamis Anna szövege könnyed, vices és metaforikus – a börtön itt természetesen a szerelem: „A szerelem börtönében voltam száz évet talán, / Hiába törtem a követ neked, nem gondolsz rám!” Ezt a dalt még az LGT első felállása (Barta Tamás, Frenreisz Károly, Laux József és Presser Gábor) készítette, van benne istrumentális rész is, benne fantasztikus orgona-, illetve basszusszólóval.

Bill harmadik szólóalbumának címadó és záródala – tulajdonképpen egy koncept-album, ami egy fiatalemberről szól, aki bejár egy nem feltétlenül vidám életutat. De a végén ott van a megcsillanó remény és a föloldozás, hogy annyi mindenen túl az élet mégiscsak lehet szép. Nem kell ahhoz hasonló helyzetben lenni, hogy ezt megértsük. A dal zeneszerzője Póka Egon.

Dögös blues az Ismerős Arcoktól még a Nélküled előtti időkből, amikor még blues-zenekarként járta a csapat a Kárpát-medencét, lényegesen kevesebben voltak a koncertjeiken, a felvétel is egy fellépésen készült. Székelyföldi motoros találkozókon, rock-kocsmákban szépen szólt ez a dal élőben, mondanivalójával is sokan tudtak azonosulni – figyelem, a szöveg szigorúan tizennyolc plusszos. Nyerges Attila mondta egyszer erről a dalról egy interjúban, hogy egy ZZ Top átirat, és az előző zenekara, a STexas repertoárjába tartozott. „Természetesen nem szégyellem ma sem ezeket a dalokat, kiváló iskola volt, akkor kezdtem rádöbbenni, ez a szövegírás tulajdonképpen megy nekem, de manapság nem szívesen játszanék ilyeneket” – mondta Nyerges. 

Az Iránytű lemezen jelent meg majd másfél évtizeddel ezelőtt ez a ballada, az album dalait Madarász Gábor és Závodi Gábor rakták össze, ebben a számban Ferenczi György szájharmonikázik. Sok-sok börtönös közhely is van a dalszövegben, illetve a végén hallatszik egy becsapott ajtó hangja. De ugyanakkor igen elgondolkodtató, hogy mindez egy hiba, egy ballépés miatt valósággá válik. Igen, az ember legféltettebb kincse az egészsége és a szerettei mellett a szabadsága. Vigyázzunk hát rá, rájuk mindannyian és soha ne kerüljünk börtönbe.