Találkozások a kortárs dráma kapcsán

Szeptember 15-21. között újra a kortárs dráma került a középpontba Székelyudvarhelyen: kortárs magyar és román nyelvű drámaszövegekből készült előadások, felolvasószínház, könyvbemutatók, lapszámbemutató, szakmai beszélgetések és kerekasztal-beszélgetés, koncert és buli is várta a székelyudvarhelyieket és a távolabbról érkezőket. Mert a nagy találkozások helye és ideje is ez – az általunk megszólítottak is ez erősítették meg.

Nem kevés logisztika és kreativitás – no, meg persze pénz – kellett ahhoz, hogy a 16. dráMA színházi találkozó megvalósuljon. Egy rendezvény szervezése során kihívások mindig adódnak, már eleve elég lett volna csak a „szokásos”. Ezúttal, mivel a színháznak otthont adó Művelődési Házat épp felújítják, több helyszínben kellett gondolkodjon a szervező Tomcsa Sándor Színház csapata. S noha a találkozót megelőző sajtótájékoztatón még arról számoltak be, hogy néhány előadást meg lehet tartani a felújítás alatt lévő épületben, a dráMA megnyitója előtt néhány nappal kiderült, hogy mégsem.

Az új helyszín a városi fedett jégpálya lett, ahová játszóhelyet kellett felépíteni úgy, hogy biztosítani tudják az itt játszott előadások technikai feltételeit.

A másik két helyszín – a város egymástól távolabb eső pontjain – a Siculus Ifjúsági Ház és a Jámbor Tehén bisztró volt. S noha ez nehézségből épp elég volt a szervezőknek – és adott esetben a nézőknek is – az általunk megkérdezett résztvevők mégsem ezt emelték ki elsődlegesen, hanem a találkozás fontosságát.

Nem fesztiválként határozzák meg, hanem színházi találkozóként, és ha azt hallja, hogy dráMA, elsőként a találkozás jut eszébe Barabás Árpádnak, a Tomcsa Sándor Színház művészeti igazgatójának, színész-rendezőnek. „Azért is szeretjük inkább találkozónak hívni, mert a fesztiválnak van egy megmérettetés jellege, olyan, mintha az ember valamit kellene bizonyítson. De, ha találkozóról beszélünk, ez a bizonyítási vágy valahol a háttérbe szorul, és az lesz a fontos, hogy megmutassuk, hogy ki, mikor, hol, mivel foglalkozik.”

Úgy véli, a dráMÁnak mindenképp hozadéka, hogy az udvarhelyi közönség megismerkedik kortárs darabokkal, egyáltalán a kortárs darab fogalmával.

Most nyitottunk Magyarország felé, több magyarországi előadás is szerepelt a programban, és remélem, hogy ez megmarad, amennyire a költségvetésünk engedi, mert a találkozót minőségében is fennebb emeli.”

Sok meghatározó pillanatban volt része a fesztivál eddigi kiadásain, s mint kiemelte, nagyon él benne a bukaresti Odeon színház Natură moartă cu nepot obez című előadása, valamint az újvidéki társulat Bánk bánja. De annak is örül, hogy az idei fesztiválon Csákányi Esztert és Thuróczy Szabolcsot is vendégül láthatták.

A jövőre nézve, szervezőként elmondta, megtartaná azt, hogy Magyarországról is hívjanak előadásokat, mert jót tesz a találkozónak. De azt is, hogy főiskolások is megmutatkozhassanak – mint ezúttal. „Mi már látjuk az évad végén, hogy milyen felhozatal van, ami a kortárs drámákból készült előadásokat illeti, és abban viszont változtatnék, hogy ha nincs elég, minőségében megfelelő előadás, akkor szűkíteni a programot.

Kortárs drámát sok helyen mutatnak be, de nem mindenhol, és nem mindenhol jön olyan minőség létre, amit itt megmutatnánk. Ha három-négy napra való van, akkor például legyen négy napos a dráMA. Inkább legyen négy erős napunk, minthogy legyenek olyan napok, ahol minőségében nem túl jó előadások vannak. Az idei viszont nagyon erős hét volt” – hangsúlyozta.

A szervezéssel kapcsolatban hozzátette, mindig vannak kihívások, de ezúttal olyan problémákkal is szembesültek, amelyek sok fejtörést okoztak. „Most lettünk a legnagyobb kihívások elé állítva, az idei találkozón rettenetes körülmények között voltunk, amivel nem tudunk mit kezdeni, vállakat tudunk vonogatni… Nagyon gyorsan helyszínt kellett keresni, mert volt egy félreértés, amit nem is nagyon értettünk.

Mert ezek a helyszínek adottak, de ezekből valamilyen színházi miliőt kellett varázsolni, amire nincs nekünk kapacitásunk, és rengeteg pénzbe került felépíteni egy színpadot nézőtérrel a jégpályán. Én nagyon szeretem a jégpályát, jégkorongoztam, de színházi fesztiválnak talán nem a legideálisabb.”

A színész-rendezővel arról is szót ejtettünk, hogy az évek során kialakult egy stabil törzsközönsége a dráMÁnak. Úgy látja, ezek az emberek szívesen jönnek, jól érzik itt magukat, és szívesen fogadják az első-dráMÁzókat is. „Az nagyon sokat hozzáad, amikor ismerős arcokkal találkozunk, és főleg, hogy látjuk, hogy szívesen jönnek. Fontos ez a találkozó a kapcsolatépítés és -megtartás szempontjából is.”

A többhelyszínes színházi találkozó a rendezvény önkéntes csapatának is tartogatott plusz kilométereket. Mihály Orsolya, aki már ötödik alkalommal dolgozik önkéntesként a dráMÁn, lelkesen mesélte, hogy noha fárasztó, de rengeteg találkozást tartogat mindig ez a rendezvény.

Ez a három helyszín most nagyon megviselt, folyamatos futásban voltunk, biciklivel is közlekedtünk egyik helyszíntől a másikig, hogy mindenhová elérjünk, ahová szükséges. De nagyon feltölt, rengeteg előadást meg tudunk nézni, mindenik dráMÁn nagyon sok jó előadást látunk, és ez sokat hozzáad az évadkezdéshez. A legmeghatározóbb pillanatok számomra az újra-találkozások akár a nézőkkel, akár a meghívottakkal, színészekkel. Most már meglehetősen fáradt vagyok, mert minden nap bent voltam, de ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy ismét itt lehettem.”

Demeter Kata dramaturg, egyetemi tanár, a Tomcsa Sándor Színház korábbi művészeti titkára három év kihagyás után látogatott el ismét a rendezvényre. „Ismerős” – válaszolta, amikor arról kérdeztük, hogy milyen újra itt lenni. „Sok szempontból ugyanolyan, amilyen volt, de örülök annak, hogy sok szempontból nem olyan, mert azt látom, hogy fejlődik.

Viszont sok mindenben fejlődött, és ez sokkal gördülékenyebbé teszi az egészet. Az, hogy ebben a formában létezik ez a találkozó, nagyon jó, hogy akármi is van, létezik, ha nincsen terem, ahol játsszanak, akkor is létezik. Azt is látom, hogy ugyanolyan lelkesedéssel szervezik, mint eleinte.” S hogy mit emelne ki, mint meghatározó pillanat? Egyetlen egyet nem tud, de a rendezvény családiassága meghatározó – mondja. És az, hogy vannak olyan emberek, akikkel csak itt találkozik.

A színházi találkozó meghívottjai között találjuk rendszerint Székely Csaba drámaírót is, akivel a rendezvény utolsó előtti napján ültünk le beszélgetni. Mint mondta, fontos számára ez a találkozó, azért is, mert tudomása szerint, ez az egyetlen magyar kultúrát is érintő színházi fesztivál, amely kortárs drámákkal, kortárs színpadi művekkel, szövegekkel foglalkozik.

És ahogy az a nagy hagyományokkal rendelkező színházi találkozóknál általában történik, hogy mindig vannak emberek, akikkel csak itt lehet találkozni, és ez ad egy ünnep jelleget, kicsit olyan, mint egy születésnap, ami egy évben egyszer van.” Hozzátette, a szervezők minden évben megtesznek mindent, hogy emlékezetes legyen a találkozó, és mindig van valamilyen újítás.

Arról is beszélgettünk, hogy noha születnek előadások kortárs szövegek alapján, a színházak mégis nehezebben vállalják be egy-egy kortárs dráma bemutatását. „Tőlem is szívesebben vállalnak be olyant, ami kevésbé kockázatos. Vagy a témája nem annyira kockázatos, vagy már olyan rég írtam, hogy azóta már bizonyított színpadokon, és látták, hogy ez sikerrel futott, így bevállalják, mert nem lehet olyan nagy baj. Új drámákat bevállalni már nehezebb – tőlem is. Olyan esetről nem is tudok, hogy azt mondják egy írónak, hogy »írj valamit, és a nagyszínpadon bemutatjuk«. Inkább az van, hogy először elolvassák, és ha olyan, akkor a kisszínpadon vagy a stúdióban bemutatják. Ahhoz képest mondom ezt, hogy a szakmán belül más alkotókkal kapcsolatban nem ez van. Tehát, amikor meghívnak egy rendezőt rendezni, nem azt mondják, hogy »rendezd meg először nekem, és ha tetszik, akkor majd bemutatom«. Hanem, hogy »tessék, itt a színpad, rendezd meg«.”

A találkozó kapcsán kiemelte, idén is látott néhány olyan előadást, amit szívesen visz magával.

Például új színpadi formákat, tendenciákat lehet belőle tanulni, hogy körülbelül mi az irány a fiatal román színházcsinálásban, vagy hogyan használják a diákok a testüket a színpadon, hogyan vannak jelen. Sok minden van, amit meg lehetett figyelni. A kedvencem Kincses Réka darabja volt, az idei találkozóról ez az én favoritom, de voltak mások is, amik tetszettek.”

Évek óta a dráMA hivatalos fotósa Kelemen Kinga, aki a kameráján keresztül figyeli a történéseket, és örökíti meg azokat. „Ötödik éve járok vissza. Ez egy olyan fesztivál, amit mindig várok. Megszoktam ezeket az embereket, akikkel minden évben ugyanitt találkozom, a szeptember erről szól. Napi három előadást látok, nagyon könnyű ez így, mert nem kell elmenjek különböző városokba, hogy lássam, ki mit csinál, melyik színházban mi van terítéken. Ez fontos nekem, hogy látom, és le is tudom fotózni.

És ez ad egy biztonságérzetet, hogy itt minden évben találkozunk, ha csak egy ölelésre, egy mosolyra is, de ezek az apró impulzusok nagyon fontossá váltak.”

Idén kihívás volt hangulatfotókat készíteni a változó helyszínek és az ezek közötti rohangálás miatt – tette hozzá. „Viszont ez egy nagyon vagány dolog, hogy mégis megszervezték. Felnézek a csapatra, hogy megoldották a helyzetet, és jó alternatív helyszíneket találtak. Én igyekeztem elkapni a hangulatot, amely önmagában jó volt, nem kellett hazudjak a kamerán keresztül, nem kellett keressem a mosolygó embereket, mert van egy varázsa a dráMÁnak, és azt igyekszem visszaadni.”