A feljutás öröme

Liget 2021. április 27., 09:22

A Székelyudvarhelyi Szejke SK tíz nappal ezelőtti feljutása a legfelsőbb osztályba az udvarhelyi kézilabdázás gazdag történelmét erősíti. A férfiaknál a sportág helyi történetében még két olyan pont volt, amely hasonlítható ehhez: 1987-be, illetve a közelmúltba, 2007-be utazunk vissza, hogy bemutassuk az akkori feljutásokat. Egy kis visszatekintő a Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Sport mellékletében.

A feljutás öröme
galéria
Tálas Huba lő kapura Nagyvárad ellen (2007). A beállós alapemberré nőtte ki magát Fotó: Katona Zoltán a Kollégium-kerttől az olimpiákig című kiadványa

A székelyudvarhelyi kézilabda múltjában az Autosport volt az első olyan férfi csapat, amely felnőtt országos bajnokságban szerepelt: a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején még nagypályán játszották a sportágat, az Autosport (és utódcsapatai) alig néhány év után eltűntek a süllyesztőben. Az időközben kispályára, majd sportcsarnokokba „költöztetett” sportágban a hatvanas-hetvenes években a férfiaknál még másodosztályos együttese sem volt Székelyudvarhelynek, azokban az évtizedekben a női csapat, az Akarat vitte a zászlót, hiszen országos bronzérmet szerzett (1976-ban), illetve válogatott játékosai, olimpikonjai voltak Miklós Magda és Magyari Mária személyében.

A másodosztályba feljutott Tehnoutilaj sportolói és szurkolói Szebenben (1987 májusa) Fotó: Katona Zoltán a Kollégium-kerttől az olimpiákig című kiadványa
 

A nyolcvanas évek elejére viszont sokat gyengült a csapat, 1983-ban kiesett a másodosztályba. A hetvenes években már komoly városi férfi kézilabda-bajnokság zajlott Székelyudvarhelyen, a legjobb játékosok udvarhelyi válogatottat is alkottak, ez pedig rendre benevezett a megyei bajnokságba. A kialakuló férfi csapatnak a főtámogató-névadója a gépgyártással és fémmegmunkálással foglalkozó Tehnoutilaj vállalat (az egykori Gábor Áron Szövetkezet) volt, a nyolcvanas évek elejétől pedig már célként jelölték meg azt, hogy a megyei bajnokságnál fennebb, a másodosztályba lépjen az alakulat. A teljes cikkért lapozzák fel a Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Sport mellékletét !

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.