A nagy Szoborhely-sztori

„Dőlnek a szobrok, babám, odafenn, / vége a mesének itt, Keleten!” – énekelte a Hobo Blues Band 1990-ben, a rendszerváltás hajnalán. Bár ha nagyon megnézzük, a kelet-európai vasfüggöny leomlásával összekötött „rendszerváltás” kifejezést a történelem, a huszadik század és az elmúlt két évtized bizony szinte nap mint nap átírta, illetve kibővítette olyan kifejezésekkel, mint az „impériumváltás”, a „felszabadítás” vagy a „forradalom”. Manapság lassan meg sem lehet szólalni úgy a múltról, hogy ne kéne közben arra gondolni, hogy vajon megsértettünk-e valakit, netán forgattunk-e meg valakit a sírjában, annyira érzékenyek lettünk mindenre és mindenkire. Amíg még lehet, vegyük számba a dolgokat, mert nem lehet tudni, hogy egy új rendszer mikor és milyen értelemben írja felül a régit.

Menjünk vissza egészen az első világháború végéhez: még a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően a Székelyudvarhelyre megérkezett román hadsereg több dolgot is eltüntetett. Elsőként az 1917-ben felállított, fából készült, vaspikkelyekkel borított Vasszékelyt a Deák térről (a mai Márton Áron  térről), illetve az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet a városháza előtti térről.

Ismereteink szerint a Vasszékelyt a ledöntés előtt többször is meggyalázták, először letörték a szobor tölténytáskáját, lefűrészelték a puskát, majd nekitámasztottak egy koporsót.

1919. február 9-én döntötték le a román katonák, majd helyiekkel fűrészeltették szét darabjaira, a fát pedig eltüzelték. Ám egy darabja (eddig ismeretlen módon) megmaradt, és a későbbi múzeumba került.

Az eredeti millenniumi oszlopon levő kőcímerekből két darab maradt meg: Székelyudvarhely címere (ez teljes), illetve a vármegye törött címerének fele. Ezek (sok más, azóta eltűnt vagy még álló temetői, illetve köztéri alkotáshoz hasonlóan) az akkor még működő Kő- és Agyagipari Szakiskolában készültek. Mind a Vasszékely, mind pedig az 1897. július 26-án felavatott millenniumi oszlop az akkori „régi világot”, a legyőzött Osztrák–Magyar Monarchiát jelentette a bevonuló román katonaság és a berendezkedő új rendszer számára, így egyik sem maradhatott a helyén. Mint ahogy a Kuvar-szikla oldalában 1915-ben kialakított kettős dombormű sem: ezen Ferenc József osztrák–magyar és II. Vilmos német császár portréi voltak, a vesztes háború után ezek is eltűntek.

Mindhárom emlékműnek van „utóélete”. A székelyföldi buzgó kommunisták kaptak az ötleten, és a Kuvar-sziklára, a két császár helyére az ötvenes években feltettek egy Sztálin-, illetve egy Lenin-domborművet. Nyilván előbbi nem maradhatott ott hosszú ideig: Gheorghe Gheorghiu-Dej halálát (1965) és Ceaușescu hatalomra kerülését követően ezek is lekerültek a Kuvarról, és szerencsére nem állítottak Lenin- meg Sztálin-szobrot az 1958–59-ben felépült Művelődési Házhoz sem, bár eredetileg azokat tervezték a lépcső melletti virágágyások helyére. A kilencvenes években még látszott egy „A nagy háború emlékére” felirat is egy kövön a Kuvar egyik ösvénye mellett, ám az ottani töltőállomás bővítése után a domboldal ezen része teljesen eltűnt. A Kuvar-szikla tetején 1988 óta áll egy mauzóleum, és akkor kialakítottak egy román katonatemetőt is: ezeknél minden december elsején koszorúzni szoktak, a másik emlékművet mára gyakorlatilag mindenki elfelejtette.  

Az új Vasszékelyt 2000-ben (az eredeti helyétől úgy harminc méterre, a jellegzetes pagodaszerű építmény nélkül), a millenniumi oszlop mását (tetején az eredetin nem levő turulmadárral) pedig 2008-ban, annak megközelítőleg pontos helyére állíttatta vissza a város. A millenniumi oszlop az ún. Gál-óra helyére került – utóbbi a nyolcvanas évek végén, Gál Ferenc néptanácselnök idejében került a központi parkba, eltűnését sokan fájlalták.

A második világháború, illetve a „kicsi magyar világ” alatt, 1941-ben átépítették az említett Deák teret (ez a mai Márton Áron tér), és létrehozták az országzászlós emlékművet, valamint azt a félköríves kőépítményt, amit ma is a Patkó névvel illetnek a helyiek. Az öt dombormű-címert (Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely, Magyarország, Erdély és Pestszentlőrinc, utóbbi testvérvárosa Udvarhelynek) a visszarendeződéskor, 1944 őszén eltávolították. A címerek replikáit tavaly néhány hónapra kiállították a Patkóban.

Többek között ez hangzott el Sütő András író beszédében 1995. február 4-én, Orbán Balázs egész alakos szobrának (ez Hunyadi László alkotása) felavatásakor, Székelyudvarhely főterén. Pontosabban ez: „...részint a lábára állítjuk vissza mindazt, amit az első világháború utáni, két világháború közötti periódusokban ledöntöttek. Mi csak a ledöntött szobrainkat állítjuk fel újra, és nem tobzódunk szoborállításban.”

Sütő András 2013-ban szintén szobrot kapott Udvarhelyen, a Művelődési Ház mellett. Orbán Balázs szobrának felállítása előtt azonban még történt egy s más szoborügyben a városban, hiszen a rendszerváltás utáni első évben a város két híres iskolája előtt is történt szobordöntés. Nevezzük inkább eltávolításnak, mert a szobrokat nem meggyalázva és tömeg előtt döntötték le, hanem diszkréten eltüntették.

A gimnázium Dr. Petru Groza egykori miniszterelnök nevét volt kénytelen viselni több évtizedig. Az iskolához vezető sétány mellett 1974-ben avatták fel bronzból készült mellszobrát, amely Bukarestből került Udvarhelyre, készítője ismeretlen. Volt egy márványból készült Groza-szobor is, 1990 után mindkettő az iskola mögött, egy raktárban volt „eldugva”, de 2018 őszén, a gimnázium létrejöttének 425. évfordulójára előkerült a bronzszobor az iskolatörténeti kiállításra – az ma is a Haáz Rezső Múzeum udvarán áll, a fal mellett. Évtizedekig tartotta magát az a téves feltételezés Udvarhelyen, hogy az 1990 őszén az iskola mellett felavatott Tamási Áron-mellszobor a beolvasztott Grozából készült el, de ezt cáfolja a régi szobor megléte. 

Ahogy a gimiben, úgy a Tanítóképzőben is lecseréltek egy majd’ három évtizedig állt szobrot. Az 1943-ban tisztázatlan körülmények között elhunyt, hodgyai származású marxista író és agitátor, Józsa Béla szobrát 1961-ben állították fel a képző udvarán, és 1990 januárjában vették le. Az Orbán Áron szobrászművész által kőből készített szobor feje az eltávolításkor letörött, de restaurálták. Ma a múzeum udvarán Grozával együtt néznek a fényes jövőbe, egy bukott rendszer szimbólumaiként.

A Józsa-szobor talapzatára 1990 decemberében Benedek Elek szobrát állíttatta fel az iskola. Az avatóünnepségre csak a gipszszobrot sikerült elkészíteni, a ma is álló bronzszobor később került a talapzatra. Ez is, akárcsak a Tamási-mellszobor vagy a Vasszékely, a 2018-ban elhunyt Szabó János alkotása. A református kollégium előtti tér átrendezésének idején a Benedek Elek-szobor az udvar hátsó részére került, elöl pedig a kollégium történetének három nagy személyisége, Bethlen János, Baczkamadarasi Kis Gergely és Gönczi Lajos kaptak új szobrot. Az iskolák amúgy is igyekeztek a Szoborhely városnevet még tovább öregbíteni, hiszen ma már az Eötvös Józsefről (alkotója Bodó Levente), a Tompa Lászlóról és a Móra Ferencről elnevezett iskolákba is névadójuk szobra (ezeket Zavaczki Walter készítette, akárcsak Sütő András szobrát) mellett mehetnek be a diákok, ha nincsen vakáció (vagy járvány).

A kommunizmusra visszatérve, 1957 óta áll a város központjában a szökőkút, illetve annak peremén négy, emberalaknál nagyobb szobor, amelyek Udvarhelyszék néhány hagyományos mesterségét mutatják be. A favágó (Orbán Áron alkotása), a vasöntő (Verestóy Árpád), a bokályfestőnő (Székely József) és az arató lány (Nagy György) szoboregyüttesének eltávolítása többször szóba került a rendszerváltás után, de végül megkegyelmeztek neki, sőt, restauráltatták is néhány éve, akárcsak a város legrégebbi köztéri szobrát, a Márton Áron téren álló Jézus-szobrot. Ettől néhány méterre látható a Márton Áron-szobor, Hunyadi László munkája, amelyet szintén a rendszerváltás után állítottak, 1995-ben.

Jellemző, hogy Székelyudvarhelyen több szobor választási évben került a helyére:

az említett Vasszékely és a millenniumi emlékmű visszaállítása is helyhatósági választásokat előzött meg, de 2004-ben hozták létre az Emlékezés Parkját (ebben összesen tizenhárom magyar híres ember, király vagy író mellszobra látható), a Művelődési Ház előtt pedig Széchenyi István-mellszobrot avattak. Ebbe a sorba illik a 2016-ban felállított Román Viktor-szobor is, A szekér (a II. Rákóczi Ferenc utcai tömbházak között), de 2007-ben avattak Szent Imre-szobrot és a főtéren egy Élet-szoborcsoportot is.

A szobrok mellett van adatunk még egy térplasztika-döntésről is: 1979-ben állították fel Székely József szobrászművész Kibontakozás című fém térplasztikáját a három évvel korábban, a Montreali olimpia évében átadott Olympia mozi előtt. Ez egy 18 méter magas alkotás volt, amelyet a rendszerváltás után, az épület felújításának ideje alatt egészben eltávolítottak, majd a moziépület oldala mellől egyszerűen lába kelt.

Szintén Székely József alkotása az udvarhelyi sétateret díszítő Napozó nő (1969-ben állították) – a művész egyik unokája nemrég hívta fel a figyelmet arra, hogy látott rajta mászkáló gyerekeket. Lehet, hogy meglepő, de ez a szobor a kétezres évek elején majdnem vandalizmus áldozata lett: állítólag erősködő fiatalok döntötték le, de a szobor nem tört el, így pár nap múlva visszakerülhetett a helyére. Székely József nevéhez fűződik még két köztéri szobor Udvarhelyen: a színház mellett áll névadója, Tomcsa Sándor mellszobra 1997 óta, illetve a gimnázium másik nagy személyiségének, Baróti Szabó Dávidnak a szobrát 2005-ben avatták fel az iskola mellett, Tamásival szemben.

Remélhetőleg a most álló szobrok a helyükön maradnak, nem jön olyan világ vagy olyan rendszer, amelyben bizonyos embereknek hatalmában állhat az, hogy eltávolíttassanak, áthelyezhessenek szobrokat csak azért, mert azoknak avatása egyik vagy másik polgármester hivatali idejéhez köthető. Ne adj isten, hogy a mai világban látott gyakorlatok alapján Tompa Lászlót, Tomcsa Sándort vagy Sütő Andrást haláluk után évtizedekkel, hiányos információdarabkák miatt mondjuk lekommunistázzák, és szobraikat meggyalázzák vagy lebontsák forrófejű, a pillanatnál tovább nem látó akarnokok.

Ne érjük meg a szobordöntések újabb korát!