Karácsony az irodalomban

– Szerinted melyik a legmeghatározóbb karácsonyi vers, amelyet erdélyi költő írt?

– Elgondolkodtat a kérdés ‒ van néhány számomra meghatározó karácsonyi vers, például József Attila Betlehemi királyokja kétségtelenül ilyen, de hát ő nem erdélyi. Vagy van például a húsvéti készülődésben számomra évről évre megszólaló erdélyi vers, a Nagycsütörtök, Dsida Jenő verse. Az viszont nem karácsonyi. Továbbgondolkodva, és emlékeim közt keresgélve Kányádi Sándor verse jut eszembe, az Isten háta mögött. És talán ebben a magyarázat is, hiszen ez a karácsonytól való megfosztottságnak egy emlékezetes verse, így kezdődik:

– S melyik prózaszöveg?

– Saját, kolozsvári családi karácsonyaink jutnak eszembe. Szerettük ezekben az időszakban Zágoni Balázs Barni-meséit olvasgatni. Már az első, 2005-ös Barni könyvében is van Karácsonyi mese, aztán a Barniék tele című könyvben több is. Ezek számomra nagyon találtak a karácsonyi hangulathoz.

– Csak példaként emelem ki, de egy-egy Dsida-vers, vagy Tamási-novella, esetleg regény szépen bemutatja azt is, hogy milyen volt az 1900-as évek elején az élet, milyenek voltak a mindennapok Erdélyben. Mit tudunk meg ezektől a szerzőktől (is) a korabeli karácsonyi hagyományokról?

– Minden szöveg, sőt a későbbi időszakban akár a karácsonyfa alatt készített családi fotók időbeli kibontakozása is beszél a korszakról, amelyben létrejöttek. Nem mennék most bele ennek a kérdéskörnek az elemzésébe, talán annyit mondanék csak, hogy az 1945‒1989 közötti időben a karácsony nyílt, közösségi, felhőtlen megünneplése problémákba ütközött. Talán erről is szól kicsit a Kányádi-vers, amelyet idéztem az első kérdésre adott válaszban. Ez nem jelentette azt persze, hogy az emberek a négy fal között, a magánszférában ne élhették volna át a karácsony örömét.

– Hogyan ünnepelték az erdélyi írók, költők a karácsonyt, a téli ünnepeket?

– Gyermekkoromban, emlékszem, volt egy ilyen hivatalos elnevezés, hogy „télifa-ünnepély”, ezt az óvodában is meg lehetett ünnepelni. Erre akár maga a Télapó is megérkezhetett.
Ettől a sajátos történeti kitérőtől eltekintve bizonyára sokaknál hasonlóan alakult a karácsony: a feldíszített karácsonyfának örülve kisgyerekként, azt közösen díszítve nagyobbakként, közösen énekelve, egymást megajándékozva a karácsonyestén.

– Úgy tapasztalom, hogy a kortárs irodalomhoz képest az 1800-as és az 1900-as években több olyan magyar vers és novella született, amelynek témája a karácsony.

– Az igazi hiány inkább az 1947‒1989 közötti időszakra vonatkozik, de hát ez is közel egy fél évszázad, feltűnő hiányt jelent valóban. Azóta újra születnek karácsonyi írások szép számban, mint ahogy mindenről, ami része az életünknek. Az okok elsősorban történelmi-társadalmi jellegűek.

– Lehet úgy írni ma a karácsonyról, hogy ne találjon rá az „elcsépelt, tele van közhelyekkel” típusú leírás?

– A kulcs a személyesség, a saját megéltség megmutatása, ebben szerintem nincs hiány.

– Miért lenne fontos az, hogy a kortárs irodalom is (nagyobb) teret engedjen az ünnepekről szóló verseknek, prózaszövegeknek?

– Minden korszak a saját szemléletének, nyelvének megfelelően beszél az ünnepeiről is. Ahhoz, hogy az irodalmi műveken keresztül is újraélhető legyen az ünnep, fontos, hogy a nyelv, a helyzetek is ismerősek legyenek. Ezért esik például jól nekem, ha karácsonyi ünnepek alkalmával kortárs költők verseit mondják-éneklik a gyerekek.

– „Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet. (…) Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat” – mondta Wass Albert. Valahol az összes karácsonyról szóló történetből, versből, gondolatból az derül ki: régebben is hitték az emberek a jót, a karácsony jóságot sugárzó szelleme mindig is jelen volt. Akár ebből nézve, mit jelenthetett az erdélyi szerzőknek ez az ünnep?

– Az év vége valóban mindig a számvetés ideje is, a karácsony pedig mindig reményt tud nyújtani, akár olyan időszakokban, olyan helyzetekben is, amikor a remény irracionálisnak tűnik.

– A mai (erdélyi) kortárs irodalomban megjelent karácsonyi írások mit árulnak el a szokásainkról, hagyományainkról?

– Visszatérő motívumnak érzem például azt a gyermeki vágyat, hogy az Angyal működését meg kellene valahogy lesni. Belátni a titok mögé. Ezt számomra emlékezetesen ragadja meg Dragomán György Mennyből az angyal című novellája az Oroszlánkórus című novelláskötetből. Amikor én magam próbáltam karácsonyi történetet írni, a Koinónia Kiadó Legszebb karácsonyi ajándék a nátha című kötetébe, akkor viszont

nem a saját szokásainkról, hagyományainkról írtam, hanem azon gondolkodtam el, hogy milyen lehetett a karácsony, amikor még nagyon új volt ‒ amikor először történt meg.

A napkeleti bölcsek története kezdett érdekelni, hogy ők vajon miért, minek a reményében, mit keresve indultak útnak ‒ hiszen ők még nyilván nem keresztény szempontból érezték fontosnak Jézus születését, de valamiért mégis jelentőségteljesnek érezték azt, hiszen messze földről keltek útra. Számomra ez továbbra is olyan történet, amelyik a karácsonyra vonatkozó nagyon sok értelmezést segít összekapcsolni.