Mikulásjárásos emlékek a kommunizmusból

Nagyot változott a világ! Bezzeg a mi időnkben! – mondják sokan a mai gazdag Mikulás-járásokról, hiszen a gyerekek ajándékot kapnak az otthoni kiscipők mellett az óvodában, iskolában, a nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz, de sokszor a nagynénikhez, nagybácsikhoz is eljár a Mikulás, sőt az is lehet, hogy egy bevásárlóközpontban is találkoznak a fehér szakállúval, aki a marketing jegyében is meg tudja őket ajándékozni valamivel.

Nem volt ez mindig így, az biztos. A mai ajándékozóknak mást és másként hozott az ajándékozó, hiszen sokan még a kommunizmusban szocializálódtak a téli ünnepekre. Az biztos, világítós blúz, távirányítós autó még a mesékben sem volt akkor.

– kezdi emlékei felidézését Márta. A kétgyermekes, negyvenes éveit taposó édesanya szerint olyasmi került akkoriban a kiscipőkbe, amiről az énekek is szóltak: piros alma, dió, mogyoró.

Volt év, hogy a szomszéd néni, aki „aprozárban” dolgozott, pult alatt szerzett banánt, de az mindig zöld volt, ők pedig nem ismerték ezt a gyümölcsöt, nem tudták, hogy még várni kell az érésére, így megették, de sosem találták finomnak. Mégis szívesen emlékszik vissza arra az időszakra, mert úgy érzi, akkoriban jobban figyeltek az emberek egymásra: ha valakinek volt almája, adott, ha valaki tudott banánt szerezni, szerzett másnak is, az ő édesanyja például házi csokit készített, azt tették fényes sztaniolba, és ilyen szaloncukor került még a kiscipőkbe is. „Kaptunk időnként krumplicukrot a Mikulástól, egyszer meg egy orosz gyermeklap-előfizetést is, a Misára. Az nagyon jó volt.” 

S hogy még miket mesélnek a régi idők mikulásjárásáról, megtudhatják a Liget december 6-ai lapszámából.