Múzeumi sztorik: hogy került Erdélybe a doromb?

A július 9-én kezdődő Csíkszeredai Régizene Fesztiválra hangolódva, amelynek a központi témája a természet, ezúttal a doromb kerül a figyelem központjába. A Csíki Székely Múzeumban több, a különböző régészeti ásatások során előkerült dorombot őriznek.

„Az utóbbi évek késő-középkori ásatásai során, amelyeket a csíkvacsárcsii Sándor-kúriánál, a csíkkozmási Becz-udvarháznál, a csíkszentkirályi Andrássy-udvarháznál, a csíkcsomortáni 16. századi háznál végeztünk, több példánya is előkerült ennek a különleges népi hangszernek. A dorombot négyzetes átmetszetű vasrúdból hajlították meg, nagyjából U-alakúra, amely az alsó részén kiöblösödik. A régészeti leletanyagból származó dorombok többségénél hiányzik a középső, pengető rész. A hangszerek keltezése esetünkben 16. századi, de általában kormeghatározásuk nehéz, hiszen nagyjából ugyanazok a formák éltek több száz éven keresztül szerte Európában. A tárgynak több párhuzamát is ismerjük a középkori Magyar Királyság területéről, így Kassáról, Pozsonyból, Szuhony-Csorbakőről is kerültek elő hasonló leletek” – magyarázta Darvas Lóránt, a Csíki Székely Múzeum régésze.

Mint mondta, ismert néhány kora újkori doromb ábrázolás is, mint például Pieter van Heyden Zottenkermis című munkáját, amely 1570–1601 között készült, de a British Museum online elérhető adatbázisában is találni a csíki múzeum példányaihoz hasonló dorombokat.

A doromb típusai kapcsán a régész kitért annak a felépítésére is: egy bambuszba vágott (Ázsia és Óceánia esetében) vagy egy fémkeretbe (Európában) illesztett nyelv, amelynek az egyik vége szabadon rezeg, és ujjal vagy rákötött zsineggel lehet pengetni.

A hangszert a fogakhoz közel, a szájban tartják, és a hangszín erősségét a nyelv állásával és a légzéssel lehet szabályozni.

A megpendített nyelv rezonanciájától függ a hangmagasság, és az amplitúdójától (a rezgés legnagyobb kitérése) pedig a hangerősség. A doromb egy alaphangon szól, amelynek a felharmonikusait a zenész szájürege erősíti fel, és a szájüreg térfogat változásaival képezi a dallamot. A doromb dallam és ritmushangszerként is egyaránt használható.

„Amennyiben a doromb nyelve a saját hangszertestből van hasítással kialakítva, akkor idioglott (azonos nyelvű) hangszertípusról beszélhetünk, amely típus főleg Délkelet-Ázsiában volt elterjedt. Ha a nyelv más anyagból van kialakítva, akkor heteroglott (másnyelvű) dorombtípusról van szó. A fémből készült dorombtípusok jellegzetessége, hogy a keret és a nyelv más összetételű fémből készültek. Az európai dorombok dominánsan heteroglott fémdorombok voltak. Kínában már az i.e. 9-8. század idejéből adatolható a si king, vagyis a Dalok könyvében szereplő, huang elnevezésű bambuszdoromb. Szintén Kínából, a korai bronzkorból adatolható a fémből készült dorombok jelenléte, ezért valószínű, hogy innen került át a korai fémkereskedelem által Belső-Ázsiába, majd Európába is” – mutatott rá Darvas Lóránt.

Elmondta, a legkorábbi európai dorombok a germán és kelta sírokból kerültek elő. A hangszertípus legkorábbi európai ábrázolása a gótikus exeteri (Anglia) katedrális 1350-re datált zenélő angyalfigurája, amely dorombon játszik. A 19. században az Alpok vidékén annyira elterjedt népi hangszer volt a doromb, hogy szinte minden szatócsboltban fillérekért lehetett kapni, ám az 1920-as évekre szinte teljesen eltűnt. A felső-ausztriai Molln cég 1679 óta gyártott dorombokat, és exportálta a készítményeit a bécsi és pesti piacokon kívül München, Lipcse, Frankfurt, Trieszt, illetve Lengyelország és Törökország nagyobb városaiba.

„A doromb szavunk bizonytalan eredetű, legkorábbi előfordulása 1577-ből a Kolozsvári Glosszákból ismert, amelyben fúvással és pengetéssel megszólaltatott népi hangszert jelent. A Magyar oklevél-szótár korábbról, a Petrus Dorombol családnév után 1468-ból datálja a hangszer első írásos emlékét. A doromb elnevezés valószínűsíthetően vagy szláv jövevény a magyarban, vagy belső fejleményű hangutánzó szó (dorombol), de semmiképp nem finnugor eredetű” – emelete ki a régész.

Hozzátette, belső-ázsiai török népek körében, valamint az újkori Európában a doromb használata elsődlegesen és kizárólagosan női és gyermekhangszer volt, azonban a 15-16. században a dudával együtt jellegzetes katonai hangszer volt. „Ezért nem kizárható, hogy a hangszertípus női és gyerekhangszerré válása nem egy vaskori találmány folytatása, hanem más hangszertípusokhoz hasonlóan egy későbbi »degradálódás« eredménye. Bartók szerint korábban jellemző magyar népi hangszer volt a doromb, de az 1930-40-es években a magyarok között már kiveszett.

Ebből kifolyólag felvetődhet annak a lehetősége, hogy a honfoglaló magyarság sámánhit típusú táltosai szintén ismerhették a dorombot, és annak használati módja is hasonló funkciójú tartalommal lehetett feltöltve” – véli Darvas Lóránt.

A Csíki Székely Múzeumban a régészeti ásatásokon előkerült négy dorombot mutatják be, ezzel is azt próbálva érzékeltetni, hogy a 16. században széleskörűen elterjedt volt ez a hangszer a vidékünkön. A tárgyakat a látogatók a jegypénztárnál az erre a célra kialakított részen és tárlóban tekinthetik meg.