Szembenézni a kommunista örökséggel

„Annyiban történt rendszerváltás, hogy az 1989 előtti tabukérdések megszűntek. 1956-ot végre nem kellett ellenforradalomnak minősíteni, az 1944-45-ös szovjet megszállást pedig felszabadulásnak. És nem utolsósorban a szomszédos országokban élő magyarság 20. századi történetéről is lehetett szabadon írni. Meg kell azonban jegyeznem: azok az idősebb korosztályhoz tartozó történészek, akik a marxista történetírásba nőttek bele – azaz a Kádár-korszak uralkodó ideológiáját fogadták el –, egy-két kivételtől eltekintve nem tudták megváltoztatni gondolkodásukat” – válaszolja a történész arra a kérdésre, hogy mennyire sikerült a kommunista időszak beidegződéseit levetkőzni.

Szerinte a jelenkortörténészek idősebb nemzedékeinek tagjai – és tanítványaik – nem tudták, és nem is akarták levetkőzni régi beidegződéseiket.

„A múltat nemzedékről nemzedékre újragondolják. A megtörtént, ismert eseményeket különbözőképpen lehet értékelni. Ezzel nincs is gond. Engem az bosszant, ha egy történésszel – legyen az magyarországi vagy szomszéd országbeli – közismert tényekről kell vitatkozni. Sajnos a hazai balliberális és nemzeti konzervatív szemléletű történészek között azért nem látni értelmes szakmai párbeszédet, mert még mindig ott tartunk, hogy alapvető tényekről és nem azok értelmezéséről folyik a vita” – magyarázza.

Keressék a teljes cikket a csütörtökön megjelent Erdélyi Naplóban.