Digitalizált családi emlékek: erdélyi Fortepan született

Analóg technikával készült fotók átmentése céljából indította az Azopan Fotóarchívum háromnyelvű honlapot a marosvásárhelyi származású, Budapesten élő Szőcs Edgár közgazdász. Az archívummal az összegyűjtött fotókat megpróbálja átmenteni a digitális korba, hogy hozzáférhetővé és kutathatóvá tegye azokat. A képek ingyenesen hozzáférhetők, és forráshivatkozással, nem kereskedelmi jellegű tevékenységre felhasználhatók. „Térben főleg Románia mai területe érdekel, tekintet nélkül a nemzetiségi szempontra. Nem véletlen, hogy az Azopan Fotóarchívum háromnyelvű. Reméljük, hogy a sajtó, a bloggerek is felfedezik, és képeinket használni fogják tartalmaik illusztrálására” – fejtette ki Szőcs Edgár.

Szőcs Edgár elmesélte: nyolc éves korától fotózik. Vagyis ezzel nőtt fel, hiszen már a nagyapja és az édesapja is fényképezett. Az édesanyja a marosvásárhelyi „fotópapírgyárban” dolgozott, annak egyik laboratóriumában. Ott készítették elő a fényérzékeny anyagot a film és papírgyártáshoz. Edgár már a kétezres évek elején eldöntötte, hogy digitalizálni fogja a család fotóarchívumát. Ugyanakkor az is megfogant benne, hogy mivel minden családban akadnak érdekes képek, jó lenne azokat valamilyen formában összegyűjteni, és elérhetővé tenni.

„Amikor tizenegy éve meghalt nagytatám, összegyűjtöttem a régi negatívokat a családban. Biztos, ami biztos, gondoltam, nálam biztonságban vannak. 2015-ben jutottam oda, hogy profi szkennert szereztem, és két hónap intenzív munkával digitalizáltam kb. hatezer fényképet” – mondta. Ekkor már évek óta működött Magyarországon a Fortepan fotóarchívum, ezért a fejébe vette, hogy létrehoz egy hasonlót Romániára vonatkozóan is. A megvalósításig még két évet kellett várni.

2017 tavaszán jött a fordulat, amikor egy Facebook-os apróhirdetés révén vásárolt egy gótikus német betűkkel feliratozott osztrák családi fotóalbumot az 1931-as évek elejéről. Szerepelt benne egy eléggé különleges magyar név (Tőry Miklós) ahhoz, hogy esély legyen valamilyen nyom megtalálására. Néhány napos nyomozással sikerült ráakadnia az illető lányára, aki fotótörténész. Ez volt az az esemény, ami kimozdította a kezdeményezést a holtpontról.

„Ekkor határoztam el, hogy belevágok, és a Fortepan-modellt átvéve létrehozok Romániában is egy országos fotóarchívumot. Ehhez társakra leltem két gyerekkori barátom, Furó Lóránd Félix és Fülöp Lóránt személyében, akikkel együtt jártam a Bolyaiba” – mesélte a most útjára indított Azopan Fotóarchívum megszületésének első mozzanatait Edgár, aki

azt a célt szánta a kezdeményezésének, hogy átmentse és elérhetővé tegye az utókor számára az analóg fotózás értékeit.

„Az archívum minél inkább hozzáférhetővé szeretné tenni azt a sok millió analóg technikával készült fényképet, amely ott hever mindannyiunk fiókjában, padlásokon, intézmények raktáraiban, vagy csak negatívon létezik” – tette hozzá.

Az Azopan projekthez kötődően egy évvel ezelőtt létrehozták a Régi fotók Erdélyből Facebook-csoportot, mely jelenleg már közel nyolcezer taggal rendelkezik. A cél az volt, hogy az archívum elindulásáig is foglalkozzanak a régi képekkel, és szervezzenek egy virtuális közösséget, ahol arra törekszenek, hogy

ne interneten, forráshivatkozás nélkül összeszedett képeket publikáljanak a tagok, hanem lehetőleg saját családi képeiket, saját gyűjteményüket vegyék elő és osszák meg a nagyközönséggel

egy leírás, egy történet kíséretében. Ez eddig úgy tűnik, sikerült is, hiszen pozitívak a visszajelzések. Az embereket érdeklik a régi képek és történetek, még akkor is, ha sokszor vadidegen személyeket látnak, de a képhez tartozó történet megteremti a kapcsolatot.

Azt, hogy miért szeretik mások fotóit, családi albumát nézegetni az emberek, Szőcs Edgár részben a múlt iránti érdeklődéssel magyarázza, de az emberi történetek is sok esetben felkeltik a kíváncsiságot. A fotókkal személyesebbé válik a múlt, a történelem. Edgár úgy véli, hogy munkájukkal értékeket mentenek és tesznek mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé.

„Az elmúlt egy évben, amióta elindítottuk a Facebook-csoportot, sok mindenkivel ismerkedtem meg,  sok esetben személyesen is találkoztunk. Segítik munkánkat, anyagokat adnak, beajánlanak. Reménykedtem benne, hogy ez így lesz, és készültem rá” – hívja fel a figyelmet a munka, a gyűjtés egy másik aspektusára is Szőcs Edgár, aki a képek gyűjtése és publikálása mellett jegyzeteket is készít,  hiszen sok érdekes személlyel és történettel találkozik.

Minden képnek megvan a sajátos története. Nemrég például a csoportban egy olyan, az ócskapiacon vásárolt fotót tett közzé, amelyről annyit lehetett tudni, hogy a két fiatal, akit a fotón láthatunk, Pali és Buba. De lassan kibontakozott a történetük, a történet iránti érdeklődők megtudhatták, hogy kik ők, kiknek a felmenőik, hiszen a csoporttagok, mint egy nagy család, boncolgatták, találgatták, tisztázták, hogy kik szerepelnek a sorban felkerülő képeken.

„Édesapám vett még tavasszal több képet az ócskapiacon. Már akkor látszott, hogy a rajtuk szereplők  egy családhoz tartoznak, de nem tudtunk semmit róluk.

– magyarázta Edgár, hozzátéve, hogy általában az történik, hogy elhunynak a nagyszülők, de az utódokat nem érdekli a régi képek sorsa, kidobják azokat. Szerencsés esetben kikerülnek az ócskapiacra, és egy gyűjtő megveszi. „Én nem szoktam vásárolni. Nincs erre pénzem. Néha feladok egy újsághirdetést, hogy ne dobják ki a régi fotókat, máskor felkutatom a hagyatékokat, és miután elmondom, hogy min dolgozunk, legtöbbször örömmel bocsátják rendelkezésünkre azt” – tette hozzá.

Másfél héttel a Régi fotók Erdélyből Facebook-csoport indulása után Mihalik Béla MTA történésszel beszélgetett Edgár, amikor kiderült, hogy rokonok. A történész családfakutatást végzett, és az egyik ágon pont az egyik üknagyanyjánál akadt el, de a fényképgyűjtő készen tudta adni a családfa hiányzó részét. Vagy ott van a berecki Hankó Ibolya esete is. Róla készült egy kép az 1940-es magyar bevonuláskor, amint egyik honvéd ölbe kapja a mosolygó kislányt szavalás után. A spontán pillanatot Székely Gyula szakaszvezető megörökítette,

a fénykép pedig annyira kifejező lett, hogy a Magyar Királyi Honvédsereg ezt választotta hivatalos képeslapjának. Sok katona ezzel üzent haza.

„Néhány évvel ezelőtt Ibolya néni magyar állampolgárságért folyamodott a csíkszeredai konzulátuson. A kérvényhez ezt a fotót is csatolta. A véletlen úgy hozta, hogy az ügyet intéző hivatalnok felismerte a képen a saját nagyapját” – mesélte a kalandos történetet Szőcs Edgár, majd egy másikat is megosztott velünk: „Az már egy másik véletlen, hogy ez a kislány egy amatőr fotós geológushoz ment feleségül, és a csoport révén megismerkedtem a lányával, aki sok negatívot adományozott nekünk az édesapja hagyatékából. Ráadásul maga is múzeumi fotós volt nyugdíjazásáig. Itt is egy egész családtörténet rajzolódott ki”.

Ugyancsak a csoport révén került kapcsolatba a marosvásárhelyi származású Dragomán György íróval, aki beleegyezett a családi fotóarchívunának a feldolgozásába. Sokat segített Kuti Márta, aki az irodalmi vonatkozású képeken szereplő személyek azonosította. De hálával említi Szőcs Edgár a marosvásárhelyi nagy fotográfusokat is, mint például Bálint Zsigmondot, Erdélyi Lajost, Török Gáspárt.