Nincs két egyforma székely kapu, hiszen minden darab egyedi, és tájegységenként eltérő motívumokkal készül. A fafaragó mesterek, mint a székelyudvarhelyi Benczédi László, nemcsak kapukat alkotnak, hanem hidakat is építenek a múlt és a jövő között.
A szénégetés nemcsak munka, hanem egy életforma – vallja Jakab Jolán, aki már 25 éve gyakorolja a kihalófélben lévő mesterséget, példát mutatva a hagyományos szakmák fontosságáról.
A többmázsás állat kecsesen emeli fel lábát, a fiatal patkolókovács munkához lát. A bizalom kölcsönös, a patkolás pedig mindkét fél számára fájdalommentes, bár van, amikor a mesterember húzza a rövidebbet. Lajos Sándort kísértük el egy lópatkolásra.
Ha a Gyimesek völgyében elindulunk egy-egy patak mentén, nincs, ahogy ne találkozzunk valakivel, aki házába invitál, asztalához ültet, s mesél. Így bukkantunk mi is Gyimesközéplokon a Sáj-patak mentén elindulva Gerczuly Mihályra.
Van egy kis műhely, ahol újjászületnek a megkopott hangszerek, ahol a hangszerész szívét s lelkét beleteszi egy-egy szaxofonba, kürtbe, klarinétba. Újra és újra. Tódor Botond hangszerészt látogattuk meg.
Tudását és a fazekasságban szerzett mintegy ötvenéves tapasztalatát át is adná, de egyelőre nincs akinek. Vízi Jenő csíkdánfalvi fazekasmester műhelyében jártunk.
Halk szavú, szerény fiatalember Szén Mátyás. Azt mondja, nincs annak különösebb oka, hogy ő kovács lett, csupán így alakult, de minél jobban megismeri a szakmát, annál jobban megszereti, közben meg tanulni akar, fejleszteni szeretné magát. Íme egy történet egy harmincéves fiatalemberről, aki a régi, nagy kovácsmesterek nyomdokaiban lépeget.
Kisgyerekként érdekelte is az asztalosság, el is tanulta a szakma csínját-bínját az öregektől, így mára, amikor a járvány kényszerpihenőre küldte, a hobbija kerülhetett előtérbe. Lőrincz Sándor egyedi fajátékok készítésébe kezdett a legkisebbek legnagyobb örömére.
Hogyan lesz néhány fosznideszkából egy gyönyörű kanapé? Sok-sok alázattal és munkával – mondja Kézdi Elemér és fia, Csongor, akiket csíktaplocai kárpitosműhelyükben látogattunk meg.
Négy tényező tehet tönkre egy hangszert: a szú, a moly, a rozsda és a hozzá nem értő emberek – mondja Kedves Péter zongorahangoló, akivel csíkszeredai műhelyében beszélgettünk, miközben ő egy 1900-as évekbeli hangszer kalapácsrendszerén dolgozott.
László István jó harminc évvel ezelőtt még a csíkszeredai traktorgyárban modellasztalosként dolgozott, aztán élete szerencsés fordulatot vett, és ennek köszönhetően ma már elsősorban bútorrestaurátorként keresi kenyerét. Sőt szívesen átadja tudását annak, aki régi családi örökséget szeretne megmenteni.
Szakács Gyula asztalosmester keze alól évek óta kerülnek ki az igényes, egyedi darabok, de készített már székely kaput és régi bútorokat is restaurált. Sok éves tapasztalata segített abban, hogy megtervezze és megépítse az ugrapataki különleges hétvégi házukat.
Kaptafák, suszterszerszámok, varrógépek és javításra váró cipők sorakoznak a kis műhelyben, ahová betérek. Ám ezúttal nem a cipőm sarkára tetetnék új flekket, hanem beszélgetni jöttem. „Jöjjön csak, hétfő van, suszterünnep” – mondja kacagva id. Gráncsa Miklós, a cipész.
Még gyerekkorában leste el édesapjától a kőhasítás és kőfaragás fortélyait. Nehéz, de szép munka, a követ ismerni és szeretni kell – vallja a csíkszentkirályi André Balázs, aki egyike az az utolsó kőhasítóknak a faluban.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
