Több évtizede várja már a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptánccsoport korosztálytól függetlenül azokat, akik szeretnek, vagy szeretnének megtanulni táncolni.
A szénégetés nemcsak munka, hanem egy életforma – vallja Jakab Jolán, aki már 25 éve gyakorolja a kihalófélben lévő mesterséget, példát mutatva a hagyományos szakmák fontosságáról.
Milyen különbségeket, esetleg átfedést tapasztalhatunk, ha két különböző vallású és eltérő hagyományokkal rendelkező településről származó személy évek óta együtt köszönti az új évet? A Balázs-Bécsi házaspárhoz kopogtattunk be.
Ha Kibéd, akkor hagyma, valamint a hagymafonás hagyományának továbbörökítése. Régen a fiatal lányok a család idősebb női tagjaitól tanultak meg hagymát fonni, ma már sajnos egyre kevesebben érdeklődnek a tevékenység iránt.
Vannak helyek még a nagyvárosban is, ahol rég feledésbe merült adventi ájtatosságot gyakorolva készülnek az Úr eljövetelének ünnepére. A Szent Család templom közösségét azonban már csak a név is „kötelezi”, hogy továbbvigyék a szokást.
Jakab Izabellát bő tizenöt évvel ezelőtt Magyarországról Udvarhelyszékre hozta a szerelem, sorsát pedig néhány éve egy, a padláson felejtett közel százéves szövőszék pecsételte meg. Az ő szívügye azóta a textilek világa.
Nem az a kérdés, hogy magyar, román, cigány vagy szász az anyag, hanem az, hogy laktató és jó legyen az étrend, véli az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke. Kelemen Lászlót és munkatársait a hálózat terveiről, elképzeléseiről kérdeztük.
Táncol és énekel, jellegzetes, mély hangja messze száll a mulatságokban. Márdirosz Ágnessel, a Csíki Játékszín művésznőjével beszélgettünk az ő „népies” énjéről.
Székely viseletbe öltöztetett babái messzi földön híresek, helytörténeti kutatásai felbecsülhetetlen értékkel bírnak, a szülőfalujához való ragaszkodása példaértékű. Számos könyv őrzi Tankó-Molnár Mária Terézia fáradhatatlan munkájának gyümölcsét.
Diákként is mindig érdeklődött a nemezelés iránt, ám éveknek kellett eltelniük, amíg maga is gyakorolhatta. Mára úgy tűnik, megtalálta saját útját, s mindamellett, hogy ha teheti, szívesen rajzol, két keze közül csodálatos nemezalkotások kerülnek ki.
Ha a Sájpatakán felfelé elindulunk, előbb-utóbb Sáj-szigetén kötünk ki. A gondosan bekerített udvaron ott pompázik a hagyományos, tornácos gyimesi parasztház, mellette büszkén áll egy rönkházra hajazó épület. Mindkét épület a közösséget szolgálja.
A gyimesfelsőloki Fikó Neli apró, precíz öltésekkel varázsol az egyszerű vászonból díszes, csángós női- és férfiinget, de leginkább az teszi őt boldoggá, hogy a csángós viseletet ma is büszkén öltik magukra az emberek.
Szinte hamarabb tanult meg énekelni és gardont ütögetni, mint járni és beszélni – mondja Antal Tünde a fiáról. Szíve tele van büszkeséggel és hálával, miközben férjével, Tiborral gyermekeik útját egyengetik. A gyimesfelsőloki Antal családnál jártunk.
Simon Edit és testvére, Tankó Beáta nagymamájától, édesanyjától tanulta meg a tojásírás fortélyait. A Csíkszeredában élő két fiatal nő számára már elképzelhetetlen a húsvét írott, piros tojás nélkül.
Van, aki izgatottan várja évről évre a húsvéthétfőt és a vele együtt járó locsolást, mások azonban egyre inkább ódzkodnak ettől a kötelező hagyománytól. De akkor cuki vagy ciki a húsvéti locsolás?
A szentsír állítása és őrzése az egész magyar nyelvterületen szokás volt, Székelyföldön ma is több településen élő hagyomány. A gyergyóalfalvi szentsírőrzés különlegessége, hogy a helyi önkéntes tűzoltók egymást váltva őrzik Krisztus sírját.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
