Egy csokiműhely titkai

A közgazdász végzettségű Fazakas Szilárd mondhatni gyermekkora óta a cukrásziparban tevékenykedik, hiszen sokszor besegített nagybátyjának, aki kürtőskalács-készítéssel foglalkozik. Egyetemi tanulmányai elvégzése után szíve szerint még maradt volna Kolozsváron, így egy fagylaltgép működtetésével segített be a családi vállalkozásba.

„Ebből kinőtt egy fagylaltlabor, aztán még egy munkapont, fejlődött a vállalkozás, de én már hazafelé kacsingattam. Akkoriban több külföldi kiállításra is eljártam, és láttam, a »nagyok« azt csinálják, hogy amint szeptember közepén lejár a fagylaltszezon, a hidegebb idő beköszöntével csokit gyártanak. Ez nekem nagyon megtetszett,

Így aztán kezdtem vadászni az alapanyagokat, nagyon jó minőségű nyersanyagot kerestem, és végül sikerült egy olyan beszállítót találni, akinek pontosan az az alapanyaga van, ami nekem tetszik. A fagylaltlaborban Kolozsváron már próbálgattam a csokikészítést, volt is egy kevés megrendelésem, de komolyabban egy éve, Szentimrére való hazaköltözésünk után kezdtem foglalkozni vele” – eleveníti fel az indulást Szilárd, immár a szentimrei műhelyben.

A beszélgetés alatt jófajta csokit ropogtatunk, miközben mellettünk zajlik a csokitemperálás. Kiderül, hogy a csokigyártás előtt sor került egy komoly piackutatásra is, amelyet a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem diákjai végeztek, de időt adott magának Szilárd az alapanyagokkal való ismerkedésre, kóstolgatásra, kísérletezésre. Meséli, a piackutatás során, amelynek keretében hatezer kérdőívet töltöttek ki, megtalálták azt a piaci rést, amely a fantáziáját is beindította. „Hála Istennek, a környéken egyre többen vagyunk csokikészítők, így mindenki megtalálhatja a maga helyét. Én kis csokidesszerteket szeretnék készíteni. A kérdőívek alapján a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka szerint ha csoki, akkor legyen dupla csoki. Megtaláltuk a megfelelő ízesítést is, még egy kis huncutságot is viszünk a dologba, de többet nem árulhatok el. Megéri kivárni” – avat be a szentimrei fiatalember.

De hogyan is készül Szentimrén egy tábla csoki? A magas minőségű nyersanyag nagy kiszerelésben érkezik meg, ezt hőkezelni kell, és amint a csokimassza elérte a megfelelő hőmérsékletet, elkeveredtek benne az összetevők, akkor lehet vele dolgozni. „A gyártás folyamán laboratóriumi körülményeket kell biztosítani. Amint a csoki formába kerül, azt egy speciális hűtőbe teszem, amelynek az a lényege, hogy a párát egyből elszívja.

Arra is vigyázni kell, hogy semmit ne érjen víz. A formákat sem mosom el, hanem hőpisztollyal felmelegítem, és letörlöm a csokinyomokat” – mutatja a „maszatos” csokiformákat Szilárd. Ő egyébként egy jó nevű olasz mestertől igyekezett „ellopni” a titkokat, megtanulni a csokikészítést. Nagyobb megrendelése eddig a pápalátogatás alkalmával volt – meséli –, akkor több ezer tábla csoki került ki a szentimrei műhelyből, rajta a Hármashalom-oltár, a pápai címer és a látogatás időpontja.

És ha már megszületett a csoki, kellett név is, a névválasztásban pedig egészen a szentimrei gyökerekig ment vissza Szilárd. „Mindenképpen olyan nevet szerettünk volna, amelyhez kötődünk, ami helyi és könnyen kiejthető. Egy rokontalálkozó adta az ötletet, Krausz mama a dédnagymamám volt, az ő halálával a név is eltűnt. Mi most az ő udvarán lakunk, ez a név mindenféle szempontból minket tükröz” – meséli.

Szilárd munkáját a háttérből felesége, a környezetmérnök végzettségű Emese segíti, az ő feladata a kapcsolatteremtés, eladás. De feladatot kap a nagymama és a szomszéd néni is. A nyomdából összepréselve érkezett dobozokat hajtogatják össze, címkéznek, ragasztank. A „legfontosabb” és leghálásabb feladata pedig talán a négy és fél éves Tamásnak és a másfél éves Ágnesnek van, ők „minőségellenőrök” – nevetik el a szülők.

„Mindannyian szeretjük a jó csokit. Én készíteni is nagyon szeretem, elindítok egy hangoskönyvet, hallgatom, és dolgozok. Ennél jobb nem kell. Sok energiánk van benne, de jók a kilátások” – búcsúzik bizakodva a szentimrei csokimester.