Lovaglás: nem csak sport, inkább szerelem

Ebédidőben érkezünk a kotormányi lovardába, a lovak békésen ropogtatják a frissen kaszált füvet, Anna pedig a négyéves Faptát csinosítja a fotózáshoz, azaz a sörényét fonja be. A békés állat csak akkor lesz kissé türelmetlen, mikor úgy érzi, ő lemarad a frissen kaszált csemegéről. Biró Anna határozottan állítja, a lovagolás jó hatással van nemcsak az izmokra, hanem az elmére is.

Például amikor lépésben lovagolunk, olyan, mintha sétálnánk, a csípőt mozgatjuk előre, hátra, oldalra. Jótékony hatással van a lélekre, elmére, bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akik lovagolnak, negyven százalékkal hatékonyabban és jobban tudnak tanulni. A lovaglás egy nagyon összetett sport, sok mindenre kell figyelni, tulajdonképpen a kéz, a láb, a testsúly és testtartás összjátéka. Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy a ló nagyon nagy állat, egy póniló is 250-300 kilós, egy sportló pedig akár a 700 kilogrammot is elérheti” – magyarázza a lovasoktató. Anna kisgyerek kora óta szereti az állatokat, de közülük is a ló maradt az örök kedvenc. A ló egy érző, értelmes és gondolkodó állat, függetlenül attól, hogy lovagolunk rajta, dolgozunk vele vagy versenyzünk, ez mind csapatmunka – emeli ki.

„Amikor lovagolunk, sosem vagyunk egyedül. Szoros barátság, kötődés alakul ki ló és lovas között, én ezt személyes tapasztalatom alapján is ki merem jelenteni. Hetedikes koromban kaptam meg eddigi egyetlen lovamat, Mekkát. Általa sok mindent tanultam a lovakról, viselkedésükről, nagyon hozzám nőtt, sajnos három éve már nem él. Kamaszként volt, amikor a barátaim a vakációban hetekig fesztiváloztak, én meg itthon maradtam, hogy a lovammal legyek” – meséli.

Hogy mikor lehet egy gyermeket lóhátra ültetni, az kicsit személyfüggő is. Anna szerint, erre az ideális kor a hat év, amikor a gyermek már fel is tudja fogni, amit a lovasoktató mond, van tartása, azaz meg tudja ülni a lovat. Persze van kivétel is, van olyan gyermek, aki nagyon szereti a lovakat, ragaszkodik hozzájuk, nem fél tőlük, és készen áll arra, hogy akár négyévesen lóhátra üljön. „Először futószáron kezdjük a lovasoktatást. Állok a kör közepén, tartom a futószárat, és a ló megy körbe, így tanulják meg az alapokat. Akkor engedjük el a futószárat, amikor a gyermek biztosan ül a ló hátán, nem kapaszkodik. A lovat ugye szájból is irányítjuk a szárral, és erre oda kell figyelni, mert ha valaki ebbe nagyon belekapaszkodik, az a lónak fáj, kellemetlen, és egy idő után megelégeli, nem biztos, hogy együttműködő lesz. Amikor a gyermek már kiegyensúlyozottan ül a ló hátán, látjuk, hogy nem fél, akkor lassanként elengedjük, és az edző segítségével már önállóan lovagol” – magyarázza Anna.

Az egyéni lovaglás mellett csoportos lovaglás is van, ez az jelenti, hogy több haladó szintű lovas egyszerre lovagol a pályán.

A lovassport személyfüggő, van, aki két hónap után tud szabadon lovagolni, másnak ehhez kell egy év is,

nyilván a rendszeresség is sokat jelent – jegyzi meg az oktató. Ha pedig valaki lovagolni szeretne, annak nem árt, ha van egy magas szárú, vékony talpú, kis sarkú cipője, testhez simuló hosszúnadrágja és fejvédője. S ha már megvan a szándék és az érdeklődés, akkor meg kell találni annak lehetőségét, hogy az oktatás képzett lovakkal és oktatókkal történjen, ellenkező esetben sokkal ártalmasabb lehet, mint amennyi haszonnal jár.

Téved, aki azt hiszi, hogy a lovasoktatás csak arról szól – tanuló esetében –, hogy a lovardába megérkezve felül a ló hátára, majd óra végén leszáll és hazamegy. A lovasoktatáshoz hozzátartozik például a lóval való foglalkozás is, így a csutakolás, nyergelés, esetenként tisztítás, etetés.

„Egy ló körül sok a teendő, de sok a költség is. Nem hiába mondják, hogy a lovassport a királyok sportja, hiszen igen költséges. Viszont annyi pluszt ad és olyan mértékben fejleszti a lovast, hogy megéri ebbe belefektetni, főleg egy olyan gyerek esetében, aki él-hal a lovakért” – fűzi hozzá Anna. A lovaglás, lovasoktatás nem korhatáros, akinek ez gyermek- vagy ifjúkorában kimaradt, később is bepótolhatja.

Biró Anna néhány hónapja tért haza Németországból, ahol az elmúlt három évben, mint fogalmaz, a lovas élet iránti érdeklődését próbálta szakmai mederbe terelni. A csíkszeredai lány a németországi SBZ Rudolstadt iskola hallgatójaként duális – elméleti és gyakorlati – képzésben részesült, a Landwirtschaftsbetrieb Anke Lamprecht lovarda alkalmazásában pedig gyakorlatba is ültethette a képzés során szerzett ismereteket. „A németországi évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem gyermek és felnőtt lovasoktatásban, gyermek lovastáborok, lovas események, versenyek szervezésében, fiatal lovak kiképzésében. Idén márciusban szereztem meg a szakképzett lovász (Pferdewirt) képesítést Buchában, és sikeres lovasedzői (Trainer C) vizsgát tettem a moritzburgi állami ménesnél. Ezt a külföldről hozott tudást szeretném most itthon kamatoztatni, hiszen azért mentem el, hogy tanuljak és majd hazatérve hozzájáruljak az itthoni lovas élet fellendítéséhez” – mondja lelkesen.

Biró Anna közel tizenöt éve lovagol, azt mondja, a lovaglás, a ló tartása rendszert is visz az ember életébe, felelősséggel jár, hiszen az állatról gondoskodni kell.

Én nagyon szeretem a lovakat, általuk sok mindent tanultam” – jegyzi meg a fiatal lovasedző. Számára – mondja – a lovaglás nemcsak sport, hanem hobbi, szerelem.