A Hargita geológusa: Bányai János

„Itt nyugszik a Székelyföld kincsének jeles kutatója és a népének hű fia” – áll a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőben levő sír felett a kopjafán, s e sor nagyon szépen meghatározza azt az embert, akinek szülőföldje fontosabb volt Nyugat-Európa és Budapest csábításánál is. Bányainak fontos volt a Székelyföld mind földrajzi, mind pedig szellemi értelemben, munkássága során pedig azért tett, hogy mindez ismert is legyen.

A híres csíki geológus és földrajzi szakíró. Kristó András írta róla:

Binder Jánosként született Kézdivásárhelyen 1886. november 6-án, de eredeti nevét csak 1905-ig használta. A kézdivásárhelyi elemi és polgári iskola elvégzése után a kolozsvári tanítóképzőben tanult, majd 1908-ban Budapesten végzett a Pedagógiai Főiskolán, ahol természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. A Földtani Intézet ösztöndíjasaként Németországban, a Jénai és a Halle-i Egyetemeken, majd a Berlini Bányászati Akadémián tanult tovább (1912–1913) természettudományokat és múzeumszervezést. Tanári oklevele megszerzése után Abrudbányára került, a polgári iskola tanáraként dolgozott, de 1914-ben Konstantinápolyban is volt állásajánlata, illetve 1916-ban a budapesti Tanszermúzeum titkárának is hívták.  Ő ragaszkodott Székelyföldhöz, ahová 1921-ben került vissza, pontosabban a Székelykeresztúri Tanítóképzőbe, ahol tanított, de emellett rengeteg előadást tartott, tanulmányokat, cikkeket írt, illetve egyetemekkel, intézetekkel, kutatókkal állt szakmai kapcsolatban. Az első világháborút követő zűrzavaros időszakban több geológus-tudós Magyarországra távozott – Bányai nem, ő helyben maradt, és felvállalt egy egyszemélyes intézmény-szerepet. Keresztúron tíz évig élt, de közben a Székelyudvarhelyen megjelenő Székely Közélet hetilap többször is ír róla.

– jegyezte meg róla a Székely Közélet újságírója egy olyan cikkben, amelyben Haáz Rezső és Bányai székelykeresztúri előadásáról írt.

Bányait geológusként nemcsak az ásványok és a kőzetek, hanem egyre inkább a vizek, illetve a székelyföldi fürdők is érdekelték, de emellett az évtizedek során írt botanikai, ökológiai, földtani, turisztikai és közegészségügyi jellegű cikkeket és tanulmányokat is. Több mint száz magyarul, románul, németül és franciául megjelent értekezése és tanulmánya van, illetve körülbelül ötszáz ismeretterjesztő írása és saját térképe, melyek magyarországi és romániai lapokban, folyóiratokban jelentek meg.

1931-ben került Székelyudvarhelyre, az akkori román tannyelvű Ştefan Octavian Iosif Állami Líceum tanáraként, még az év októberében megjelent az általa szerkesztett Székelység nevű folyóirat első száma. A Székelyföldet és népét ismertető havi folyóirat egészen 1944-ig létezett.

Kapott ezért méltatlan támadásokat is, hiszen a Székely Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, Csutak Vilmos is „kioktatta”, illetve a Gödöllőn egy évvel később megjelent A Székelység című folyóirat csíki származású szerkesztője, Szépvizi Balás Béla is megtámadta 1937-ben, mert leközölte egy román történész, Constantin Kiriţescu írását.

– írta replikájában Bányai, akinek életébe Észak-Erdély 1940. évi visszacsatolása pozitív változásokat hozott. Az 1941-ben megalakult Kelet-magyarországi és Erdélyrészi Fürdők Szövetségének lett vezetőségi tagja, ugyanekkor bízták meg a Székelyudvarhelyen létrehozandó Orbán Balázs Borvízkutató Intézet megszervezésével, illetve ebben az időszakban, 1942-ben avatták doktorrá a Szegedi Tudományegyetemen.

Az újabb impériumváltás után azonban a Székelység megszűnt, Bányai a háború után, 1947-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is dolgozott, és kötetei is megjelentek a következő évtizedben.

– írta Bányai János, akinek hagyatékát a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum őrzi. 1971. május 13-án, 85 éves korában bekövetkezett halála előtt néhány évvel megegyezett az akkori udvarhelyi múzeummal, hogy könyvtára és a gyűjteményei az intézménybe kerülnek, ezért a múzeum járandóságot fizetett az idős tudósnak. A tárgyi hagyaték sokrétű, hiszen a geológus könyvtára, folyóiratai, dolgozószéke és íróasztala, valamint térképgyűjteménye és kéziratai is a múzeum épületében találhatók. Több példány van a Székelység folyóiratból is, ezek kivétel nélkül megtalálhatók és szabadon letölthetők az Elektronikus Periodika Archívumból. Az írott hagyatékot – ebben nemcsak kéziratai, hanem levelezése is benne van, hiszen igen kiterjedt szakmai kapcsolatokat ápolt – a tavalyi év folyamán Bárdi Nándor történész dolgozta fel, így a Bányai-hagyaték ma már szakember által rendszerezett, és kutatható.  

Kőzet-, ásvány- és kövületgyűjteményének darabjaiból a szejkefürdői borvízmúzeumban tekinthetünk meg többet – a Hargita és a környék nagy ismerőjeként ezeket évek évtizedek alatt ő maga gyűjtötte. A rendszerváltás után az akkori székelyudvarhelyi 1-es számú ipari líceum vette fel a nevét, amelyet a városban a Tamási Áron utca és a sportcsarnok között, egykori háza melletti kis utca is őriz.