HIRDETÉS
Az orvosházaspár a negyvenes évek eleje, a „kicsi magyar világ” óta és után lett meghatározó szereplője Székelyudvarhely nemcsak egészségügyi, hanem kulturális életének is. Bethlen Gábor utcai házukban a korszak olyan irodalmi nagyságai fordultak meg, mint Németh László, Féja Géza vagy Móricz Zsigmond, a nagy székely író, Tamási Áron pedig visszatérő vendégük volt (Tamási farkaslaki temetését is az orvosnő szervezte meg 1966-ban, illetve az emlékmű elkészítése is az ő nevéhez fűződik), később Kányádi Sándor vagy Sütő András. Akkor, azokban a nehéz időkben és később is még fontos, meghatározó volt az emberek életében az írott szó és a könyvek, illetve a magyar kultúra életben tartása
– a Bakk házaspár a környékbeliek egészségmegőrzése mellett az itteniek szellemi életében is igyekezett maradandót alkotni.
Bakk Elek életpályájáról sok mindent tud az utókor, hiszen amellett, hogy nagy felkészültségű orvos volt, közéleti, egyházi és tudományos tevékenysége is ismertté tették, akárcsak feleségét, aki élete végén memoárt is adott ki. Ebben a kötetben részletesen olvashatunk nemcsak Bakk doktorról, hanem a család hétköznapjairól, viszontagságos életéről, illetve Tamási Áron temetéséről, az azt követő kálváriákról és még sok mindenről.
A későbbi orvos 1899. április 13-án született Felsőboldogfalván (akkor még Felsőboldogasszonyfalvának hívták) egy kecseti származású földműves családban. A farkaslaki Tamás-család (Tamási Áron ősei) anyai ágon távoli rokona volt a Bakkoknak, Elek és a két évvel idősebb Áron édesanyja, Benedek Eszter és Fancsali Márta sokszor együtt árultak az udvarhelyi piacon. Míg Áron a katolikus gimnáziumba került tanulni (annak köszönhetően, hogy gyerekkori pisztolybalesetben súlyosan roncsolódott a bal keze), Elek a református kollégium tanulója lett, kitűnően, ösztöndíjjal tanult, akárcsak a háború után a kolozsvári egyetem orvosi karán. A trianoni diktátum után az egyetem előbb Szegedre költözött, majd Budapestre – Elek ott szakvizsgázott és diplomázott, majd 1925-től kezdődően Bécsben, Lyonban és Párizsban egészítette ki tanulmányait.
1927-ben Bukarestbe került, egy évvel később Jászvásáron tette le a „honosító” vizsgáit (belgyógyász, ideggyógyász és endokrinológus volt, de fürdőgyógyászatból is szakvizsgát tett), majd a román fővárosban igen sikeres és keresett orvos lett – olyan ismerősei voltak, mint például a híres író és költő, Tudor Arghezi.
– írta róla évtizedekkel későbbi, említett emlékirataiban felesége, akivel Székelyudvarhelyen ismerkedett meg.
A második bécsi döntés után, 1940 őszén (elutasítva a kolozsvári állásokat) Bakk Elek hazaköltözött Udvarhelyre, ahol a kórház főorvosa lett, a fiatal, akkor húszéves Takács Sára orvostanhallgatóval 1942-ben házasodtak össze. Hamarosan két lányuk született, a ma Marosvásárhelyen élő nyugalmazott orvos, Éva és a Kolozsváron zenepedagógusként és szakíróként ismert László-Bakk Anikó. Édesapjuk 1957. szeptember 12-i dátummal egy verset írt hozzájuk Lányaim emlékkönyvébe címmel. „Több a szellem az anyagnál, / Több a lélek a szellemnél, / Több az élet a halálnál, / Szeretet a szerelemnél, // A jóság a gyűlöletnél –, / Megbocsájtás a bosszúnál… / És felül mindezeken / A kegyelem” – írta Bakk Elek, aki abban az időben nemcsak igen ismert és híres orvos volt, hanem elismert tudományos szakíró is.
A korabeli sajtóban, a Korunkban, majd az Előrében, az 1968-ban létrejövő Hargita napilapban Bakknak rengeteg ismeretterjesztő cikke megjelent, ezek jórészt orvosi ismeretterjesztő jellegű írások voltak, illetve sok-sok cikket írt az Udvarhely környéki gyógyfürdőkről. Az ő nevéhez fűződik a szejkefürdői mofetta kiépítése, azt tervezte, hogy létrehoz egy új udvarhelyi gyógyfürdőt is, hiszen a városban nagy fürdőélet volt még az első világháború előtt: nemcsak a Szejkefürdőn, hanem a város másik felében, a Jézus-kápolna melletti területeken is több ilyen, de azóta tönkrement, mára teljesen eltűnt létesítmény volt.
Az orvos utolsó élete hónapjaiban, már betegen nekifogott emlékiratai megírásának, de sajnos csak 1914-ig, a háború kitöréséig jutott – az addig leírtakban azért jó képet kaphatunk gyermekkoráról. Felesége kötete teljes terjedelmében tartalmazza ezt a mintegy 15 könyvoldalnyi írást. „1972 januárjában az emlékirat megszakadt. Még pár oldalt papírra vetett, sajnos a számunkra érthetetlen egyéni gyorsírással. Túl későn kezdett hozzá emlékei felidézéséhez, hiába hajszolta magát, nem volt ideje befejezni emlékiratát. Január 18-án jobb oldala lebénult, kómába esett, 21-én örökre megpihent” – fűzte hozzá az emlékirat-töredékhez mindezt felesége, aki majdnem három évtizeddel élte túl férjét, 2010. június 21-én, 88 éves korában hunyt el.
Bakk Eleket a város 2003-ban posztumusz Pro Urbe-díjjal tüntette ki. A család jó ismerőse,
Kányádi Sándor még 2011-ben, egy székelyudvarhelyi közönségtalálkozón sajátos stílusában, picit ironikusan megjegyezte, hogy „egy szobrot talán Bakk Elek is megérdemelne ebben a városban”,
talán utalva arra is, hogy Udvarhelyen sok olyan embernek volt vagy van szobra, akinek itteni tevékenysége nem említhető egy lapon a Bakk Elekével.
Ha szobra nincs is, de impozáns síremléke van: Bakk Elek és felesége sírja a székelyudvarhelyi belvárosi református temető felső sétánya mellett található, alig néhány méterre a Csanády-sírtól. Aki arra jár, gondoljon arra, hogy ha ma sokan úgy élnének, dolgoznának és hinnének abban, amit tesznek, mint ahogy e házaspár tette, bizony másabb lenne az itt élők élete és szellemisége.
Írásunkhoz felhasználtuk dr. Bakk-Takács Sára: Hazulról haza – Székelyudvarhelyről Székkutasra (Kriterion Könyvkiadó, 2009) című memoárját valamint korábbi cikkeinket. A fotókat Biró István fényképész, dr. Bakk Elek és dr. Bakk-Takács Sára unokája bocsátotta rendelkezésünkre.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
