Egykor szenzáció volt, ma kissé feledésbe merült: a kászoni múmia története

Péter Beáta 2020. április 09., 19:07 utolsó módosítás: 2020. április 09., 21:34

Mára kissé feledésbe merült, de az idősebb kászoniak ismerik még a történetét. A múlt század derekán igencsak közbeszéd tárgya volt, professzorok vizsgálták, tudtak róla az emberek, de nem csak a faluban vagy Csíkországban, hanem messzi vidékeken is. A korabeli újságok időről időre cikkeztek is a „nagykászoni kétszáz éves csodálatos múmiáról”.

A nagykászoni templom és temető •  Fotó: Pinti Attila
galéria
A nagykászoni templom és temető Fotó: Pinti Attila

A Templomdombján kapaszkodunk fel a Nagykászon templomaként is ismeretes kászonaltízi, a Krisztus Király tiszteletére felszentelt, kőfallal körülvett egyházi hajlékhoz. Balázs Teréz harangozónő enged be a templomkertbe és a templomba. Mint mondja, a faluban már nem sokan ismerik azt a történetet, amelynek a nyomába eredtünk.

A templomkertbe lépve jobb oldalt található Andrási Mihály sírja. Született 1694-ben, meghalt 1732-ben. Ő volt a tusnádi egyházközség első papja, a nagy pestisjárvány idején Alcsík gyóntatópapjaként járta a falvakat, igyekezett támaszt nyújtani a betegeknek, elvégezni a szertartást a síroknál. Kívánsága szerint szülőfalujában, az oltár alatti kriptában temették el. De nem csak az élete, hanem a halála utáni története is meglehetősen érdekes.

Egy kétszáz éves sértetlen, kiszikkadt holttetemet őriznek a nagykászoni templom kriptájában. Egy régi magyar papnak a földi maradványa ez a csodálatos múmia,

olajbarna színű, mint a kászoni templom ódon, faragott fapadjai. Bár csont és bőr az egész tetem, az arcvonásai egészen tisztán kivehetők – írják a Magyarság 1927. január 1-ei lapszámában.

„Mindössze az egyik lába, a térden alól van eltörve, ez a balesete a sirboltnak egykoru takaritása alkalmával érte a mumiát, melyet a jobbmelle felett és az egyik hóna alatt is már észrevehetően kikezdett a szu. Mint Csíkországból írják: a kétszázéves mumiának koporsója sincs, folyamatosan levegő éri, igy az a csoda, hogy ennyi ideig megtartotta magát. Eddig körülbelül vagy hat koporsó porladt el róla, de most már vége lesz a hányódásnak, mert az egyházközség üvegtetős cserfakoporsót csináltat a kétszáz éves holttetemnek. A megboldogultat, aki különben Nagykászonban született, Andrássy Mihálynak hivták földi életében és az 1700-as években Tusnád községnek volt a plébánosa. Megállapithatólag már 195 év óta nyugszik a nagykászoni templom kriptájában” – áll a folyóiratban.

Magyarság, 1927. január 1. •  Fotó: Forrás: Arcanum
Magyarság, 1927. január 1. Fotó: Forrás: Arcanum

A Székely nép 1942. október 6-ai számában is találunk róla cikket, a templom újjáépítését követően. A szerző kitér a templom pompás fekvésére is: dombon épült, erődszerű ősi falak s sugár fenyők veszik körül. A templomkert toronyszerű bejárata előtt a világháború 82-es bakáinak hősihalott emlékei sorakoznak. Az újjáépítésről megemlíti: „ Árpádkori szentélyének formáit meghagyták, tornya alapját is, különben hajóját kiszélesítették, belsejét kifestették, új orgonát szereltek belé. A templom átépítése szerencsésnek mondható, a megoldás illik az ősi környezetbe.” Majd a múmiáról ír, mint külön érdekessége és idegenforgalmi lehetősége Kászonnak.

„Ismeretes szélesebb körökben is, hogy a templom alatt találtak egyizben elporladt holttestek és csontvázak között egy teljesen ép, többszáz éves emberi tetemet. A templom kriptájában fekszik, ma is látható, hus, bör, fogak, körmök teljesen épek a mumián.

Az egyház irattárának adatai szerint egyik plébános holtteste maradt meg ilyen csodálatos épségben. Tudósok még nem derítették ki, milyen módon, a kászoni mumia rejtélyének titka még megoldásra vár, az érdekes lelet tudományos és idegenforgalmi lehetőségeit azonban máris jobban ki lehetne használni.”

Székely Nép, 1944. január 16. •  Fotó: Forrás: Arcanum
Székely Nép, 1944. január 16. Fotó: Forrás: Arcanum

Kászonországba látogat 1944-ben a Székely Nép riportere, és riportútja során a kriptában megtekinti a múmiát is. A jelzett év január 18-ai lapszámában így ír: „Vastag faajtót emelünk fel, hogy lemehessünk a kriptába, ahol az országszerte híres múmiákat őrzik. Barna, üvegfedelű koporsóban fekszik a múmia.

Feltünően ép test. Füle, körme, végtagjai mind-mind hibátlanul megvannak. Egyáltalán nem kellemetlen külsejű, nem is valami ijesztő csontváz, inkább egy mozdulatlanul alvó ember benyomását kelti.

– Tudósaink véleménye szerint – magyarázza kísérőm – egyedül álló jelenség, hogy egy test minden bebalzsamozás nélkül ilyen épen megmaradjon. Az okot nagyon sokan kutatták, de még senkinek sem sikerült megfejteni, valószínű, hogy a földben valami eddig nem ismert vegyi összetétel mentette meg az oszlástól. Különben már 211 éves a múmia és Andrási Miklós (itt a keresztnevet elírta a derék tudósító – szerk. megj.) tusnádi plébános teste, akit kívánságára 1732-ben temettek el a templom régi kriptájában.”

Ellenzék, 1943. április 28. •  Fotó: Forrás: Arcanum
Ellenzék, 1943. április 28. Fotó: Forrás: Arcanum

A legrészletesebb cikk a mumifikálódott papról, amit találtunk, az Ellenzék 1943. április 28-ai lapszámában olvasható. Az Óvári-Óss József székelyföldi riportsorozata rovatban jelent meg, a szerző némi bulváros felhanggal ugyan, de alaposan körbejárta a témát, a cikknek A kászoni „Tutankhamen” címet adva. Eszerint noha eddig csak borvizéről volt nevezetes, de a helyi kereteken messzi túlmenő nevezetessége is van a kis székely községnek. Mint írja, a híre messze futott, bejárta a négy székely vármegyét, sőt, egy a Székelyföldet járó híres budapesti egyetemi tanár jóvoltából a nagy külföldi orvosi szemlék is foglalkoztak már az esettel. Ő maga „Csíkszeredán” hallott róla egy vidám baráti körben.

„Igy szólt a kérdés:
– Hát a kászoni papot láttad-e már?
Olyan hangsullyal kérdezték, hogy azonnal megütötte a fülemet a szó. Nyilvánvaló volt már magából a hangsulyozásból, hogy nem az eklézsia papjáról, nem is a plébánosról, szóval nem az élő kászoni papról van szó, hanem egy másik kászoni papról, aki nem tudom, mi okból, milyen módon, de valahogy nagy névre és hitre tett szert.
– Nem! – feleltem meghökkenten. Honnan ismerném és hol láthattam volna?
– Azt pedig meg kell nézni! – mondták most már többen és a szemük huncutul összenevetett. – Ilyen csoda még nem volt.”

Ennyi elég is volt az újságírói kíváncsiságnak, Óvári-Óss József útra kel. „Kissé körülményes volt hozzájutni. A húsvéti ünnepek előtt nem tudni miért, a MÁV-AUT felfüggesztette a csikszereda-kászoni társasgépkocsi-forgalmat és csak nagynehezen lehetett magánjárműhöz jutni.”

Mint írja, maga a mumia a templomhoz tartozó, kikövezett sirveremben nyugszik, és „közkívánatra” a harangozó fia szokta megmutogatni az idegeneknek.

„Lemegy a pincébe, ahonnan valószinüleg átjárás van a sirkamrába és egy nyiláson kiduga a föld felszinére a mumiát. Kissé szokatlan, mondhatnók, kegyeletsértő módja a halottnézésnek.

Arról nem is beszélünk, hogy volt idő, nem is olyan régen – szavahihető tanuk mesélik – amikor a gyermekek az utcán jatszadoztak a mumiával. Körbeültek a földön és körbe hajigálták a mumiát. A következménye meg is lett, mert egyik lába eltörött, ugy, hogy be is kellett fáslizni. Erélyes közbelépésre volt szükség, míg a »kászoni pap« – mert mindenütt csak igy ismerik – visszakerült a helyére.”

A kripta lejárata. Mivel kint hűvös van, lent meleg, a deszkaajtó megduzzadt, nehezen mozdítható. •  Fotó: Pinti Attila
A kripta lejárata. Mivel kint hűvös van, lent meleg, a deszkaajtó megduzzadt, nehezen mozdítható. Fotó: Pinti Attila

Hogy mennyire játszott közre a fellelkesült író fantáziája mindezek leírásában, nem tudni. A múmiáról beszámolva kiderül, a színe sötétbarna, szilvaíz-színű, teljesen összeaszalódott emberi test. Csupa csont és bőr. Hihetetlen módon összezsugorodott, alig 120 centiméterre. Egyetlen testrésze sem hiányzott, megvolt a haja is.

A riporter arra is rávilágított, hogy a kászoni pap személyét övező rejtélyt György Gábor római katolikus esperes oldotta meg, hosszú kutatás után: Andrássy Mihály tusnádi plébános. (Itt is Andrássyként említik.)

„– Az még kideritetlen – meséli az esperes –, hogy Andrássy Mihály miként került Kászonba és miért itt és miért nem Tusnádon temették el. Errevonatkozó feljegyzéseket nem találtam sehol, de talán a szerencsétlen végü Rákóczi-felkelés utáni nehéz idők ezt is megmagyarázzák. A keresztlevele megvan. Eszerint kászonfeltízi születésü volt. Azt tudjuk, hogy sokáig betegeskedett. Valószinü, hogy halálát érezte közeledni, és ezért jött haza Kászonba.”

A templom belseje. A szószék alatt húzódik a kripta. Itt találtak rá a mumifikálódott papra, és itt nyugszanak Lukács Mihály, a pestis ideje alatt Kozmáson szolgáló pap szülei •  Fotó: Pinti Attila
A templom belseje. A szószék alatt húzódik a kripta. Itt találtak rá a mumifikálódott papra, és itt nyugszanak Lukács Mihály, a pestis ideje alatt Kozmáson szolgáló pap szülei Fotó: Pinti Attila

Mi a magyarázata annak, hogy Andrássy Mihály holtteste több mint kétszáz éven át épségben megmaradt? – teszi fel a kérdést a riporter. „Próbálták azzal magyarázni, hogy a kászoni talajnak, amely köztudomás szerint is vulkanikus eredetü, erős rádiumos, esetleg más természetü kisugárzása van és ez a kisugárzás tartotta épségben a holttestet. A magyarázat azonban tul tudománytalan volt. Később orvosok is megvizsgálták a mumiat és kétségtelenül megállapitották, hogy azt nem balzsamozták be. Maradt tehát a lehetőség: nem kerültek-e olyan anyagok a szervezetbe, amelyek a bebalzsamozást más külső behatás nélkül is elvégezhették?

A kutatás ebben az irányban indult meg és szenzációs felfedezéssel járt. Igy találtak leveleket, amelyekben arról esik emlités, hogy »egy tusnádi pap, aki sulyos heptikában szenved, fáradhatatlanul járja a hegyeket és különböző növényeket gyüjt. Ezeket megfőzi, napestig kotyvaszt, tüzhelyén, mint a boszorkányok, a lakása olyan, mint a javasasszonyoké, de szed mindenféle mérges burjánt, száritgatja, porrá töri őket, megfőzi, lepárolja, ismét másokkal összekeveri és a végén megissza. De nemcsak maga használja orvosságul a havasi legelők különböző növényeit, hanem másoknak is ajánlja és sokakat meg is gyógyitott nyavalyáikból«.”

Feltehető, hogy Andrássy Mihály, a tusnádi plébános tudós ember volt, hiszen a régi feljegyzések ilyennek mondják, aki ismerte a havasi növények gyógyító erejét – vonja le a következtetést.

„…Azok az anyagok, amelyeket elhatalmasodott tüdőbaja gyógyítására éveken át beszedett, lerakódtak és felhalmozódtak szervezetében. Tüdőbaját nem gyógyitották meg ugyan, ellenben 56 éves korában bekövetkezett halála után épségben megtartották holttestét.”

Bejárat a templomkertbe, balra Andrási Mihály sírja •  Fotó: Pinti Attila
Bejárat a templomkertbe, balra Andrási Mihály sírja Fotó: Pinti Attila

Hozzáteszi, természetesen minden csak feltevés, de környékbeliek esküsznek rá. Arra is felhívja a figyelmet, hogy érdemes lenne, ha orvosok megvizsgálnák a természeti csoda okát. „Az meg már a közigazgatási hatóságok dolga lenne, hogy a mumiát felöltöztessék és akár üveg, akár más koporsóba zárják, mert kétségtelen, hogy

néhai Andrássy Mihály holtteste idengenforgalmi érdekesség, de mégis csak furcsán hat, amikor az »idengenforgalmi érdekességet« a kászoni harangozó fia a lábánál fogva kidugja a föld alól.”

Andrási Mihály történetét András Ignác iskolaigazgató, helytörténész is kutatta, az ő leírása legpontosabb a témában. A tavaly megjelent Hittel és reménnyel című könyvében olvashatjuk, hogy a tusnádi plébános nyolc Mária Terézia nagy aranytallért hagyományozott Nagykászon egyházközségének, hogy a nagykászoni templom szentélyében temessék el. „Egyszerű gödröt ástak a földbe, »fölötte a szentély cserefa gerendázata deszkával födve« volt az eredeti kriptája. A Ferencz Ignác (1835–1889) kászonimpéri születésű plébános által írt Domus Historia, mely a II. világháborúban elkallódott, feljegyezte, hogy több koporsója elkorhadt, de ezeket időnként pótolták.”

Itt lelt örök nyugalomra Andrási Mihály •  Fotó: Pinti Attila
Itt lelt örök nyugalomra Andrási Mihály Fotó: Pinti Attila

Arról is szól, hogy a nagykászoni templom bővítésekor (1938–1942) ki kellett vegyék a kriptából, egy új cserefa koporsót készítettek, melynek nyitható belsőfödelét beüvegezték. Az építkezés idejére az altízi római katolikus iskola irodájába helyezték. Helybéliek úgy emlékeznek, hogy ekkor törhetett el a bal lába – szintén iskolásokat emlegetve.

„Hirsch Hugó híres csíkszeredai sebész főorvos szerint balzsamozva nem volt, budapesti és bukaresti orvosprofesszorok szerint a földben valami sók, savak voltak, ezek konzerválták” – idézi a szerző György Gábor esperes feljegyzéseiből.

András Ignác 1974. szeptember 10-én látta a múmiát, amikor dr. Balázs Dénes geográfussal, a Magyar Földrajzi Múzeum alapítójával volt alkalma leereszkedni a kriptába.

Ekkor fotót is készítettek róla, de nem sokkal azután Balázs Dénes nyakába vette a világot, és a fotók nála maradtak. Hogy megvannak-e valahol, nem tudni.

Andrási Mihály sírfelirata 1977-ből •  Fotó: Pinti Attila
Andrási Mihály sírfelirata 1977-ből Fotó: Pinti Attila

András Ignác kiemeli, Andrási Mihályt és földi maradványait a nép szentnek tartotta, sokan imameghallgatást tulajdonítottak neki. Arra is kitér, hogy a kripta bebetonozása nem használt a múmia állagának, a lassú bomlás jeleit vélték rajta felfedezni. Emiatt György Gábor esperes 1957. szeptemberében az Egyházi Főhatóságokhoz folyamodott, a 100. számú jelentés által. A válaszként érkező püspöki levelet is közli a szerző: „Folyó évi 100. számú felterjesztésére válaszolva közlöm: jobbnak látom, ha Andrási Mihály földi maradványai ott maradnak továbbra is a kriptában. A kriptát zárják le teljesen és ezen alkalommal végezzék el a beszentelést. Alba-Iulia-Gyulafehérvár 1957. szeptember 24-én” – írta a válaszlevélben Márton Áron püspök.

„Andrási Mihály múmiája csodával határos módon épségben megmaradt 1977-ig a templom pincéjében. Ekkor az éber és állandóan gyanakvó szekusok úgy vélték, hogy a múmiában aranyat rejtegetnek, és elkezdték piszkálni,

melynek eredményeképpen gombásodni kezdett, ekkor fertőző voltát kezdték bizonygatni, és elrendelték eltemetését” – zárja Andrási Mihályról szóló bejegyzését a szerző.

A temető madártávlatból •  Fotó: Pinti Attila
A temető madártávlatból Fotó: Pinti Attila

A földi maradványok ekkor kerültek a templomkertbe. Sírja fölött ez áll: „Andrási Mihály 1694-ben született Kászonfeltízen. Csíkszentimrén, Csíkszentkirályon és Nagytusnádon plébános. Az 1717–1723-as nagy pestis idején Alcsík falvaiban a betegek fáradhatatlan látogatója. A kegyelet és hála emlékére vésetett újratemetési évében 1977.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.