Amikor a pestis pusztított: korábbi járványok tartós nyomai

A 14. századtól a 18. század végéig több mint negyven pestisjárványról tudunk Székelyföldön – mutatott rá Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség plébánosa, pápai káplán, címzetes esperes, amikor a téma kapcsán beszélgettünk.

Endes Miklós Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek földjének és népének története 1918-ig című könyvében Benkő Károlyra hivatkozva, aki a plébánosok 1719-es pestis idejéből való feljegyzéseit átmentette, a következő adatokat olvashatjuk: Felcsíkon meghalt 3472 ember, s életben maradt 4663, Alcsíkon 3887 személy hunyt el a járvány következtében, 5029 maradt életben, Kászonban 1043 ember halt meg, és 1227-en maradtak életben. „Tehát Csíkban 1719 elején 25 756 lakos volt, s csak 14 908 maradt életben, eme számban benne van Kászon, de Gyergyó nincs.”

Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, az MTA külső tagja az akadémián elhangzott Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején című székfoglaló beszédében kiemelte, az 1717–1719. évi szárazság és pestis idején elhunytak száma Csík-Gyergyó-Kászonszék és Udvarhelyszék esetében elég pontosan ismert.

 „Csík-Gyergyó-Kászonszék 25 666 lakosából, Lakatos István (csíkkozmási esperes-plébános – szerk. megj.) feljegyzése szerint a járványban elpusztult 11 348 személy (adatait pontatlanoknak találtuk, a községenkénti összesítés 10 748 elhunytat eredményezett). Ugyanakkor egy korabeli hatósági iratban 12 630 halottról szól a jelentés. Az Udvarhelyszéken 1719. szeptember 5–11. között, majd november-decemberben végzett felmérésben 10 219 halottat és 786 pestisben sínylődő beteget jelentettek. A betegek egy része bizonyosan nem élte túl a járványt, és az elhunytak számát szaporította. Ezért az elhunytakra vonatkozó fennebbi adatokat kiegészítettük 10 500-ra.”

Pál-Antal Sándor kutatásai és számításai alapján a pestisnek Székelyföldön 1718 nyara és 1719 ősze között 51 930 főnyi emberáldozata volt, azaz a járvány a lakosság 38-40 százalékát ragadta el.

Az akadémikus rámutat, a szárazság és pestis által sújtott Székelyföld embervesztesége részben teljes családkihalásokkal, részben családtagok elvesztésével járt. A teljesen kihalt családok mellett a túlélő családok jó részénél az áldozatok főként idősek, ifjak és gyerekek voltak.

„A szárazság és a pestis okozta pusztulások során teljes falu-elnéptelenedés nem történt. Az elvándorolt családok egy részének visszatérésével és az új betelepülőkkel az elnéptelenedési folyamat már 1720-ban megfordult, és az élet rövidesen a megszokott kerékvágásba lépett. A családok taglétszáma újabb családalapításokkal és a népszaporulattal emelkedni kezdett, majd elérte a megszokott szintet.”

A Magyar Katolikus Lexikonban olvashatunk a pestisszentekről: azokról a szentekről van szó, akiknek közbenjárását kérték a 14–17. században sújtó járványok idején, általánosságban tisztelték Szent Antalt, Szent Rókust és Szent Sebestyént. Hollandiában Szent Adorjánt és Szent Makárioszt, Franciaországban Szent (IX.) Lajost és Szent Genovévát, Spanyolországban Szent Teklát, Toletinói Szent Miklóst, Szent Kozmát és Damjánt. A barokk korban Borromei Szent Károly, Szent Rozália, Xavéri Szent Ferenc és Szent Kajetán került még a pestisszentek közé.

Szent Rókust, a csodatévő ferences szerzetest a járványokból kigyógyulók védőszentjének tartották. Darvas-Kozma Józseftől tudjuk, hogy létezett egy Rókus-kápolna a csíksomlyói borvízforrás közelében, amelyet remeték gondoztak. A Salvator-hegyi remeteség végnapjait II. József jelentette, akinek rendelete alapján a karhatalom 1782. március 26-án hat remetét világi ruha felvételére kényszerített és elűzött. A Szent Rókus-kápolna később összedőlt, (Patrona Hungariae és Szent Rókus) olajképeit a Szent Péter-templomba vitték. „A Rókus-kápolna kimondottan a pestis emlékére épült, még az 1700-as években is javították, de a rendelet után a kápolnák, köztük ez is, bomlásnak indultak.”

Mint rámutatott, több helyen Szentháromság-szobrot állítottak a járvány emlékére, de Csíkban a leggyakoribb járvány utáni emlék az ún. csavaros kőkereszt, ilyenek a templomok, temetők mellett találhatók.

Például Csatószegen, Csíkrákoson, Domokoson, Karcfalván is állítottak ilyen csavaros keresztet.

Csíkszentimrén a temető sarkánál található egy kőkereszt, az 1717–1719-es pestisjárvány emlékét idézve. „A Rákóczi-szabadságharc után egy újabb csapás sújtotta a környék népét, hiszen 1717–19-ben pestisjárvány volt, ami a nagy szárazságot követően terjedt el Alcsíkon, és 4304 áldozatot követelt, ebből 404 szentimrei, a túlélők száma 322” – olvasható Endes Miklósnál.

Ennek a pestisjárványnak az emlékét őrzi az a kereszt is, amelyet Csíkszentimrén Timár Tamás állíttatott, „ki ökrös szekéren hordatá a holtakat, s kinek családját elkerülé a szörnyű veszedelem” – áll a csíkszentimrei Domus Historiában. Timár Tamás hálából állíttatta a keresztet 1721-ben, mivel az ő családjából nem halt meg senki – mutat rá András Éva csíkszentimrei történelem szakos tanár.

Csíkszentkirályon a lakosság 35 százaléka esett áldozatául a járványnak. A kozmási Domus Historia szerint 228 személy meghalt, és 418 maradt életben. Nemrégiben a falu helytörténet iránt rajongó szülötte, Russu-Bors Tibor – a község honlapján is olvasható – megemlékezésében közzétette a pestisben elhunytak névsorát: a szentkirályi egyházi anyakönyvbe név szerint is beírták a pestisben elhunytakat. „Település- és családtörténeti szempontból értékes ez a névsor, de nemcsak emiatt adjuk közre ezt a listát, hanem elsősorban azért, hogy kegyelettel emlékezzünk őseinkre, akik számos csapás után megfogyva mégis talpra álltak, hogy mi, távoli unokáik 300 évvel később, most, a 21. században is itt, Csíkszentkirályon élhessünk. Őseinkre, akik példát mutattak nekünk, annak reményében, hogy majdan a mi unokáink is itt élhessenek szülőföldjükön, Csíkszentkirályon” – fogalmaz a szerző.

Mint kifejti, az anyakönyvbe latinul írták be a neveket és a családi kapcsolatot. Gyermekek esetén minden esetben megadták az apa nevét, feleség esetében pedig a férj nevét is. Családonként nem adták meg a halottak számát, de a csíkszentkirályi férfi kiegészítette a listát a személyek számával, azért is, hogy látható legyen, mekkora csapás volt ez a ragály a családok számára. „Családonként esetenként »csak« egy-két halott van, de akár öt, hat, hét személy is elhunyt egy családban, mint például a névsorban szereplő Léstyán Mihály családja, aki ugyan nem halt meg, de felesége, három fia és három leánya igen, összesen heten. A vagyon és a társadalmi állás alapján se válogatott a halál, az említett Léstyán Mihály nemesember volt, a többi más Léstyán családbeliekkel együtt, de az volt Bors István és családja is, vagy Bors Mihályné Henter Katalin is, aki nemcsak a fiával és lányával együtt halt meg, hanem velük együtt a dajka és egy szolga is. De meghalt a szentkirályi tanító, Lakatos Ferenc is, vele együtt két fia és két leánya. A halottak korát nem tudjuk, de úgy tűnik, hogy az életkor sem számított, gyermekek, családapák, családanyák, özvegyek. A férfiak és nők aránya is majdnem azonos: 115 férfi és 110 nő.”

Russ-Bors Tibor arra is kitér, hogy a vész elmúltával Csíkszentkirályon György Balázs állított fakeresztet hálából. A kereszt néhány éve újrafaragott másolata most is ott van az új Olt-híd mellett. Szövege a következő: „Anno 1719-ben Midön az UrIsten Erdély OrSZÁGot Kivált CSIK s Három széket döghalállal éséggel és Hadakkal ostoroz-tta: csinálta örök emlékezetre S. György Balás”. A keresztet 1793-ban, 1863-ban és 1898-ban javították. Vámszer Géza 1932-ben írta és rajzolta le, ezen rajz alapján volt újrafaragva 2014-ben – magyarázza.

„Ezen kereszten túlmenően még egy tárgyi emlékünk van, amely a háromszáz évvel ezelőtti pestishez kapcsolható. A templomkerítés keleti falában található egy síremlék két sírköve 1719-ből” – mutatott rá Russu-Bors Tibor. A nagyobbik sírkő latin felirata így fordítható magyarra: „Itt fekszik a sírban tekintetes nemzetes Henter Katalin úrnő, tekintetes nemzetes Bors Mihály úr felesége, aki április 25-én hunyt el 34 éves korában, az ő kisdedével Bors Jánossal, aki születése után fél órával halt meg”. A felirat felett a Henter és Bors családok címere, valamint az 1719-es évszám. A másik sírkövön a Bors család címere alatti felirat fordítása: „Itt nyugszik nemzetes csíkszentkirályi Bors Ágnes kisded, elhunyt július 25-én 18 hónapos korában a kegyetlen pestisben. Anno 1719.”

A feljegyzésekben Andrási Mihály tusnádi plébános nevével is találkozhatunk, aki Alcsíkon túlélte a pestisjárványt, faluról falura járt, hogy a tömegsíroknál elvégezze a szertartást, és a betegek fáradhatatlan támogatója volt.

„Andrási Mihály Kászonfelsőfaluban született, a nagy pestisjárvány alatt egyedüli gyóntatópapja maradt az egész Alcsíknak. A járvány olyan nagy szárazsággal is társult, hogy szinte semmi nem termett. A feljegyzések szerint az ínség is majdnem annyi áldozatot követelt, mint a pestis. A Kászoni-medence lakossága a járvány ideje alatt 2249-ről 1227-re apadt, azaz 54,56 százalékra” – írja András Ignác néprajzi író, helytörténész, a kászonaltízi iskola igazgatója tavaly megjelent Hittel és reménnyel című könyvében. 

Egy másik kászoni születésű egyházi személy nevével is gyakran találkozhatunk, ha az 1717–1719-es pestisjárvány csíki vonatkozásait kutatjuk. „A kászoni plébánián fellelhető adatok szerint dr. Lukács Mihály Kászonfelsőfaluban született 1678-ban. 1683-ban kezdte tanulmányait szülőfalujában, majd Kászonújfaluban folytatta. Erre a magyarázat az lehet, hogy az 1702. évi lustra tanúsága szerint Kászonújfalu papja ebben az időszakban Lukács András volt. 1691-ben iratkozott be a ferencesek iskolájába Csíksomlyóra. 1700–1702 között Szombathelyen a Pazmeneumban filozófiát tanult, 1701-ben a filozófia magistere lett. Teológiai tanulmányait a Szent Adalbert Szemináriumban végezte. Bécsben doktorált. 1703-ban szentelték pappá, kinevezését a Csíksomlyói Gimnáziumban kapta. 1705–1709 között Csíkszentmártonban káplán, 1709–1716 között plébános. 1717-ben áthelyezték Csíkkozmásra, Csík-, Gyergyó és Kászonszék főesperese lett. 1726-ban nyugdíjba vonult. 1730. január 17-én halt meg a szülői háznál” – írja róla András Ignác a könyvében. Lukács Mihály végrendeletében a szegény sorsú fiatalokra is gondolt: csíksomlyói nevelőintézetet, alapítványt hozott létre számukra.

Mint kozmási pap a pestisjárványt követően, 1720-ban emléktáblát helyeztetett el a templom kerítésében, az alcsíki áldozatok adataival: 1719-ben 11 234-en haltak meg pestisben, 14 562-en maradtak életben. Kozmáson 826 embert ragadott el a járvány, életben maradt 1124.