Időmérők a természetre hangolva

Egy dokumentumfilm-sorozat után könyvben is dokumentálta Erdély létező és már nem létező napóráit Miholcsa Gyula. Az Erdély napórái című kötete a napokban látott napvilágot az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában. A szerző fizikus, a román televízió magyar adásának operatőre, szerkesztője, aki feltérképezte, és dokumentumfilm-sorozatot készített az erdélyi napórákról. Miután a sorozatot levetítették, arra gondolt, az igazi maradandó mégiscsak az, ami papírra kerül – vélte a szerző, aki úgy gondolta, hogy „ha már papírra kerülne, akkor érdemes minden napóránál az összes lehetséges adatot lemérni”. Így jött létre az első erdélyi napóra-adattár.

De Miholcsa Gyula érdeklődése a napórák iránt nem a dokumentumfilm-sorozattal kezdődött. „1980-ban készítettem az első napórát Parajdon egy hétvégi ház falára. Majd amikor Vásárhelyen saját házunk lett, elkezdtem arra készíteni napórákat. Ma hat napórám van a házon és az udvarban. Innen jött az ötlet a televíziós napóra-sorozatra: hol vannak még Erdélyben napórák?” – magyarázta a napórák szerelmese.

A meglévő irodalmat 2013-tól kezdte összeszedni. Akkortól kezdve ismerőseinek is szólt, főleg lelkipásztoroknak, hogy ha valaki tud valahol napórát, jelezze. Ezenkívül bármerre járt a filmezések alkalmával, figyelte a házak napsütötte oldalát, illetve a templomok közelében lelassított, hogy megnézze, nincs-e azokon napóra. Bevált a módszer, mert például amikor Csíkszenttamáson mentek át kollégáival, látták a templomtornyot messziről. „Gyere, forduljunk arra, nézzük meg a templomot, hátha van rajta napóra!” – szólt, és volt is: egy gyönyörű, régi napórát láttak, amit éppen abban az évben találtak meg a restaurátorok, amikor a torony külső falát kutatták. Fel is újították. „E kiszállások alkalmával nagy segítségemre volt a sofőrünk, Csergő Jóska, aki még akkor is leste a napórákat, amikor nem velem volt kiszálláson. Fel is fedezett néhányat, amiről addig nem tudtunk, és bekerültek a könyvbe. Segítségemre volt még a kolozsvári Dan Uza amatőr csillagász és Volker Wolmann technika-történész, akik szintén keresték a napórákat” – sorolta Miholcsa Gyula, hányan segítették a munkáját.

Végül 2015-re annyi adat gyűlt össze, hogy annak alapján kezdte el a Magyar Adás számára készíteni a napóra-sorozatot. Ezzel párhuzamosan továbbra is kereste a különféle helyszíneken a napórákat. A legutóbbi, ami előkerült (tavaly novemberben) az Bolkácson van, lekaparták a festéket a falról, és előbukkant egy napóra.

Vannak olyan napórák, amelyek már nem léteznek, de levéltárban szerzett tudomást róluk, illetve találta meg a leírásaikat. „Erdélyi építészettel is foglalkozó régebbi és újabb könyvekben (Hunfalvi János, Orbán Balázs, Kelemen Lajos, B. Nagy Margit, Bíró József, Entz Géza, stb.) keresgéltem olyan részeket, ahol a falakat vagy a kerteket írják le. Néhány helyen a forrást is megadták, így levéltárakban megtaláltam az eredeti iratot, amely megemlíti a napórát. Vagy korabeli rajzokon a napórát is lerajzolták. Például Hunfalvi János könyvében (Hunfalvy János, 1864: Magyarország és Erdély eredeti képekben, I–III. kötet) a temesvári Imre herceg teret ábrázoló rézkarcon felfedezhető a napóra. Ma már nincs meg, az épületet is átalakították. Nagyon hálás forrás lehet minden egyes templom Domus Historiája, hiszen ott mindenféle kiadást – például állványok állítása, festékanyag vásárlás, a munka kifizetése, stb. – bevezettek” – részletezte Miholcsa, hogy milyen írásos dokumentumokra bukkant kutatásai során.

Miholcsa szerint még így is nagyon sok minden kimaradt a gyűjteményből. A könyv részletesen bemutat 163 napórát – és néhány mondatban az épületet is, amelyen található – , és még 30-at, amelyek már nem léteznek, de biztosan tudjuk róluk, hogy voltak. „De ki tudja, még hány van és hol, amiről mi nem tudunk?” – teszi fel a kérdést, amelyre válaszol is:

Például tudjuk, hogy akkor terjedtek el nagyon a napórák, amikor III. Calixtus pápa 1456-ban a nándorfehérvári csatával kapcsolatban kiadta a déli harangszó rendeletet. Akkoriban nem volt központi időjelzés, kizárólag a napórával lehetett megállapítani, hogy mikor van dél, így elvben minden erdélyi templomra kellett készüljön napóra. Alig egy évszázad múlva jött a reformáció, amikor is sok mindent megsemmisítettek vagy lefestettek. Nem tudjuk, hogy akkoriban a reformáció pontosan hogyan viszonyult a déli harangszóhoz, illetve a napórákhoz. Bemeszelték a napórákat is? Gondoljunk csak arra, hogy hány belső falfestményt fedeztek fel az utóbbi harminc évben csak itt Erdélyben. Külső falakon napórakutatás viszont tudtommal, nem történt. Véletlenül fedeztek fel néhányat, mint például a már említett Csíkszenttamáson, Gyergyóalfaluban vagy most legutóbb Bolkácson” – magyarázza a fizikus, aki olyan kirándulóknak ajánlja a kötetét, akiket érdekelnek a történelmi helyszínek, az épített örökség, illetve azoknak, akik napórát szeretnének készíteni, és meg szeretnék érteni a működésüket.

Nem utolsósorban szakembereknek, régészeknek, építészeknek, restaurátoroknak, akik napórát fedeznek fel templomok vagy más épületek felújításakor, és azt is szeretnék felújítani. Ugyanis sajnos nem egy eset volt, hogy felfedeztek egy napórát és felújították anélkül, hogy mélyebb ismereteik lettek volna azok szerkezetéről és működéséről.

A napóra a legrégebbi csillagászati eszköz, és egyben a legrégebbi időmérő eszközünk. Már Egyiptomban használtak napórákat (Kr.e. 3.500), az obeliszkek árnyékának a mozgásával mérték az időt. Az obeliszk árnyékának folyamatosan változik a hossza: délelőtt hosszabb az árnyéka, és ahogyan telik az idő, kezd rövidülni, pontosan délben a legrövidebb. Ezt a pontot nevezzük delelési pontnak, vagy egyszerűen délnek. Délután újból hosszabbodik az árnyék, napnyugtakor a leghosszabb. A kínaiaknak a fölbe szúrt rúd volt a napórájuk (Kr.e. 2500).

A napóra legrégebbi írásos említése a Bibliában található (Kr.e. 700 körül), a Királyok II. könyvében (20;9): „Ez lészen jeled az Úrtól, hogy ő megcselekedi ezt e dolgot, melyről szólott néked: akarodé hogy az órának árnyéka előmennjen tíz grádussal, vagy hogy visszatérjen tíz grádussal?” Ez az idézet be is vezet abba a világba, ahol a napórákat használták: a vallásos szertartásoknál, ugyanis a napóráról olvasták le az időt, hogy mikor kell a templomba menni. Ezért a legrégebbi napórák is általában templomokon vannak. Még most is, miután a 19. században elkezdtek szaporodni nálunk is a hobbi-napórák, az Erdélyben meglévő napórák több mint fele vallásos épületen van (templom, parókia).

A napóra megmaradt a legfontosabb időmérő eszköz azután is, hogy feltalálták a mechanikus órákat, mert olcsó volt, egyszerű volt elkészíteni. Erdélyben az első toronyórákat szászok készítették, két évszázaddal a nyugat-európaiak után:

Nagyszebenben (1494), Brassóban (1514), és Segesváron (1604). Ezek a szerkezetek már nem az egyházi szertartások idejét jelezték harangütéseikkel (imaidőpontokat), hanem a kereskedők és iparűző polgárok igényeit szolgálták (munkaidőkezdés). Az igaz, hogy a toronyóra borús időben és éjszaka is mutatta az időt, csakhogy eléggé pontatlanok voltak, sokat siettek vagy késtek néhány nap alatt, eltolódás adódott az általuk mutatott idő és az élet ritmusát megszabó szoláris idő között. Így időnként át kellett őket állítani. De mi után igazítsák az órákat, hiszen nem létezett egy „központi pontos idő”? És ekkor jutottak újra fontos szerephez a napórák: a kerekes órák járását a napórák járásához igazították, hiszen azok a reális időt mutatták, és mindig pontosan jelezték a delet. Így minden toronyra, ahova tettek mechanikus órát, napórát is készítettek, hogy legyen mi után beállítani a pontatlan toronyórát.

„Ma, amikor kvarc- és atomórák adják meg a pontos időt, és az internetről bárki leolvashatja, napórákat már csak hobbiból vagy sok nyugati országban divatból készítenek az emberek. A napórakészítés nagyon hasznos időtöltés, ugyanis három, egymást kiegészítő emberi készséget feltételez vagy fejleszt: elméleti ismereteket – matematikai, csillagászati – a gnómon avagy az árnyékvető pálcika és az óravonalak tervezéséhez, művészi érzéket az óralap elképzeléséhez, és gyakorlati kézügyességet a kivitelezéshez. Így egy napóra elkészítése jó alkalom mindhárom gyakorlásához” – magyarázta Miholcsa, hozzátéve, hogy lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de ma is, amikor atomóra méri az időnket, mivel ez nincs a természetre hangolva, hanem önmagában ketyeg folyamatosan, így egy idő után eltér (siet vagy késik) a természet ritmusától.

A természet, az életünk ritmusát pedig az évszakok, a nappalok adják meg – amit éppen a napóra mér.

„Tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy ma is – mint a középkorban a toronyóráknál – az atomórákat időnként a napórák után állítják be” –  vonja le a következtetést a napórák szenvedélyese.