HIRDETÉS
Sokunknak a nap fénypontját jelenti a reggeli kávé. A mindennapi rutinunkhoz tartozik, beépült a kultúránkba, vállalkozások épülnek erre a termesztett növényre itt Székelyföldön is. Emberi kapcsolatainkat építjük a fekete gőzölgő kávé mellett, és még a pletyka sem az igazi nélküle. Sokáig nem kávéztam, aztán amikor falura költöztem, muszáj volt vennem egy kávéfőzőt. Hamar rájöttem, hogy minden fontos helyi információ forrása a szomszédasszonyokkal való kávézás.
A mindennapi kávénkat kortyolgatva ritkán gondolkodunk el azon, vajon hol termett az a növény, amiből készült? Hogyan néz ki? Fán vagy bokron nő? Milyen lépései vannak a feldolgozásának, és azt kik végzik el? És azok az emberek, akik a kávét termelik, vajon jól élnek belőle? Milyen utat jár be, miután elhagyja a kávéültetvényt? Hány kilométert utazik, hány ember kezén megy át, míg nálunk a kamrapolcra kerül? És az a pénz, amit érte ott hagytunk a boltban, milyen arányban oszlik el a sok szereplő között, akik ebben a folyamatban részt vesznek?
Valószínűleg nem írnék a méltányos kereskedelemről, ha a hagyományosnak nevezett kereskedelem tisztességes és etikus lenne. A globális kapitalizmus még inkább ráerősített arra a fajta egyenlőtlenségre a kereskedelmi tevékenységeken belül, amikor az egyik fél nagyon jól jár, a másik nem annyira. Minél inkább kikerül egy termék a nemzetközi piacra, minél nagyobb távolságokat utazik a termelő és felhasználó között, minél több szereplő van ebben a kereskedelmi láncban, annál igazabb ez a kijelentés.
És most képzeljük el azt a perui kávétermelőt, aki az Amazonas forrásvidékén, az esőerdőben telepedik le és kávétermesztésre adja a fejét. Mert más munkalehetőség nem igazán kínálkozik számára a vidéken. Az őserdőben teraszokat alakít, fákat vág ki, kávécserjét ültet és vár 3-4 évet, hogy a cserjék meghozzák első termésüket. A leszüreletelt cseresznye nagyságú kávébabot semmiféle technikai segítség nélkül, többnyire kézi munkával szüreteli, mossa, erjeszti, lemorzsolja róla a héját, szárítja, minden este összegyűjti, majd reggel megint kiteríti, amíg a kávébab teljesen megszárad, lemorzsolja róla a belső hártyát, szintén kézzel, majd zsákolja és szamárháton (vagy a saját hátán) elviszi a legközelebbi településre, ahol el tudja adni. Ha a termelőnk kevésbé szerencsés, mint a legtöbb kávétermelő a világban, akkor éppen annyi pénzt kap a kávébabért, hogy kifizesse a termelési költségeit, és talán marad valami kevés a mindennapi élethez a legközelebbi kávészüretig. De nem valószínű, hogy futja majd orvosra vagy oktatásra.
És akkor most képzeljük el azt a kereskedőt, aki a profitorientált mentalitásban szocializálódva arra törekszik, hogy a legkisebb áron vásárolja fel, és a legmagasabb áron adja el a kávét. Kihasználva az Isten háta mögött élő és dolgozó termelők kiszolgáltatottságát, olyannyira lenyomja a felvásárolt kávébab árát, hogy az már szinte arra sem elég, hogy a termelő a költségeit fedezni tudja. Egy idő után nyomott áron felvásárolja a csődbe ment kis családi gazdaságokat, ahol rettenetes munkakörülmények között, fillérekért, napi 12-14 órát dolgoztatja az embereket, és akár a gyerekeket is. Közben pedig a felvásárlási ár százszorosát költve marketingtevékenységre, elhiteti a vásárlókkal, hogy ez a kávé kétszer annyit ér, mint amit a konkurencia kínál.
Így lehetséges, hogy annak a kávénak az összegéből, amit mi, vásárlók kifizetünk, mintegy 55 százaléka a szállítók és pörkölők zsebébe kerül, körülbelül 25 százalék a kiskereskedők markát üti, 10 százalék jut az exportőröknek és mindössze 10 százalék marad a termelőnél. Miközben a munka és kockázat legnagyobb részét ez utóbbiak vállalják.
Erre az évtizedek óta tartó igazságtalanságra reagálva, 1988-ban pár mexikói gazda fellázadt és nagyobb felvásárlási árat követelt. E folyamat végén, civil kezdeményezésre, 1989-ben alakult meg Hollandiában a Méltányos Kereskedelem Világszervezete (World Fair Trade Organisation – WFTO). A méltányos kereskedelem többnyire a fejlődő országokban, elszigetelt, falusi környezetben élő kistermelőket, kézműveseket támogat, akik olyan termékeket állítanak elő, amelyeknek óriási a kereslete a világpiacon. Viszont mivel nagyon kis mennyiséget tudnak csak előállítani, ezért nem tudnak alkuképes pozícióba kerülni a globális piacon lévő közvetítőkkel, kereskedőkkel szemben. A Fair Trade mozgalom ezen kistermelők szövetkezetekbe tömörülését támogatja, szerződéses kapcsolatokkal segíti őket. A kávé mellett a Fair Trade logót ma már megtalálhatjuk a csokoládén, a teán, citrusféléken, olajos magokon, banánon, borokon stb. A méltányos kereskedelem lényege, hogy a kereskedő és a termelő az általános világpiaci áraktól függetlenül, egyedi árban állapodik meg, amely figyelembe veszi a mindenkori gazdasági, szociális és ökológiai körülményeket, és mindezek alapján fedezi a termelők anyagi és munkaráfordításait. Azokban az esetekben, amikor a termékek árát nemzetközi egyezmények határozzák meg, minimál árat alakítanak ki, mely a világpiaci árnál magasabb. A Fair Trade védjegy része az un. Fair Trade prémium, amely keretében a helyi közösségek fejlesztését finanszírozzák, utakat, ivóvíz hálózatot, iskolákat, egészségügyi egységeket építenek, újítanak, képzéseket tartanak, mikróhiteleket adnak a helyi termelőknek.
Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a méltányos kereskedelem kezdeményezés egy olyan mozgalom, amelyben egyformán fontos szerepet kapnak a független civil szervezetek, a kereskedők, a vállalatok, az államok kormányai és a tudatos vásárlók is, akik közös, aktív részvétele és segítsége szükséges a sikerhez.
Amikor holnap megfőzzük magunknak a reggeli kávét, gondoljunk azokra az emberekre, akik a kávébabot termesztik világszerte. Ha azt szeretnénk, hogy nekik is legyen egy élhető, biztonságos jövőképük, hogy iskolába járhassanak a gyerekeik, hogy elérhető legyen számukra is a tiszta ivóvíz, a gyógyszerek és az egészségügyi ellátás, akkor legközelebb válasszuk a Fair Trade címkével ellátott kávét.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
