Még hogy nem lesz itt semmi! Hiába a sok kétkedő, megterem Kurkóéknál a padlizsán

Itt-ott az uborkán még látszik a napokkal ezelőtti jégverés nyoma, de a fiatal házigazdák nagyon remélik, hogy nem lesz terméskiesés. A szomszédos parcellán kifogta a jeget az uborka fölé kihúzott árnyékoló háló, bosszankodtak is – mondják –, amiért nem volt idő mindenhová hálót húzni. A borsót már betakarították, a saláta hamarosan kivirágzik, magot szeretnének fogni. Nem másért – kacagnak –, de ilyet még úgysem csináltak.

A szemünk elé táruló látvány lenyűgöző. Szabadföldön terem a padlizsán, az uborka, a paprika, de ott van mellette a cékla, a jókora káposzta, a méretes fóliás melegházakban pedig hatalmas piros paradicsomok mosolyognak ránk. A lakóház mögötti területen összesen mintegy 25 áron zajlik a zöldségtermesztés, bár amikor két évvel ezelőtt a Kurkó testvérek hozzáláttak, maguk sem gondolták, hogy ez a hobbi így kinövi magát. Ma már – jegyzi meg egyikük – ha akarnának, sem tudnának leállni.

– magyarázza Kurkó Norbert. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó fiatalembert, valamint öccsét és feleségét – akkor mindketten egyetemisták voltak – Kolozsváron érte 2020-ban a koronavírus-járvány. A pandémia miatt elrendelt karantén idejére mindhárman hazaköltöztek Domokosra, és próbáltak értelmet adni a mindennapoknak.

„Tavasszal hazajöttünk, adott volt a föld egy része, kaptunk mellé egy kisebb melegházat, s elkezdtünk gondolkozni azon, mit csináljunk benne, hogy hasznos is legyen, és a szabadidőnket is kitöltsük. Semmit sem tudtunk mi a növénytermesztésről, munkához láttunk, azzal annyira ki is töltöttük a szabadidőnket, hogy azóta sincs. Az volt a lényeg, hogy elöl, a kapun ne kelljen kimenni, de mi itt, a ház mögött tudjuk végezni a dolgunkat” – mondja Norbert, aki öccsével, Ákossal együtt tette le közös vállalkozásuk alapjait. Azóta Ákos élete nagyot változott, az egyetemistából alkalmazott lett, így munkája miatt már kevesebb ideje maradt a kertészkedésre.

„Először azt akartuk, hogy mindenből egy kicsit termesszünk, éppen csak saját fogyasztásra. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a melegházban a paradicsom mellé mit tegyünk, s egy Maros megyei ismerősünk – aki ért a zöldségtermesztéshez – azt mondta, jobban járunk, ha semmit nem teszünk. Minden növénynek más a hő- és a vízigénye, mindegyiknek más a betegsége, s vannak olyan társnövények, amelyeknek nem tesz jót a paradicsom közelsége. Ilyen például az uborka, amely nem jó társa a paradicsomnak” – magyarázza vendéglátóm, hogy a fólia alatt miért csak paradicsom piroslik.

Kacagva mesél a kezdeti érdeklődésről, a furcsálló tekintetekről, az „aggodalmaskodó” megjegyzésekről. „Őszintén megmondom, akkora érdeklődés sosem övezett minket, mint amikor zöldséget kezdtünk termeszteni.

Mi sem tudtuk, mi lesz a szabadföldön, de kíváncsiak voltunk. Persze egy fóliasátorban bőségesebb lenne a termés, de olyan fajtákat választottunk, amelyek Romániában, délebbre őshonosak” – meséli a fiatalember.

Az első évben a kis sátorban kezdeti lelkesedésükben 380 tő paradicsomot ültettek el, és az sem szegte kedvüket, hogy a kiültetést követő éjszaka ötven tő lefagyott. Leleményesen oldották meg a helyzetet: generátorral fűtöttek a melegházban. De ez korántsem volt ilyen egyszerű. „Kicsit huzatosabb itt az Olt miatt is, nem védte meg a töveket a fóliaház a kinti fagytól. Második éjjelre hoztunk egy generátort és egy melegítőt, s azzal fűtöttünk, de úgy, hogy éjjelenete kétszer keltünk tankolni, mert ette a generátor az üzemanyagot, négy órát bírta egy tank benzinnel.

– elevenednek meg a két évvel ezelőtti fagyos tavaszi éjszakák. El is voltak keseredve – nevet Norbi –, hogy ha a fagyos időszak sokáig tart, nem fognak tudni aludni. S így vette kezdetét a befektetések sorozata, „vérszemet kaptak, hogy sok mindenre szükségük van”, megoldották az áramellátást, fátyolfóliát vettek, „s csak ment bele a pénz”. Év végén pedig azt már sikerként könyvelték el, hogy nullszaldóba jöttek ki, örvendtek, hogy nem járt veszteséggel az első év. A pénzt, az időt azóta is viszi, a befektetett munkát a mai napig nem számolják fel.

„Az első évben szép lett a paradicsom – legalábbis azt gondoltuk mi akkor. Visszagondolva a tudásunkhoz képest szép volt, de a mai szemmel nézve nem volt szép” – jegyzi meg Ákos. Azóta is folyamatosan tanácsot kérnek, kérdeznek, tapasztalatot gyűjtenek.

Ha pedig azt a jó tanácsot kapják, hogy betegség miatt néhány tő paradicsomot ki kell dobni, ma már gondolkodás nélkül megteszik, hiszen tudják, többet ártanak azzal, ha bent hagyják, s orvosolni próbálják a helyzetet.

„Eleinte nehéz volt ezt lenyelni” – fűzi hozzá.

Közben megérkezik Norbi felesége, Anita, karján az egyéves Annával, aki előszeretettel kalandozik el a paradicsomtövek között, eljátszadozva egy-egy éretlen darabbal. Együtt mesélik, hogy az első év után, tavaly tavasszal már újra egy nagyot gondoltak, megvásárolták a szomszédos parcellát is, felépítették a nagyobb fóliasátrat, s mára 25 áron zajlik a munka. De ez is csak egy része. Mivel tavaly nagy sikernek örvendett az általuk termesztett kukorica, idén nem messze a családi háztól még 17 áron kukoricát is vetettek.

Hogy végül a közös ötletelések, tervek ilyen nagyra nőtték ki magukat, azt maguk sem gondolták. „Ez már kiment a kezünkből, nincs ahogy megálljunk. Ha most a vakációban két ismerős diáklány nem segített volna gyomlálni, nem így nézne ki. Hiába van takarófólia a melegházban, a sorközöket gyomlálni kell.”

Idén tavasszal – kanyarodunk vissza a paradicsomokhoz – a kis fóliaházban harmincezer palántát neveltek, a nagyban pedig közel 900 tő paradicsomtövet ültettek el, és a nagyobb hozam reményében dupla száron hagyták fejlődni. „Ha már ekkora a fólia is, legyen értelme” – jegyzi meg Norbi. Két típusú paradicsom ontja bőségesen a gyümölcsét, az egyik intenzív vörös színű, lédús, a másik pedig egy rózsaszínesebb típusú, vékonyabb héjú, húsosabb paradicsom.

Első perctől tiszta lappal indultak, őstermelői engedélyt váltottak ki, így idén például számos helyi üzletben is tudják árusítani a paradicsomot. Tavaly voltak piacon, idén már nem, nincs rá idő. „Akkor vagyunk büszkék, amikor ilyen szép. Vannak időszakok, amikor nő a fejünkre minden. Sokszor jól jönne a segítség, de nem nagyon van, aki segítsen” – mondja Norbi, aki mindezt úgy tartja kézben, hogy közben változatlanul szoftverfejlesztőként is dolgozik. A biztos megélhetést adó munkahelyét nem is adná fel – ismeri el –, mert nehéz a zöldségtermesztésből megélni, reggeltől estig ezzel foglalkozni.

„Most is azt mondom, hogy nem szeretnék csak ebből élni. De ha egyszer mégis ebből kell megéljünk, sokkal könnyebb lesz nekünk, mint annak, aki később kezdte el” – gondolkodik el. Ezért is azt tanácsolja a hozzájuk hasonló vállalkozó szellemű fiataloknak, hogy ha tehetik, egy anyagi biztonságot nyújtó munkahely mellett adják a fejüket az ilyen jellegű hobbira. Azt mondja, vannak napok, amikor csak azért végzik az éppen soron következő feladatokat, mert muszáj, de ettől eltekintve összességében jó kedvvel dolgoznak.

Amint a sorok között sétálunk, büszkén újságolják, hogy

eddig másfél tonna zöldséget gyűjtöttek be, ebből legalább egy tonna paradicsom, és reménykednek további négy-öt tonnában. A maradék fél mázsát az uborka és padlizsán teszi ki.

„Azt nem szeretjük, amikor le van szedve 500 kg paradicsom, s fogjuk a fejünket, hogy ezzel vajon mit csináljunk. Idén nem volt még erre példa, de tavaly igen. Hordtuk a talicskával a disznóknak, mert mire ősszel beért, már nem nagyon keresték a paradicsomot” – elevenítik fel.

Amennyiben lehet, vegyszermentesen termesztik a zöldséget, a száraz tavasz miatt nem volt párás a levegő, ezért nem is terjedtek a gombás megbetegedések. Most éppen nem a legideálisabbak a körülmények, az éjszakai hidegek nem a legkedvezőbbek.
Biztosan van olyan termelő, aki azt mondja, ő nem így csinálná – jegyzik meg – de ők legjobb tudásuk szerint, sokszor a kétkedők legnagyobb meglepetésére is haladnak a kitűzött úton.

– búcsúznak.