Újabb tájékoztató előadást és beszélgetést szerveznek Csíkszeredában a Nők tabukról pozitívan kezdeményezői, ezúttal a méh és a petefészek megbetegedéseiről. A beszélgetés moderátora Nyirő Erika és Prohászka-Rád Boróka, a meghívott Hompoth Görgy nőgyógyász szakorvos.
A téma jelentősége igen nagy, hiszen egyre több nőt – és nemcsak nőt – érint a daganatos megbetegedés. Az út a betegségben hosszú és küzdelmes, amely alatt mindennemű támogatás fontos lehet – írják a közleményben. „Előadássorozatunkkal támogatni szeretnénk nőtársainkat és szeretteiket ebben a küzdelemben és olyan perspektívát mutatni, amely előre viszi az érintetteket a gyógyulásban, közösségünket pedig a befogadásban, empátiában és nyitottságban. Szakértők bevonásával, valamint saját élményekből, tapasztalatokból és tanulmányokból merítve beszélgetünk arról, hogy hogyan is viszonyul(hat) az érintett a megélt traumához, illetve hogy melyek azok a társadalmi és kulturális gátak és félelmek, amelyekkel meg kell küzdeni.”
A helyszínről értesítést kapnak azok, akik előzetesen regisztráltak a noktabukpozitiv@noktabukpozitiv.ro címen vagy a Nők tabukról pozitívan Facebook-oldalon üzenetben.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.