Nőként a filmek világában: Felméri Cecília

A középiskolában informatikaosztályban járt, majd jogra felvételizett. Harmadéves volt, amikor a kolozsvári Puck Bábszínháznál kezdett dolgozni bábszínészként. „Keresgéltem, hogy mit szeretnék csinálni. Négy évet dolgoztam a bábszínháznál, majd felvételiztem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakára. Korábban nem is jutott eszembe, hogy van ilyen szakma, hogy filmrendező. Akkor sem tudtam pontosan, miért felvételizem oda, inkább csak általánosságban érdekelt a média, arra gondoltam, hogy majd televíziós újságírással fogok foglalkozni. Az egyetemen kezdtem el filmeket csinálni, és így kerültem be, tulajdonképpen véletlenszerűen, a filmkészítés világába” – emlékezett vissza.

Az egyetemen aztán sorra készítette a rövidfilmeket, animációkat, például 2005-ben A bárányok meghalása című animációs reklámfilmet, 2008-ban a Kakukk című rövidfilmet, a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem mesteris hallgatójaként 2012-ben pedig a Pastila fericirii (Boldogságpasztilla) című kisjátékfilmet. 2010-ben készítette a Mátyás, Mátyás animációt, 2011-ben a Végtelen percek kisjátékfilmet. Rövid időn belül az egyik legismertebb és legsikeresebb erdélyi filmes lett. Arról, hogy mit jelent sikeresnek lenni ebben a szakmában, elmondta, ha bekerül egy film egy rangosabb fesztiválra, és pláne ha díjat nyer, akkor bizonyos mértékig sikeresnek számít.

„Az is siker, ha nagy nézőszámot ér el egy film. Ugyanakkor vannak filmek, amelyeket valószínűleg nem fog megnézni túl sok ember, mert nagyobb energiaráfordítást igényel a nézők részéről, több gondolkodást, és erre a nézők nem mindig nyitottak. Az emberek gyakran azért akarnak moziba menni, hogy kikapcsolódjanak, szórakozni szeretnének, nincs kedvük energiát befektetni abba, hogy valamin gondolkodjanak. Ezért ezek a filmek leginkább fesztiválokon tudnak érvényesülni, mozikban kevésbé. Romániában eleve kevés a mozi, és ha az emberek mégis moziba mennek, általában a multiplexeket részesítik előnyben, ott pedig leginkább amerikai filmeket vetítenek. Egyes nagyvárosokban van művészmozi-hálózat is, ahol bemutatják a szerzőibb jellegű filmeket. Csak hát a legtöbb városban egyáltalán nincs mozi. Ezért az itteni filmeseknek gyakran kézenfekvőbb és biztosabb is olyan filmeket készíteni, amelyek aztán majd fesztiválokon tudnak szerepelni.”

Arról is szó esett, hogy az erdélyi filmesek elég specifikus helyzetben vannak. Valamennyit lendült a filmgyártás a kolozsvári filmes szakok révén, de attól még nincs filmipar. Budapestet és Bukarestet említette, ahol sok szakember van a filmgyártás különböző területein – gyártásvezetők, díszlet- és látványtervezők, sminkesek, világosítók, operatőrök stb., ugyanakkor megfelelő minőségű és mennyiségű felszerelés, tehát párhuzamosan sok film tud forogni.

De ha valaki elvégzi az egyetemet Kolozsváron, akkor elindulhat Bukarestbe is és Budapestre is, ha a szakmában valamilyen specifikus munkakörben szeretne dolgozni. Persze Erdélyben is meg lehet valamennyire élni filmesként, de ez azért más pálya. Viszont ezen a helyi pályán, ha valaki itt marad és jó, az meg nagyon foglalkoztatva van.”

Az alkotói folyamatról elmondta, az ötlettől a megvalósításig hosszú út vezet. A fejlesztés nehéz, lépésről lépésre haladó folyamat, sokszor átírja a forgatókönyvet, amíg az elnyeri végső formáját. Ugyanakkor nem elég az, hogy foglalkoztatja egy téma. „Van egy ötlet, azt fejlesztem, gondolkodom, kitalálom, hogy abból miként lehet film, és aztán ha kapok rá támogatást, akkor megvalósul, ha meg nem, akkor nem. Alkati kérdés is. Én például nem fejlesztek gyorsan. Van, aki pikk-pakk megír egy forgatókönyvet, egyiket írja a másik után. Én sajnos nem ebbe a kategóriába tartozom.”

Van, hogy több témán is gondolkodik párhuzamosan, viszont ha egy filmtervre sikerül támogatást szereznie, akkor csak annak a megvalósításával foglalkozik.

Rámutatott, az még nem elég, hogy valakinek van egy jó ötlete, egy jó forgatókönyve, filmet készíteni nagyon nehéz, sok kitartás, energia kell, elég stresszes folyamat. Sok emberrel meg kell találni a hangot, megfelelően beosztani a kapott pénzt.

Sok kitartás is kell, át kell vészelni az olyan időket, amikor nem forgathatsz filmet. És ezek évekbe telhetnek. Nekem az elmúlt öt-hat évem a nagyjátékfilmemről szólt, sőt már ennél korábban is foglalkoztam vele. Van olyan film, ami lefut két-három év alatt, de olyan is, hogy valaki foglalkozik egy filmtervvel három évet, és utána nem kap támogatást, hogy leforgassa. Vagy kap, de összeomlik az a filmtámogatási rendszer, amiben ő ezt a pénzt megkapta volna, és mégsem lesz meg a film. És telnek az évek, és lehet, hogy egy rendező nem csinál filmet akár egy évtizedig sem.” Kifejtette, olyan is előfordult, hogy az egyik film utómunkájában volt, és közben a másikat készítette elő. Vagy az évek alatt, amíg a nagyfilmjén dolgozott, még elkészült párhuzamosan egy dokumentumfilm, amit akkor tudott forgatni, amikor éppen nem történt semmi a nagyfilmmel. „Ezek egymásra csúszhatnak, de amikor végre megvan egy támogatás és beindul egy filmnek a gyártása, akkor ott már nincs energia, idő mással foglalkozni, akkor csak ezt csinálja az ember, még élni sincs ideje.”

Magyar–román koprodukcióban készült el Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál. A főszerepben Bogdan Dumitrache, Kiss Diána Magdolna és Borbély Alexandra lesz látható. A filmet a román Országos Filmközpont (CNC), a Magyar Nemzeti Filmalap, valamint az Eurimages (az Európa Tanács kulturális alapja) is támogatja.

Az, hogy most elkészítette a nagyjátékfilmjét, úgy véli, egy természetes folyamatnak a része, de egyben nagy szerencse is. „Elsősorban azért készítünk rövidfilmeket, hogy megtanuljuk vele a szakmát, legalábbis az esetek többségében, kipróbálunk dolgokat, hogy meg tudunk-e csinálni valamit ilyen vagy olyan stílusban, ez egy tanulási folyamat.

Egy film nagyon sok pénzbe kerül, tényleg nagyon sokba, és egyrészt nem fogják rábízni egy kezdő rendezőre egy nagyjátékfilm rendezését, ha nem látják, hogy tud filmet készíteni és van esély rá, hogy meg fogja tudni rendesen csinálni.

Ez egy folyamat: az ember készít kisfilmeket, az sem árt, ha ezeknek vannak fesztiválsikerei, majd ír egy nagyjátékfilm-forgatókönyvet, fejleszti, előkészíti, és ha jó a filmterv és szerencsés is, akkor talán van esélye arra, hogy elkészüljön. Ez egy fejlődési folyamat. A mi esetünkben, akik Kolozsváron végeztünk, talán nehezebb, mint ha Bukarestben vagy Budapesten végeztünk volna, mert azáltal, hogy valaki ott tanul, magától értetődően bekerül a rendszerbe, a szakmába, az iparba. Nekem az volt a szerencsém, hogy Lakatos Róberten keresztül, aki szintén kolozsvári filmrendező, megismertem Muhi András producert. Vele készítettem szinte az összes rövidfilmemet, és neki köszönhető az is, hogy a Spirál költségvetése összeállt.” A Spirál című filmet január elején fejezték be teljesen, most készítik elő fesztiváloztatásra, és várhatóan ősszel látható majd a mozikban.

Cecília a rendezés mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán rendezést tanít. „Nekem főleg gyakorlati óráim vannak, a diákok filmterveit fejlesztjük, elemezzük a kész filmeket. Azokról a döntésekről beszélünk, amikkel egy rendező szembesül, ami kihívás egy film elkészítése során. Nagyon jó ötleteik, meglátásaik vannak egymás filmterveivel kapcsolatban, jó csapatban dolgozni velük a filmjeik készítése kapcsán, szeretem ezeket az órákat.”