Terjedjen az élet harsány vágya! Beszélgetés Lackfi János költő-íróval

– Milyen élményekkel gazdagodott erdélyi körútja során?
– Teljesen megtelt termek, álló taps, rengeteg dedikált könyv – ez talán mindent elárul. Nagyon nagy öröm és visszaadhatatlan közösségi érzés, ami határon innen és túl átível. Amikor bejönnek az emberek, lehetnek húszan vagy háromszázan, vagy akár hétszázötvenen, mint a csíkszeredai gimnazisták, mindenkinek megvan a saját gondja, jár valamin az esze. Aztán olvasok, beszélek közös dolgainkról, és egyszer csak, hopp, megtörténik az átlényegülés, eggyé válunk mindannyian, kialakul az a fajta kommunikáció, ami eredetileg az irodalom volt. Élettől életig, embertől emberig hat a szó, híd épül rezgő levegőből, és egybeolvad az a sok nagyon sokféle gonddal küszködő vagy örömmel érkező ember. Úgy érzem, Erdélyben kezdetben visszafogottabb a hangulat, de van egy mély, erős izzás a közönségben, s ha lángra lobban, akkor tényleg mindent elborít. Nagyon hálás vagyok a szikrázó fogadtatásért.

– Kilencven könyv, ebből 55 saját alkotás, 35 műfordítás. Mindez bizonyítja, hogy milyen termékeny szerző. Mi a titka ennek?
– A titok a kiadói elképzelésben is rejlik, hiszen a gyermekkönyvek jóval kisebb terjedelműek. Ám azért szó, mi szó, sok ez így is. Az ötvenötödik éppen egy verses ábécé Mi leszek, ha nagy leszek? címmel, és egy elsőkönyves illusztrátor, Foltin Fruzsina remek munkáihoz írtam. Viccesen szedtem össze különböző szakmák jellemzőit, például hogy az erdészek a szedertől kékfogúak, a költőnél meg mindig van mobiltöltő. A legviccesebb, hogy az én ötvenötödik kötetem valakinek a legelsője is egyben.  Legnagyobb örömöm, hogy a hobbim egyben a szakmám is. Időnként fékeznem kell magam, hogy a családra is jusson idő, a sportra is (focizok, kosarazok), a barátokra is, no meg nem utolsósorban Istenre, napi szinten.

– 2017-ben volt egy kihívás, hogy minden napra egy sztorit írt. Ezt be lehet úgymond programozni, hogy minden nap leülni, és megírni egy sztorit?
– Persze. Ha elkaptam a fonalat, többet is írtam, és akkor beosztottam előre. Nagyon szeretem Örkény István megfogalmazását: olyan hivatalnok vagyok, akit azért fizetnek, hogy írjon.

Egy adott írás a szerző haláláig nincs készen, mindig lehet csereberélni a hibás alkatrészeket. Szeretek csapongani különböző műfajok közt, reggel próza, délben vers, este fordítás vagy esszé mondjuk. Victor Hugóról mondták, hogy volt hat írópultja, melyen hat regény formálódott, és amelyikhez támadt ötlete, ahhoz rohant, és írt plusz egy fejezetet. Így ugrándozom én is a fájlok közt.

– A mai világban hogyan lehet megszerettetni a gyermekekkel, középiskolásokkal a költészetet?
– Az a tapasztalatom, hogy elég könnyen. Rengetegen rappelnek, és a raptől az idősebb korosztály mindig megijed, mert időnként trágár, de maga a betűszó azt jelenti, hogy  ritmus és költészet (RAP = rythm and poetry). Tehát, nem olyan félelmetes, és az igazán jó rapszövegek tényleg gazdagon használják a nyelvet. A kortárs irodalomtól semmi nem választ el, csak egy láthatatlan határvonal, a félelem attól, hogy ez nehéz, unalmas, rémisztő. Ha segítünk ezen átlépni a diákoknak, akkor rájönnek, hogy éppolyan életteli dolgokkal találkoznak, mint a mindennapokban. Halál, szerelem, örömök, agresszivitás, csodálkozás, keresés, igazságkeresés, hasonlók. Fontos, hogy értsünk a diákok nyelvén, és ne beszéljünk el a fejük fölött hiperokosan. Szeretik a komoly kérdéseket, de nagyon fogékonyak a humorra is, érdemes szót érteni velük.

– A magyaroknak is görbe tükröt mutatott. Nagy sikere volt ennek a négyrészes sorozatnak is. Lesz folytatás?
– Milyenek a magyarok?, Milyenek még a magyarok?, Három a magyar igazság, Egy a ráadás a négy kötet rövidített címe, így lett kerek ez a történet. Ezt a témát ilyen formában lezártam, de pár magyaros minipróza a Minden napra egy sztori lapjain is akad. Milyenek is a magyarok?

Alkoholisták. Dehogy alkoholisták, csak megisszák a magukét. Folyton panaszkodók és forrófejűek. Pacalevők és pizzafalók. Asztalsarkon búsongók, akik párszor az asztalra csaptak, és beleremegett a történelem. Valamikor nagyon tudtak focizni, most nagyon tudnak rá emlékezni...”

– Miről szól majd a következő könyve?
– Jövő tavasszal jelenik meg, az a címe, hogy Száll a kakukk a Fészre. Benne lesznek Balassi Bálint Facebook-bejegyzései, Jézus Krisztus és tanítványai üzenőfala, neten szájkaratéznak a francia szimbolisták, a reformáció nagyjai vagy a nyugatosok. A ketrecharcosok klubjában József Attila és Babits vagy Kosztolányi és Ady küzdenek meg, mint a rapperek. Dramatizált klasszikusok is feltűnnek, hiszen bármilyen kétségbeesett is a Tiszta szívvel, másnap József Attila elvitte a Szeged című napilapnak, és eladta, vagyis harmadnapja nem evett, de abból, hogy ezt megírta, bevacsorázhatott. Pató Pál urat megkörnyékezi az ingatlanmaffia, Juhász Gyulát kihúzzák a depresszióból, Ady héjanászol a vonaton, a nemzet fia kikéri magának a Nemzeti dalt, Isten pedig lazán válaszol a Himnusz felvetéseire...

– Istenes versek lesznek még?
– Van tüzed? című kötetemben összegereblyéztem eddigi, elég sokféle formában íródott istenes verseimet. Nagy jelentősége van az életemben, hiszen amellett, hogy a Teremtőnek köszönhető minden leheletünk, szívdobbanásunk, én nagyon intenzív Istenben járásban vagyok főleg az elmúlt három évben. Húszéves korom óta vagyok felnőtt megtért és hívő. Ennek a kötetnek azért lett Van tüzed? a címe, mert nem dohányzom egy ideje, de hordok magamnál tüzet, hátha valaki más rágyújtana.

Remélem, lelki értelemben is tudok tüzet tudok adni. Nem lerohasztani akarom embertársaim agyát, hanem talán kicsit felpezsdíteni, terjedjen az élet harsány vágya, parttalan öröme.

Elég sok zsoltárt írok, úgyhogy biztos lesz ebből is néhány év múlva kötet, meg a Facebook-oldalamon van egy #joejtpuszi című sorozat, amit nagyon szeretnek az emberek. Hitélményeimet próbálom megosztani, például arról, hogy Isten nagy újrakezdő. Nem az érdekli, hány játszmát buktam el, hanem hogy akarok-e újat kezdeni. Szeret játszani.