Az iskolában kitöltetett kérdőívekből az derül ki, hogy a legtöbb diák barátoktól szerez információt a szexualitásról, illetve internetről, tévéből tájékozódik, nagyon ritkán említik a szülőt, mint információforrást – fejtette ki lapunknak Szatmári Borbála, az erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpont biológiatanára. „Az iskolát szokták még néha megjelölni, de én azt látom, hogy az érzelmi dolgokról ritkán tanulnak órán” – tette hozzá a pedagógus, aki úgy véli, választható tantárgyként kellene beszúrni a tantervbe, és gimnáziumi osztályokba ajánlaná.
Külön tantárgyként szerepel az iskolai tantervben az egészségügyi nevelés, amely egy kötelező választható tantárgy, vagyis ciklusonként 5–8. osztályban, illetve gimnáziumban egyszer kell választani valamelyik évben iskolától függően. Ez heti egyórás tantárgy, ennek is része a szexuális nevelés, de pár hetes fejezet ez is, azaz nincs külön tantárgy, amely csak ezzel foglalkozna. Így az osztályfőnökök, biológiatanárok személyes meggyőződéseire van bízva a téma – magyarázta Szatmári Borbála, aki az erdőszentgyörgyi tizenegyedikeseknek tanítja ezt a tantárgyat. „Évekig ötödik osztályban kellett tanítani, én kértem, hogy tegyék át nagyobb osztályokba, mivel a diákok már rendelkeznek némi anatómiai ismerettel” – tette hozzá.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen témákat dolgoznak fel ezeken az órákon, a nemi szervek biológiáján és a fogamzásgátláson kívül érint-e, érinthet-e egy biológiatanár „kényesebb” témákat.
Szatmári Borbála elmondta, ő főleg a nemi szervekről és a működésükről beszél a diákoknak, nyilván fogamzásgátlásról és családtervezésről is, de a szexualitás érzelmi szintje már tabutémának számít az órákon. „Van olyan osztály, amelyekkel nyíltabban tudok beszélni, és ennyi év után úgy látom, hogy nem én vagyok a prűd, aki nem akar ezekről tárgyalni. Vannak nyíltabb gyerekek, akik megkérdeznek ezt-azt, de úgy gondolom, hogy ez a jéghegy csúcsa” – mondta a tanár.
Az iskolai alá-fölé rendeltségi rendszer ellenére egy-egy osztállyal valóban beszélgetés alakulhat ki a témában, és ezt a hangulatot az erdőszentgyörgyi biológiatanár is meg tudja teremteni, ha érzi, hogy az osztállyal ezt megteheti, hiszen ez számára is személyes. A tanár úgy érzi, ha az osztály nem tiszteli őt, akkor el sem kezdi az érzelmi szint feszegetését. Tantárgy lévén jegyet is kapnak belőle, arra például ha utánanéznek a dolgoknak, bemutatnak társaiknak egy-egy dolgozatot valamilyen témában.
„Ezeknél a témáknál nem íratok felmérőt, csak hetedik és tizenegyedik osztályban a természettudományosoknál, ugyanis ott az a célom, hogy a szerveket és működéseket megtanulják. A feleltetést is kerülöm, hogy a diák ne iruljon-piruljon az osztály előtt” – vallotta be a pedagógus, aki arra is kitért, hogy
volt már arra példa, hogy a szülő felháborodott azon, hogy az ő gyerekének miket tanítanak az iskolában.
„Igazából innen érzem valahogy a taszítást is, kicsit furcsán néznek a gyerekek ilyenkor. Ez egy nagyon intim, tabutéma számukra, és akkor jövök én, egy tanár, és erről akarok beszélni velük. Igyekszem nem elérhetetlen, távolságtartó pedagógus lenni, akkor is érzem bennük sokszor a bizalmatlanságot, ez a hátránya, ha valaki biológiatanár, és csak heti egy vagy két órája van az osztályokban” – vallotta be Szatmári Borbála.
A szexuális zaklatás vagy az abortusz szerepel-e a tananyagban – kérdeztük a biológiatanártól. „Az abortuszról szoktunk beszélni, és azt látom, hogy főleg a lányok vannak témában, egyesek azt is tudják, hogy például Erdőszentgyörgyön is hajtanak végre terhességmegszakításokat, a diákjaim valahogy lenézik ezt. Szexuális zaklatásról ritkán esik szó biológiaórán, főleg azért, mert nincs erre idő. Az iskolapszichológus valószínűleg egyénileg foglalkozik ezzel. A napokban írattam két osztállyal erről névtelen véleményeket, és az derült ki, hogy a gyerekek úgy gondolják, hogy ez olyasmi, ami csak gyerekekkel vagy nőkkel eshet meg. Vagy azt válaszolták, hogy ez a fogdosást jelenti, amikor a lány nem akarja, vagy amikor egy idős férfi – és ezt többen is kiemelték – molesztál egy lányt vagy gyereket. Néhányan írták azt, hogy zaklatásnak számít az is, ha pucér képeket küldözgetnek nekik, vagy tőlük kérnek ilyet. Meg is történt tavaly Erdőszentgyörgyön, hogy egy lány küldött egy pucér képet magáról egy fiúnak, a fiú pedig nyilvánossá tette a közösségi oldalon. Az egyik szakosztályban, ahol véleményt kértem erről, az az általános nézet, hogy egyesek megérdemlik a zaklatást, és az a lány, aki úgy öltözik, megérdemli, hogy megerőszakolják. Ezen nagyon meglepődtem” – mondta a pedagógus, aki úgy érzi, nehéz a tinédzserekre hatni, mert a fiatalok hoznak magukkal egy mély, zsigerből jövő viselkedéscsomagot, ezért ha van egy-két diák, aki az évek folyamán okult a felvilágosításaikból, az nagy dolog.
Egy mai kamasz azt mondja, hogy mindent tud a szexről, gondolom azért, mert látott már filmeket. De ha megkérdeztem tőlük, hogy mitől jó a szeretkezés, akkor fogalmuk sincs róla. A megkérdezett diákok fele bevallotta, hogy szívesen hallana a témáról többet az iskolában. Vannak nyíltabb gyerekek, akik mesélnek, kérdeznek, és van az osztály fele, amelyik ilyenkor pirul, izzad, csendben pislog. Saját személyes tapasztalataikról nem beszélgetünk, ez egy olyan ingoványos talaj, amit nem szívesen vállalok be én sem, mert nem vagyok erre kiképezve. Hogyha van olyan diák, akinek a szexualitása nem megszokott, Erdőszentgyörgyön nagyon kiközösítenék, ezért biztosan elfojtaná" – mondta el Szatmári Borbála.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.