Baba kémcsőből, és ami előtte vagy utána van

Szász Cs. Emese 2019. április 18., 16:43 utolsó módosítás: 2019. április 19., 13:36

Még sokaktól nagyon távol áll a mesterséges fogantatás vagy a lombikbaba fogalma, pedig világszinten már több mint ötmillió gyerek született már ilyen módon. A módszerek egyre fejlettebbek, de egyre többen vannak azok is, akik kénytelenek a mesterséges eljárásokhoz folyamodni, hogy gyermekük legyen. Míg régen magánügy volt a meddőség, mára már szociális probléma.

Világszinten több mint 5 millió lombikbaba született már Fotó: 123RF

Bár egyre többen beszélnek róla és tesznek ellene, a meddőség ma is sokak számára abszolút tabutéma, amiről beszélni se nem szabad, se nem illik. Sokan úgy érzik, ha nem jön össze a baba, az magánügy, még akkor is, ha számtalan kérdést kap az ifjú pár, hogy vajon mikor érkezik már hozzájuk a gólya. Ezeket a tabukat igyekezett döntögetni a Védem Egyesület Marosvásárhelyen, amikor meghívta előadást tartani Nagy Barna szülész-nőgyógyász főorvost, aki megalapítója és azóta is orvosigazgatója a Marosszentgyörgyön működő Zygota Maros Meddőségi Klinikának, ahol nyolc év alatt több mint ötszáz lombikbaba fogant és született meg.

Mikor beszélhetünk meddőségről?

Már egy év sikertelen próbálkozás után meddőnek nyilvánítják a gyermektelen párokat, a kifejezés azonban egyáltalán nem egy végleges megbélyegzés.

A meddőség betegség, pont ugyanolyan, mint egy mandulagyulladás

– állítja Nagy Barna. Van, aki gyógyszeres kezeléssel meggyógyul, van, akinél a sebészkés a megoldás, s van, akinek a mesterséges megtermékenyítés lesz végül a befutó. A meddőség tehát nem egy végleges állapot, és az is egy tévhit, hogy aki terméketlen, az úgy született, olyan esetek is előfordulnak, amikor terhesség, szülés után áll fenn a probléma.

A párok 20 százalékának akadnak gondjai a gyermekvállalással Fotó: Fivmures.ro

Azt talán sokan tapasztalják, hogy mintha több lenne manapság a probléma a párok gyerekvállalása körül. A szakértő pedig ezt alá is támasztja. „Egyre gyakoribb probléma, hogy a pároknál nem jön a gyerek, míg öt évvel ezelőtt 10-15 százalékra tettük a meddő párok arányát, ma már 20 százalékról beszélnek a statisztikák, aminek nyilván számos oka van, de az egyik legnagyobb az, hogy nagyon kitolódott a gyerekvállalás. Előbb az egyetem, oklevél megszerzése a prioritás, utána jön a karrier, párkapcsolat, de legyen ház is a gyerek előtt, s akkor 35 éves korunkban eszünkbe jut, hogy jöhetne egy gyerek is” – fogalmazta meg a legnagyobb problémát a nőgyógyász, aki hozzáteszi, a nő már születése pillanatában egy meghatározott számú petesejttel rendelkezik, ami évről évre csökken. 35 év után nem csak nehezebben esik teherbe, de már a petesejtjei is öregednek.

Okok, és amikor nincs ok

Bár a közgondolkodás hajlamos még ma is a nőt „okolni” a gyermektelenségért, a statisztika szerint a meddő párok 35 százalékánál a nőnél van a gond, de ugyanannyi arányban találnak problémát a férfinál. Van, amikor a pár mindkét fele „hibás” az elmaradt gyermekáldásért, és olyan is van, amikor sosem derül ki, mi okozza a meddőséget.

„Az esetek 15 százalékában nincs magyarázat a meddőségre, hiába vizsgáljuk ki a nőt is, a férfit is, mindenhol minden rendben, a baba azonban mégsem érkezik”

– mondta ki az orvos, s ez a történet a párok számára talán a legnehezebb. Ha már fennáll a probléma, mindenki azt szeretné tudni, hogy mi az, mert akkor bevehet egy bogyót, amitől meggyógyul, elvégezhetnek rajta valami beavatkozást, amitől termékeny lesz. Ha nem derülnek ki az okok, akkor csak a kérdések maradnak.

Sokaknak még mindig tabutéma a meddőség is, hát még a mesterséges megtermékenyítés Fotó: 123RF

Az okok között sok minden előfordul: lehet elzáródva a petevezeték, lehet a petefészek, a méh, a méhszáj problémája, de gond lehet két olyan, elég gyakori, mondhatni divatos betegség miatt is, mint az endometriózis vagy a policisztás petefészek. De még olyan is akad, amikor a női szervezet antitesteket bocsát ki a sperma jelenlétére, s azért nem történik meg a megtermékenyítés. A férfiaknál még érdemes figyelni arra is, hogy a 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletek nem tesznek jót a spermaképződésnek, mint ahogy a szoros fehérnemű vagy az egész napos autóban ülés sem. A számos egészségi ok felsorolása helyett inkább azt érdemes hangsúlyozni, hogy

mindkét részről az életmód és a stressz nagyban felelős az elmaradt gyermekáldásért.

Nagy Barna, hogy bizonyítsa, nem csak a levegőbe beszél, elmesélte, hogy London bombázása alatt – amely több mint egy évig tartott – a nők nagy részének a menstruációja kimaradt, a nőgyógyász szerint egyszerűen azért, mert a petefészek szorongás alatt nem működik, a Jóisten úgy teremtett meg minket, hogy veszélyhelyzetben nincs szükség gyerekre.

Nem magánügy, szociális probléma

A szakértő szerint a meddőséget régen abszolút magánügyként kezelték, de most már szociális problémává vált, hiszen – főként Európában – nagyon sok elöregedő társadalom van, amikor már bizony az országnak sem mindegy, hogy meddő-e egy pár vagy sem.

Bár elhangzott, a meddőségre nem csak a mesterséges megtermékenyítés a megoldás, a legnagyobb érdeklődés mégis ezt a témát övezte. Nagy Barna elmondta, több fajtája van az eljárásoknak, az egyszerűbb eljárás az inszemináció, amikor a megfelelő időben a spermát befecskendezik egy vékony szondával a méh üregébe, s várják, hogy az ondósejtek végezzék a dolgukat. Nagy Barna elismerte, nagyon kis sikerrátával végzik ezt a beavatkozást, ami azt jelenti, hogy ha otthon egy százalék esélye van teherbe esni egy negyven éves nőnek, akkor ők azt inszeminációval 2 százalékra tudják „felturbózni”.

Baba kémcsőből

Az in vitro fertilizációs, köznyelven lombikbébi-eljárásról kiderült, hogy lényege, hogy a nő petefészkét különböző stimulációs gyógyszerekkel arra késztetik, hogy ne egy, hanem sok tüsző érjen meg, amit majd leszívnak, a kinyert petesejteket laboratóriumi körülmények között termékenyítik meg, a megtermékenyített embriókat 3–5 napig tenyésztik, majd megfelelő pillanatban beültetik, a maradékot lefagyasztják, ami később is felhasználható újabb beültetésre. 1987-ben született meg az első lombikbébi, azóta azonban nagyon sokat fejlődött az eljárás – tudtuk meg Nagy Barnától, aki azt is elmondta, hogy általában a meddőségi központokban a beültetett embrióknak 40 százalékából lesz terhesség, és 30 százalék születik meg.

Marosszentgyörgyön már több mint 500 lombikbaba fogant Fotó: Fivmures.ro

A számok, statisztikák mellett az előadás hallgatóiban számos kérdés felmerült: olyanok is, hogy egészséges lesz-e a baba, hogy milyen hatása van az anya szervezetére a sok hormonkezelésnek, de a lombikkezelés ára sem volt utolsó szempont. A meddőségi szakértő azzal a megnyugtató információval szolgált, hogy bár akadtak olyan kutatások, amelyek szerint bizonyos betegségre hajlamosabbak a lombikbabák, előfordulásuk nem számottevő. Az orvos ugyanakkor kihangsúlyozta, ők ezzel az eljárással nem nyúlnak hozzá a génekhez, nem változtatják meg ezeket. Hasonló kutatásokat végeztek nők körében is, sokáig azt hitték, hogy a lombikeljáráson átesett nők közt többször fordul elő a petefészekrák, de egy másik kimutatás kimutatta,

hogy nem a lombikeljárás miatt lesznek petefészekrákosak a nők, egyszerűen csak van két olyan betegség, az endometriózis és a policisztás petefészek, ami hajlamosítja a nőket a petefészekrákra, s ezek közül nagyon sokan lombikeljárással esnek majd teherbe.

Maga a kezelés gyorsítja például a méhnyakrák és a mellrák lefolyását, de nem okoz rákot, s éppen ezért ezekre szűrik is a kezelés előtt a nőket.

Nagy Barna 8 éve orvosizgatója a marosszentgyörgyi meddőségi központnak Fotó: Fivmures.ro

Nem utolsó szempont egy lombikkezelés ára sem, míg Magyarországon öt kezelést támogat az állam az egészségbiztosítással rendelkező pároknak, addig Romániában gyakorlatilag önköltséges az eljárás. Bár létezik egy program, ami 6500 lejjel támogatja a lombikos kezelést, ez Nagy Barna szerint a költségeknek körülbelül egyharmadát fedezi. A programba bekerülni sem könnyű, különböző feltételeknek kell megfelelni, és ha át is mentek a párok a szűrőkön, akkor is kérdés, hogy épp van-e pénz az alapban vagy sem. Tavaly áprilisban például már tudták a klinikán, hogy mennyi pénzt költhetnek erre, idén erre legalább júniusig kell várni.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.