A Hargita Menedékház születése

Székelyudvarhelyen és környékén a sízés már az 1920-as években megjelent, a szervezett versenyek a harmincas években indultak el – ebben élen járt a Hargita Testedző Egylet, illetve annak 1934-ben létrehozott síszakosztálya.

Akkoriban rendszeresen kirándultak az udvarhelyiek az Ivó völgye vagy Kápolnásfalu irányából a Madarasi Hargitára, ahol sízni is lehetett – ám a harmincas években csak egyetlen kis vadászház állt azon a helyen, ahol ma már több kisebb-nagyobb panzió működik.

1939-ben ebben a vadászházban egy baráti társaságban született meg egy nagyobb, több igényt kiszolgáló menedékház gondolata: az ötletet felvető Zárug Endrén kívül Máthé Sándor, Czikmántori Ottó, Tassaly Andor, Kénosi Gyula, Balássy Lajos, Roth András, valamint Kováts István fényképész voltak jelen – utóbbi évtizedekig fényképezte a Hargita szépségeit. Az elképzelést követte a tett, viszont egy év múlva bekövetkezett az, amit akkor és ott oly sokan vártak: 

Erdély és Székelyföld nagy részét visszacsatolták Magyarországhoz, ez pedig azzal is járt, hogy a magyar állam lehetőségeihez mérten kezdett infrastrukturális fejlesztéseket végezni a visszakerült területeken.

Épületek, utak épültek, és ebbe a „hullámba” beleesett a Madarasi Hargitán 1941-ben épülni kezdett menedékház is.

A használatba adott menedékházat 1942. augusztus 30-án, az Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatoló második bécsi döntés harmadik évfordulóján avatták fel. Történetéről bővebben az Erdélyi Sport február 9-ei lapszámában írnak.