A földbe szúrt kard és a kiválasztottak

Sashalmi-Fekete Tamás történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa legutóbbi csíkszeredai, a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat részeként megtartott előadásán a földbe szúrt kard szimbólumáról, valamint arról mesélt, hogy történelmi szempontból milyen jelentőséggel bírt a katonák kardjának a földbe szúrása. Sokan találkozhattunk a földbe szúrt kard köré épülő legendákkal, történetekkel, azonban kevesen tudják, hogy az említett motívumot magába foglaló legendák több valós tartalommal bírnak, mint azt hinnénk.

A földbe zárt kard

A történész szakértője a témának, több, fegyverekkel, kardokkal kapcsolatos előadást tartott már, és a tervei között szerepel egy, a lovagi eszmékről szóló könyv megjelentetése, amelyben különös figyelmet kap majd Székelyföld. „A székelyek ugyanis az utolsó örökösei a földbe zárt kard szimbolikájának” – fogalmazott az előadó.

Hogy alaposan átláthassuk a témát, Sashalmi-Fekete Tamás Artúr király legendájának ismeretésével indította előadását, és felmerült a kérdés: Artúr király valós személy volt vagy csupán legenda? Az előadó szerint a kutatások arra engednek következtetni, hogy valós személy volt, ezt ugyanis több külföldi forrás is alátámasztja, így például francia források is említenek egy Artúr királyt. És hogy ez hogyan kapcsolódik az előadás témájához?

A legenda szerint volt egy bizonyos kőbe zárt kard, amelyet csak az Isten által kiválasztott, tiszta, nemes lelkű ember húzhat ki.

Az a személy, akinek ez sikerül, Anglia Isten által jóváhagyott királya lesz. Több százan próbálkoztak ezzel a nemes küldetéssel, de bárhogyan is álltak neki a kard kihúzásának, nem jártak sikerrel. Mígnem jött Artúr, aki első próbálkozásra ki tudta húzni a kardot a földből, így ő lett Anglia királya.

Ennek a legendának a mentén több kutatás is indult a kőbe zárt kardok feltárására, így a Kárpát-medencében is kerestek rituálisan – és itt kulcsszó a rituális – elásott kardokat. Ilyen kutató volt többek között az 1915-ben elhunyt Nagy Géza, az 1968-ban elhunyt Gazdapusztai Gyula, illetve a 2003-ban elhunyt Makkay János. És hogy miért fontos, hogy ezek rituálisan elásott kardot voltak? Mert szimbolikusan temetkezési kellékként is ástak el kardokat a holttesttel, a földbe szárt kardokat azonban rituálisan helyezték el használóik, mindig épen, egyfajta jelképként, hogy végeztek a harccal. Lehetett ennek oka a „nyugdíjba” vonulás, vagy éppen egy háború lezárása is, tehát sok esetben a veteránok így búcsúztak el harcos múltjuktól.

Székelyföldön több ilyen, szimbolikusan földbe szúrt kardot találtak.

Ilyen például az úgynevezett pávai kard, amely egy sajátos erdélyi kard. A kardot Cserey Jánosné Zathureczky Emília adományzota a múzeumnak 1885-ben. Nagy Géza régész, etnográfus, a Székely Nemzeti Múzeum első igazgatója, az MTA levelező tagja publikált a kardról és az ókori kapcsolatokról a szkítákról szóló akadémiai székfoglalójában. Maga a kard egyedi markolatgombbal rendelkezik, pengéjén nincs jel.

Az előadó hangsúlyozta: többen úgy vélekednek, hogy egyes rendkívül gazdagon kidolgozott és használt kardok, a középkori legendákból ismert darabokhoz hasonlóan, saját egyéniséggel, névvel bíró, különleges élettörténetű tárgyak lehettek. Ilyen a bodzai kard is, amelyet 1889-ben a Mincsel nevű hegykúpba szúrva talált meg egy Sümegh nevű erdész. A kardot Nagy Géza vette leltárba. A bodzai kardnak különlegessége, hogy a penge mindkét oldalán található díszítés, így például megjelenik rajta a kereszt szimbóluma, egy kovácsbélyeg, illetve tulajdonosának a – megfejthetetlen – szimbólumai. A kard egykori tulajdonosa tehát nem ismert, azt viszont lehet tudni, hogy rituálisan szúrták a földbe a tizennegyedik század környékén, a mai Bodzavám környékén.

A harmadik kard, amelyről szó volt az előadáson, a tordai kard, amelyet 1899. március 7-én hatszázötven méter magasságban, egy régi mészkőbánya területén talált egy Stortya Partén nevű román öregember. A kardot Téglás István pedagógus, néprajzi író vette meg tőle. Egy Dochicza nevű jövendőmondó asszony szerint csak a kard nevét ismerő és az arra érdemes személy húzhatja ki a megfelelő időben az úgynevezett „növényszerűen a kőből kinövő kardot”. Szerinte,

ha más találja meg, akkor vasfűvel kell rendelkeznie, különben bajt hoz rá.

A jövendőmondó szavai egyértleműen hajaznak nemcsak az Artúr király legendájára, hanem a román és magyar népmesékben egyaránt megjelenő földbe szúrt kard szimbólumra is. A kard maga 71 centiméter, római gladiusra emlékeztető pengével rendelkező. Makkay János szerint középkori lehet.

A dálnoki kardról is beszélt az előadó, amelyet 1892-ben Herpei Károly, a nagyenyedi Bethlen Kollégium professzora talált Dálnok mellett „egy bizonyos domb csúcsán”. Gród Kuun Géza nyelvész, filozófus, orientalista, az MTA igazgató tagja publikálta mint a földbe szúrt kard egyik példányát. A lelet Nagyenyedre került, jelenlegi helye azonban ismeretlen. Középkori kardként ismeretes, 13-15. századira datálták.

Végül a Pricske-tetőn talált gyergyószentmiklósi kardot ismertette Sashalmi-Fekete Tamás. A kardot az 1970-es évek végén a földbe szúrva, egyesek szerint egy fa odvában találták meg, a két szemtanú egymásnak ellentmondóan nyilatkozott. Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum egykori igazgatója publikált róla, aki egy elődjétől szerzett tudomást a földbe szúrt kard megtalálásáról. A kardot középkorinak, 15. századinak datálták. Érdekessége, hogy megjelenik rajta egy farkas és egy zászlós bárány szimbólum is, ami ellentmondásos mintázat, feltehetőleg a rossz és a jó szimbólumaként értelmezhető.

Székely kardrítusok

Az előadó mesélt a 14-15. századi székely kardhoz köthető rituálékról, szertartásokról is. „A régi nomád kardtisztelet utolsó maradványai azonban azok a 13-14. századi kardok voltak, amelyeket a székelyföldi erdőségekben több helyen (például Bodzán, Páván, vagy Dálnokon) földbe szúrva találtak minden egyéb melléklet nélkül” – fogalmazott. Kiemelte, hogy

kizárólag csak Székelyföldről ismerünk ilyen kései földbe szúrt kardleleteket.

Bordi Zsigmon Lóránd és Carl Pinter Zeno kutatásai alapján az a tény, hogy a kardot földbe szúrva találták meg, egy germán eredetű, a középkorban nagyon elterjedt rituáléra vezethető vissza, amelyben egy fegyver földbe döfésével behatároltak egy területet, és egyúttal ezzel esküt tettek, hogy megvédik azt. Hasonló rituálét őrzött meg a szászok Erdélybe költözésével kapcsolatban a néphagyomány, amely szerint a szászokat vezető két gróf egy dombtetőn, ahonnan beláthatták új hazájukat, a földbe döfték kardjaikat, és a betelepedők megesküdtek, hogy megvédik és megművelik azt a földet. Ez a legenda visszaköszön egyébként Nagyszeben címerében is, amelyen két, egymásra keresztbe helyezett kard látható.