A név kötelez. Mivel foglalkozik Körösfői-Kriesch Aladár unokája?

Nagy Sándor műveiből nyílt tárlat Marosvásárhelyen a Kultúrpalota második emeleti ideiglenes kiállítótermében. A képek, pasztellek, grafikák, olajfestmények, tervrajzok a leszármazottak, a család tulajdonát képezik és azért érdekesek a marosvásárhelyiek számára, mert többek közt a Kultúrpalota építéséhez és díszítéséhez szorosan kötődő alkotások tervei, rajzai is közöttük láthatók. Aki mindezt a Maros Megyei Múzeum rendelkezésére bocsátotta, K. Kriesch György, a Körösfői-Kriesch Aladár unokája, aki nagyapja életművének állít emléket az általa szervezett kiállításokkal, bemutatókkal, előadásokkal. Nagy Sándor, nem csak a család tagja, aki Körösfői-Kriesch lányát vette el feleségül, de alkotótársa is volt, aki a Kultúrpalota előcsarnokának díszítését, a bejárat fölötti, illetve a Tükörterem színes ablakait tervezte, valamint a nagyterem bejárata melletti két nagy falfestmény is az ő alkotása.

A 150 éve született Nagy Sándor emlékére szervezett kiállítás alkalmából K. Kriesch György előadásban ismertette a művész életművét, pályafutását és beszélt a családi kapcsolatairól is, majd idegenvezetést tartott, ahol valamennyi kiállított alkotáshoz egy-egy történetet, megjegyzést fűzött. 

A színes, egyedi bemutató követően beszélgettünk Körösfői-Kriesch Aladár unokájával, Nagy Sándor unokaöccsével. „A név kötelez” – magyarázza, majd elmeséli, hogy 20 évvel ezelőtt kezdte az előadásait és bemutatóit szervezni. „Én 20 évesen nem a művészettörténeti pályát választottam, hanem a nyelvészet és a közgazdaság irányába mentem. De 50 évesen tulajdonképpen visszakanyarodtam, mert volt egy rendezvény, ahol a művészettörténészek egy ilyen szabad beszélgetésen a családtagokat is megszólították és megkérdezték, hogy mire gondolok" – idézte fel, majd elmesélte, hogy

a családban hagyománya volt a művészeteknek, a nagy elődök emlékét ápolták, értékeikkel tisztában voltak, valamennyi helyszínt már gyerekkorában volt alkalma megismerni, ahol Körösfői-Kriesch és Nagy Sándor alkotott.

„Apám egy csomó olyan történetet mesélt, amiket csak tőle hallottam, és akkor arra gondoltam, miért ne lehetne ezeket továbbadni. Ezért önkéntes idegenvezetést vállaltam, rendszeres bemutatókat tartottam, végigkalauzoltam az érdeklődőket azokon a helyszíneken, ahol a két nagy művész alkotásai találhatók" – tette hozzá.

Ezek a művészettörténeti idegenvezetések később előadásokká, kiállításokkal egybekötött bemutatókká alakultak. A család tulajdonában őrzött alkotásokból egynapos tárlatot szervezett és a vetített képes prezentációk alkalmából „élőben” is láthatóvá tette a rendelkezésére álló terveket, rajzokat, grafikákat. 

K. Kriesch György kilenc évesen járt először Marosvásárhelyen, édesapja hozta el, aki sokat mesélt neki a Kultúrpalotáról, később aztán sokszor jött turistákkal, hozta a magyar és a finn csoportokat, bemutatta nekik mindazt, amire a család oly büszke volt, ami a magyar szecessziós építészet legszebb alkotása. Látta, hogyan restaurálták, milyen volt a '60-as években, majd a rendszerváltást követően, hogyan újították fel a remekműveket. 

Marosvásárhely mellett valamennyi helyszínt végigjárta a Kárpát-medencében, ahol Körösfői és Nagy munkái láthatók. „Nagy Sándornak Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Lippán, Temesváron, Marosvásárhelyen vannak művei. Nála könnyebb a kutakodás, míg nagyapámnál sokkal nehezebb, mert a műterme nem maradt fenn, az oroszok felgyújtották azt, de még a sírját is feldúlták '44 karácsony másnapján, amikor lőgyakorlatot vezényeltek" – mesélte, majd elmondta, hogy abból, ami megmaradt, amit sikerült az évtizedek során összegyűjteni, a gödöllői művészettörténészek egy albumot adtak ki. Eddig körülbelül 900 művet sikerült összegyűjteni, de szerinte ennél jóval több égett el.

A Maros Megyei Múzeummal 2012 óta működik az élő kapcsolat, amelynek egyik hozadéka a nemrég a múzeum által megvásárolt Körösfői-Kriesch Aladár festmény is, az A három gyermek. K. Kriesch György elmondta, a Kultúrpalota fennállásának századik évfordulóján Körösfői-Kriesch Aladárról tartott előadást, majd megegyeztek Soós Zoltán igazgatóval, hogy ha lesz Nagy Sándor-emlékév, akkor szerveznek egy rendezvényt az ő emlékére is. „Gondoltam, ha nem mozdul meg a szakma, vagy ha megmozdul, akkor is belevágok ebbe. Másfél évvel ezelőtt felvetettem a lehetőséget, de nagyon furcsán néztek rám, mert szerettem volna sokkal több eredeti művet elhozni, csakhogy van egy bizonyos biztosítási vetülete is ennek, és mikor összeolvastuk, akkor a mostani árakhoz képest négyszeres áron tudtam volna megrendezni. A múzeumok nem dúskálnak anyagi erőforrásban, ezért úgy döntöttünk a Gödöllő városi múzeum vezetőjével, hogy az a 14 mű, ami tőlük származik, reprodukcióban kerül ide el. Ennek is közel félmillió forint volt a nyomdai előállítása, keretezése, mert hát egy-egy ilyen mű mire megszületik, abban a színvilágban, négy-öt-hat nyomdát végig kell járni, mindent vissza kell dobni, ha nem felel meg. Mire végül is megtaláltam azt a megfelelő helyet, ahol el tudták végezni, olyan dolgokkal szembesültem, hogy akkor most lenyomat legyen, kerete legyen, vagy ne legyen, papírra, vagy habszivacsra nyomják? Mert ez mind-mind befolyásolja a végső eredményt" – avatott be a részletekbe a kiállítás-szervező. 

A kiállítást és a hozzá kapcsolódó előadást nagy népszerűség kíséri mindenhol, ahol eddig megfordult.

Ezt reggel installálom a helyszínen, 10 órától délután 4-ig,  van egy teadélután, egy újságírói találkozó és akkor zárjuk a napot egy tematikus, vagy egy életmű vetítéses előadással" – magyarázza és hozzáteszi, hogy jelenleg 15-17 olyan helyszín van Magyarországon, ahol már megfordult és további helységek szerepelnek a tervek között.

A nemrég Marosvásárhelyre került és a Múzeumok éjszakáján bemutatott Körösfői-Kriesch Aladár-festménnyel kapcsolatban megtudtuk, hogy a család miért vált meg tőle. Mivel olyan nagy méretű festményről van szó, amely csak egy polgári lakásban férne jól el, sokat beszélgettek a családban arról, hogy igazából azt szeretnék, hogy az Erdélyhez köthető vagy Erdélyben készült, erdélyi témákat feldolgozó műveket vagy olyan magángyűjtőkhöz juttassák el, akik csak azzal foglalkoznak, vagy olyan helyre kerüljenek, ahol közkincsként kezelik. „Számos ilyen mű van édesapám örökségéből, igaz, hogy ezek számban jóval kisebb mennyiségűek, mint az idősebb Körösfői-testvérek leszármazottainál, mert apám későn nősült és már csak a maradékból válogathatott. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy vannak olyan kultikus portrék, például nagymamámnak a portréja, ami körbejárta már vagy tízszer a földet és alig volt otthon. Mikor utoljára kérték, megkérdeztem, hogy most már olyan sokat volt ez a kép távol, hogy most már kellene valamilyen karbantartási munkálatot végezni is rajta, de a múzeumnak erre nem volt pénze. Először úgy gondoltuk, jó lenne a Nemzeti Múzeumban elhelyezni, felajánlottuk megvételre, de nem volt rá lehetőségük megvenni, azt mondták, szívesen át tudják venni és karbantartják, vigyáznak rá, de bérleti díjat nem fizetnek. Mi úgy döntöttünk, hogy ez kevés" – meséli a festmény Marosvásárhelyre kerülésének történetét. Több aukciót is megjárt a kép, amely iránt a Maros Megyei Múzeum is érdeklődött. Ekkor döntött úgy a család, hogy itt jó helyen lesz. „Egy nagyon tisztességes, nem 100 ezer eurós áron, de mégis, az értékének az 50-60 százalékáért úgy döntöttünk, ettől a képtől megválunk és felajánljuk. És akkor nagyon gyorsan zajlottak az események, utolsó héten megtörtént már a szállítás, bankátutalás, szerződéskötés. Örülök, hogy most itt a falon láthatom, mert tudom, hogy jó helyen van" – hangsúlyozza K. Kriesch György.