Az alkotás egy végtelen körforgás

– Egy egyetemeket reklámozó újságban azt mondtad, hogy tizenegyedik osztályos diák voltál, amikor úgy döntöttél, hogy divatszakra jelentkezel. Gondolom, ennek a döntésnek korábbi előzményei is voltak. Mióta érdekel téged ez a téma, ez a foglalkozás?

– Minden a hovatartozásomhoz kapcsolódik, ugyanis kislánykorom óta szorosan kötődöm a kézműves dolgokhoz. Korondiként nem téveszthetem szem elől azokat az emlékeket, amikor nagyjából öt éves lehettem és a szüleim és a nagyszüleim a műhelyben dolgoztak az edényeken, én pedig a kis karcoló eszközömmel díszítettem a már megfazakalt hamutálcákat. Nyilván kevesebb sikerrel, hiszen én akkor még csak tanonc voltam, de bizony megalapozta azt a tényt, hogy szeretem a kézműves foglalkozásokat. Maga a divattervezés csak később konkretizálódott, annak a sokunk számára ismert, az életünket megalapozó kérdés kapcsán, hogy mi leszek, ha nagy leszek? Én is valami olyasmit szerettem volna választani, amit szívesen csinálok, köze van a kézműveskedéshez, és amiből természetesen még talán pénzt is tudok majd keresni.

– Végül a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemet választottad, amiről azt mondtad, hogy az intézmény különösen figyel arra is, hogy az ott tanuló diákok megtalálják a helyüket a szakmában.

– Mai napig úgy gondolom, hogy az, aki elvégzi a teljes képzést – értem ez alatt az alapképzést és a mesterképzést egyaránt –, nem mondhat rosszat az egyetemről. A jelenlegi tanári kar arra törekszik, hogy támogassa a diákjait, és a kapcsolataik által alakítsa a frissen végzett diák útját, de ez, ahogyan az imént említett újságban is mondtam, nemcsak az intézményen múlik, hanem az adott diák hozzáállásán is. Számomra is nyújtottak lehetőségeket, viszont az egyetem befejezése után személyes okok miatt úgy döntöttem, egyelőre nem szeretnék élni velük. Ehelyett sokkal inkább arra törekszem, hogy a magam ütemében találjam meg a módját a megélhetésnek.

– Az Off Space oldalán látható a portfóliód. Ott azt írod, hogy hiszel abban, hogy minden ember egy puzzle, amely az élet kirakós darabjaiból áll össze, s így minden életszakaszban más-más tulajdonságokra tehetünk szert, ami hatással van a művészetre. Szerintem ez egy oda-vissza játék: míg mi is hatással vagyunk a művészetre, az is hatással van ránk.

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy végtelen körforgás. A művészet fogalmát nagyon nehéz meghatározni, minden ember másképp tapasztalja, éli meg. Számodra a versek, számomra a ruhadarabok. Két teljesen más kategória, mégis egy kalap alá sorolják őket. Miért? Mert mindkettőt emberek alkották.

Eltekintve az elvont és filozofikus művészeti magyarázatoktól, egy művészeti darab megalkotásához, legyen az vers, kollekció, színdarab vagy bármi más, szükséges az alkotó, valamint az inspiráció, ami általában már egy megteremtett „valami”.

Ez a „valami” pedig hatással van az alkotóra, feldolgozza, általa elkészít egy művet, ami kikerül az emberek elé és hatást gyakorol rájuk. Ez pedig ismét egy inspirációs forrássá válhat valaki számára, és a kör ismét kezdődik elölről.

– Amikor végignéztem a portfóliódban is szereplő fotókat, ruhadarabokat, kicsit úgy éreztem magam, mintha egy verseskötetet forgatnék, csak szavak helyett képek, színek és minták voltak előttem. Az Identitás címet viselő anyagod összefoglalójában ez áll: „A múltunk megismerése fontos része az önmegismerésnek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy honnan származunk, milyen háttérrel rendelkezünk gyermekkorunk óta, kik voltak saját történelmünk hősei, és mindez hogyan hat ránk. Ahhoz, hogy valami újat és egyedit alkossunk, ismernünk kell a múltunkat és önmagunkat.” Én úgy élem meg, hogy a művészet, az alkotás folyamata tud az önmegismerésben partner lenni. Nálad ez fordítva működik?

– Vannak helyzetek, amikor a művészet ereje kisegít és felnyitja a szemünket bizonyos dolgokra, de nem szabad összetévesztenünk a célt a folyamattal.

Neked, mint alkotónak, tudni kell, hogy mit szeretnél üzenni az alkotásoddal, mi a célod általa, ehhez pedig szorosan hozzátartozik, hogy ismerd önmagad.

A félreértések elkerülése érdekében fontos kiemelni, hogy az ember sosem tudja száz százalékosan megismerni önmagát, hiszen folyamatosan változunk, új tapasztalatokat szerzünk. De mindenkinek van egy olyan alapja, amiből tud építkezni. Ezt az alapot pedig ismernünk kell.

– A portfóliódban látható A feneketlen gödör című kollekció, amelyet a nyugalom és a félelem fogalmak mentén alkottál meg. Mindig meglévő kulcsgondolatokra támaszkodsz az alkotás során? Vagy előbb érkezik meg az inspiráció, s csak utána tudod körülírni őket?

– Az esetek többségében először az inspiráció jön, majd szép lassan körvonalazódik a teljes kép.

– A munkáidat néha elvont fogalmakkal lehet megmagyarázni, mégis nagyon realisztikus alkotásokról beszélünk: a mindennapok emberére támaszkodsz.

– Teljesen jól látod. A legtöbb esetben a körülöttem lévő emberek, közösségek inspirálnak. Szeretek a lelki dolgokkal törődni, ha az emberek készek és nyitottak rá, mindig szívesen hallgatom végig, később pedig a feldolgozás folyamata az inspirációhoz vezet.

– A te szakmádban mennyire szükséges ismerni az anyagok, a minták szimbolikus jelentését? Egy laikus számára mennyire tudnak hatni ezek a szimbólumok – akár tudat alatt is?

– Szükségem van ezekre az ismeretekre, olyan ez, mint a festőművészeknél, nem mindegy, hogy éppen hideg vagy meleg színek kerülnek a vászonra, és az sem, hogy milyen technikával dolgoznak. Esetünkben az anyagok, a minták éppolyan fontosak a divattervezés során, hiszen ezeknek az összképe tudja megteremteni a kívánt hatást.

– Tagja vagy az Off Space kortárs művészetet népszerűsítő közösségnek. Milyen céljaitok vannak?

– Az Off Space céljait az egyesület elnöke, Tóth Hunor nagyon szépen összefoglalta, én is őt idézném: „Szeretnénk egy olyan közeget megteremteni, amely szépen lassan építkezve egy támogató hátteret nyújt a székelyudvarhelyi fiatal alkotóknak, és egy alapként szolgál a székelyudvarhelyi kortárs művészeti életnek.”

– A tavalyi székelyudvarhelyi kirakatkiállításról úgy fogalmaztál, hogy ez egyben teret enged a kritikus gondolkodásnak is. Mit értesz ez alatt pontosan?

– Erre az eseményre pályázatot hirdetett az egyesület, amelynek felhívása az volt, hogy olyan fiatal tehetségektől várják a kisváros (Székelyudvarhely) mindennapjaira reflektáló pályaműveket, akik ott élnek és képesek megragadni az otthon nem szokványos pillanatait különböző művészeti ágakon keresztül. Az adott tematikához hozzátartozik, hogy minden művész az önálló látásmódját adja át, amely lehet pozitív, de akár negatív kimenetelű is, éppen ezért is fogalmaztam hasonlóképpen, hogy az egyesület nem tántorodik vagy utasítja el, ha valaki kritikus szemmel nézi a városban történő életet.

– Hogyan látod a divattervezés jövőjét?

– Ebben az országban a divattervezésnek sok mindben kell fejlődnie, viszont azt meg kell említenem, hogy a román divattervezők többsége nagyon törekszik arra, hogy egy látható előremozdulásról beszélhessünk úgy ipari, mint kisvállalkozói szinten. Jó néhány esemény kezdeményezői, valamint szerves támogatói a fiatal generációknak is. Magyar kisebbségiként pedig nem könnyű felszólalni, nem egyszerű a dolgunk, viszont jó kompromisszumokkal és kellő nyitottsággal talán van remény.