Apaforradalomra várva: nem csak női munka a gyereknevelés

– Az apakép, apaszerep nem volt mindig ugyanolyan. Ne menjünk vissza épp az őskorig, de milyen változásokon ment ez át mondjuk a modern korban?
– Sztereotípiákkal terhelt ez az apatéma, ugyanúgy, mint a férfi-nő téma. Az apaság történelmi szerepével kapcsolatban az a legmegdöbbentőbb, hogy

az apák a 20. század, a modern kor elejéig sokkal inkább benne voltak a családban, mint ma.

Ezt mutatják a kutatások, különösen a legfrissebbek. Dokumentumok, visszaemlékezések, történelmi adatok bizonyítják. A családok egykor autonóm egységek voltak, általában saját gazdálkodásból éltek, ezért együtt voltak. Az a fajta gyereknevelés, amit ma annak tartunk, nem létezett. Mint ahogy kamaszkor sem. Apa, anya és nagyon sok egyéb szereplő ott volt a gyerek mellett. Az apa nem esett ki a család életéből, és tulajdonképpen észrevétlenül – ahogy a pszichológia hívja, rejtett tantervként – adta át a nevelést, az értékeket a gyerekeknek. A fiúknak, de a lányoknak is.

Ez valami romantikus vagy hollywoodi elképzelés lehet. Amit viszont biztosan tudunk, hogy a 20. század elejétől az apák kikerültek a családokból, ami ma megszokott, akkor alakult ki. Ahogy a szakirodalom fogalmaz:

a családban levő apából a családért levő apa lett.

A jó apa ma ugye az, aki elmegy, megtermeli a pénzt, egzisztenciát teremt a családjának. Általában távolra megy dolgozni, nem tölt időt a családjával. Ugyanebben az időben kialakult a háztartásbeli háziasszony kultusza: a jó feleség, a jó anya megteremti a családi fészket, a hátteret, biztosít és úgymond ő neveli a gyerekeket.

– Tehát az, hogy az asszony otthon ül, mos, főz, takarít és cseréli a pelenkát, nem egy ősidőből származó, konzervatív családminta, hanem épp ellenkezőleg.
– Pontosan. Ez egy modern probléma. Ha azt mondjuk, hogy klasszikus család, az azt jelenti, hogy az apa, anya ott van a családban. Pszichológiai értelemben a működő családban nem váltak külön ezek a szerepek.

– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a mai magyar gyerekek legnagyobb problémája az apátlanság. Hogy érti ezt?
– Fejünkben – még az iskolázott emberek esetében is – egy anya-gyerek centrikus családmodell él. Azt szoktam mondani, hogy maga a pszichológia is egy apátlan tudomány. A szakma legnagyobb, a családdal foglalkozó nevei meg sem említik az apákat a műveikben.

Amikor adott az a szerencsés helyzet, hogy fizikai értelemben ott van az apa, nem valahol máshol dolgozik, a szülők nem váltak el, akkor is úgy gondolkodnak férfiak, nők, nagyszülők, rokonok, hogy azért a családdal, gyerekkel kapcsolatos, az mégiscsak az anya dolga. A modern kutatások viszont azt mutatják, hogy pszichológiai értelemben egy gyermeknek legalább annyira szüksége van egy édesapára, mint egy édesanyára. Sőt: a modern biológiai kutatások egymás után döntik meg azt a hamis elképzelést, hogy amikor születik egy gyermek, az csak a nőben okoz biológiai elváltozást. Kimutatták, hogy a várandóság alatt az apában is hormonális változások történnek. A kisgyermekes apák agyszerkezete átalakul. Minden jel arra mutat, hogy az apából a biológia – vagy a Teremtő – ugyanúgy szülőt csinál, aki szó szerint minden idegszálával arra koncentrál, hogy neki gyereke született.

– Szükséges ehhez, hogy ő legyen a biológiai apja is a gyereknek?
– Nem feltétlenül. Pont erről van szó, hogy ez egy lélektani kötődés. Nemrég egy taxissal beszélgettem erről, aki elmondta, hogy ő most egy magányos férfi, de évekig együtt élt egy hölggyel, akinek van egy kislánya. A gyerekkel, bár nem ő a biológiai apja, nagyon megszerették egymást. Miután a felnőtteknek tönkrement a kapcsolatuk, a férfi elköltözött külföldre. Ez öt évvel ezelőtt történt, de a férfi még mindig álmodik a kislánnyal.

Magyarán: a férfi kötődése a gyerekkel egy biológiai-pszichológiai alapprogramunk.

Egy férfi, ha apává válik, jelentős biológiai és pszichológiai változásokat él át. Ezt általában nem tudják a férfiak és a nők sem, emiatt pedig nagyon sok a trauma, a lelki sérülés. A férfiak sem értik, hogy mi történik velük. Olyan esetről is tudok, hogy a gyerek születése előtt a szülők szakítottak, így a férfi nem lehetett ott, ezért pszichoszomatikus tüneteket, gyászreakciókat produkált. Ezt kellene tehát letisztázzuk a fejünkben, hogy a gyerekkel való foglalkozás, törődés nem tipikusan női feladat. Ami pedig még rátesz egy lapáttal az egészre, hogy a kutatásokból levezethető:

bizonyos dolgokban az apa szerepe fontosabb.

Fontos a szeretetkapcsolat az anya és az apa részéről egyaránt, de ezen belül különbözőek az anyai és apai feladatok. Az Egyesült Államokban vannak ezzel kapcsolatban nagyon precíz kutatások, erről szól David Blankenhorn Apátlan Amerika című könyve is: a gyerekek – mindegy, hogy fiúk vagy lányok – apátlansága elképesztő módon megnöveli a gyerekek társadalmi lecsúszásának veszélyét. Abban, hogy a gyereket integrálja a társadalomba, megerősítse, hogy a gyerek pozíciót foglaljon el, iskolázott legyen, ne legyen bűnöző, célja legyen az életének, az apa szerepe nagyobb. Az Egyesült Államokban minden évben egyre több lány választja az apja hivatását. Ranschburg professzor fogalmazott ugye úgy még a kilencvenes években, hogy az apa feladata a küszöbön áthelyezés. Mielőtt ezt olvastam volna tőle, én úgy fogalmaztam, hogy randevú a világgal. Triviális, hogy ha az apa és lánya közötti kapcsolat jó, akkor a lánynak jobb lesz a házassága, kevesebb szexuális kapcsolata lesz, minimális a tinédzser-terhesség veszélye, magasabb iskolázottságot ér el.

– Mennyire fontos, hogy ezt a támogató szerepet az apa a családi fészekben lássa el?
– Amit mondok, az nem morális kérdés, hanem egy pszichológiai tény. Minden kutatás azt mutatja, hogy a legvédettebb emberi együttélési forma a család, ezen belül is a házassági kapcsolat. Természetesen sokféle jó megoldás van még, tudjuk, hogy az ún. mozaikcsaládok, azaz a különböző házasságokból érkező felnőttek tagjai sokszor nem házasodnak újra össze, mégis van, hogy jól működik a család.

Sokat beszélünk mostanában a családon belüli erőszakról, de ez családon kívül – élettársi viszonyokban, mozaikcsaládokban – nagyságrendekkel gyakrabban fordul elő, mint a házasságokban. Természetesen előfordul, hogy nem tudnak együtt élni a felek, különválnak. Ilyenkor nagyon fontos az anya szerepe, akinek tudnia kell, hogy ha gyengíti, távol tartja az apát, elidegeníti, az a gyerekeknél mentálhigiéniai problémát okoz. De ha ezt jól kezelik, akkor a kutatások is azt bizonyítják, hogy

az apa-gyerek kapcsolat túléli a válást. Ehhez azonban az kell, hogy ez egy valós kapcsolat legyen, a hétvégi apuka nem lesz igazi apa.

Fontos lenne, hogy megváltozzon a mai válási kultúra. Azt látjuk, hogy a válások jelentős része a szülők egójáról, sértettségéről szóló háborúba csap át, amelynek a gyerekek az egyértelmű vesztesei. Úgy fogalmaztam meg ezt egy cikkben, hogy a gyerekek húsával-vérével etetik a saját egójukat. A gyerekek pedig tönkremennek egy életre. Sőt: egy-egy ilyen traumának két-három generációra kiterjedő hatása van. Borzalmasan nagy a felelősség.

Úgy tudom egyébként, hogy Románia ratifikálta a váltott elhelyezés intézményét, ami például Magyarországon még nem történt meg. Ez pont azt célozza, hogy egy válásnál mindkét félnek kötelező érvénnyel ugyanannyit kell látni a gyerekeket. Általában kéthetente szoktak váltani, minden kutatás egyértelműen azt mutatja, hogy ez a legkisebb rossz. Magyarországon ez csak egy lehetőség, nem prioritás. Ott nagyon sok a háború, pillanatok alatt találunk olyan apát, aki hat-nyolc éve pereskedik, és még mindig nincs ítélet a kezében. És amikor van is ítélet, javarészt az anyánál helyezik el a gyereket. Pedig ez nem egyszemélyes felelősség.

– Mi van akkor, amikor a családban ott van ugyan az apa, de háttérbe van szorulva?
– Ez nem feltétlenül az anya rosszindulatán múlik, az apa önmagát is háttérbe szoríthatja. Azt gondolja, hogy az teljesen rendben van, ha ő otthon passzívan elvan. Klasszikus férfiszerep ugye, hogy ő lebetonozza a garázsbeállót, de addig a feleség törődik a gyerekkel. Az apa egy idő után súlytalanná válik, anya dönt mindenben. A gyerekek az anyához kötődnek. Pedig ez olyan, mint a sport, amelyik izmodat nem fejleszted, elsatnyul. Az apa-gyerek kapcsolatot is aktivitással kell fenntartani. Szürke eminenciásnak kell lennie.

ha nem így történik, az apa-gyerek kapcsolat minősége csökken. Még rosszabb, ha ilyenkor az apa elkezd keménykedni. Gyakori, hogy az apa nem vesz részt a gyerek óvodai, iskolai életében, az anya tanul vele, aztán egyszer jön a kamaszkor, s az anya szól a férjnek, hogy akkor most már állj a sarkadra. Az apa odaszól, mire a kamasz semmibe veszi. Mit ugrál most apa, aki azt sem tudja, hogy hova jártam iskolába? Ha viszont apa jelen van, a gyerekek kamaszkorban is komolyabban veszik, kisebb a turbulencia.

De a megcsúszást már a születés körüli időszakban tetten lehet érni, a szülészeten az apukának sokszor az a szerep jut, hogy fogja a kabátokat. És jön az anyós, hogy fiam, ez nem férfidolog. Pedig azzal a gyermekkel, akit az apa születéskor ölbe vett, azzal a legmélyebb a kapcsolat.

Ahogy az anyára ráteszik a gyermeket, az apára is rá kellene: a baba, mikor megszületik, keresi az apját is.

Hiszen ismeri a hangját, az illatát már. Ilyenkor az nő szerepe meghatározó: oda meri-e adni, hagyja-e, hogy kialakuljon az apa és gyereke között a kapcsolat? Hogy a férjéből apa lesz-e, vagy csak egy ilyen másodhegedűs. Később aztán súlyosbodik a helyzet azáltal, hogy az anya ül otthon két évet a gyerekkel. Ez is egy modern probléma: soha nem volt még így, hogy egyedül a nő kell megbirkózzon a gyereknevelés felelősségével, nem is csoda, ha kiborul. A felmérések szerint a mai magyar fiatalok a gyermekvállalás előtt nagyon modern szerepekben gondolkodnak: egyenrangú nemi szerepek, közös részvállalás stb. A gyermek megszületése után aztán egy úgynevezett retradicionalizálódás zajlik le, visszacsúsznak a szerepekbe, ami valószínűleg azért is történhet meg, mert nem elég felkészültek, a körülmények pedig olyanok, amilyenek.

– Ami nagyon frusztráló is lehet.
– Így van, kapcsolatok mennek tönkre emiatt, a gyerekek lelki egészsége sérül. De sok apa felismeri ezt, és tesz is ellene. Jól menő vállalkozók hagyják abba a hajtást, mert rájönnek, hogy a gyerekük így nélkülük fog felnőni. Életmódot váltanak, lecserélik a nagy autót családira, otthonról dolgoznak, kevesebb bevétellel.

– De mi van akkor, ha a férfi nem egy menő vállalkozó, hanem egy túlhajtott beosztott?
– A gyermek megszületése egy felhívás is arra, hogy az apa végiggondolja az életét. Valóban ott kell dolgoznom, tényleg így kell élnem? Sokszor belesodródunk olyan helyzetekbe, ahonnan valami ki kell mozdítson, mert magunktól nem jövünk ki belőle. Van olyan újságíró ismerősöm, aki az online sajtó gyilkos műfaját űzte, miután gyereke született, eldöntötte, hogy ezt nem hajlandó tovább csinálni.

Sok olyan férfit ismerek, akik nagyon nagy karrierlehetőségeket utasítanak vissza azért, mert nem akarják elveszíteni a családjukat. Az Apa Akadémián, amit az idén kezdtük el, sok ilyen történetet hallok, amik számomra is izgalmasak. A család nem női probléma, hanem egy emberi. Csak az apák sokszor nehezebb helyzetben vannak, mert nyomja őket ez a társadalmi elvárás: milyen apa vagy te, hogy otthagyod a jól kereső állást, és veszélyezteted a családodat? Ebből nagyon nehéz kijönni.

– Na de távolról sem az a jellemző mostanában, hogy csak az apa hajt, manapság inkább az apa és anya is ugyanabban a cipőben jár. A kétéves gyes után a gyerek mehet a napközibe, hogy a szülők napestig dolgozhassanak, majd este hullafáradtan látják viszont csemetéjüket. Így nem hogy apja, anyja sincs a gyereknek.
– Ez az a helyzet, ami meghaladja a pszichológiát, ez egy társadalmi-gazdasági probléma. Pszichológusként csak azt tudom mondani, hogy mindent el kell követni, hogy ez ne így legyen. Tönkreteszi ez a kapcsolatokat, fékezi a gyerekvállalást, ezért állnak meg a párok egy-két gyereknél, mert nem fér bele több. Néha még biológiailag sem jön össze, mert ki vannak zsigerelve. De tönkretesszük ezzel a következő generációt is. Egy normális társadalomnak mindent el kell követni ahhoz, hogy védje a családot és a következő generációt.

– Székelyföldön vagyunk, itt a tipikus „hagyományos” családkép, főleg falusi környezetben az, hogy az apa otthon van ugyan, mert gazdálkodik, de mégsincs jelen, mert tartja magát az a nézet, hogy a „házon belüli” dolgok, a mosás-főzés-takarítás meg a pelenkázás, etetés stb. női dolgok. Mit tudna tanácsolni ezeknek a családoknak?
– Erre szoktam azt mondani, hogy semmi másra nincs szükség, csak egy kis apaforradalomra. Visszafelé már nehéz hatni, de akik most vállalnak gyereket, azok másképp gondolkodhatnak erről. A téma a levegőben van. Egy mai fiatal férfit könnyebb arról meggyőzni, hogy az, hogy apaként ő részt vesz a háztartási munkában, nem egy nőies dolog. Sőt.

Egy beteg, síró gyerekről gondoskodni egy nagyon felelősségteljes, kitartást igényelő, ha úgy tetszik, férfias feladat.

Ez nem egy női munka. Ezt kellene megérteni. De amit mindig hozzáteszek: nem kell ajtóstól rontani a házba, sokféleképpen lehet valaki jó apa. A betonozáshoz is kiviheti az apa a gyereket, elviheti magával a mezőre. Ölébe ültetheti, olvashat neki mesét. Játszhat velük. Így is kialakulhat a mély kötelék, nem feltétlenül kell önmagát megtagadnia.

– Miről szól az Apa Akadémia, és lesz-e Erdélyben is?
– Ez egy előadás- és beszélgetéssorozat. Összegyűlünk különböző apás témák ürügyén, átbeszéljük aktívan a dolgokat. Apák és anyák is odajönnek, azt preferáljuk, hogy párok jöjjenek, az az izgalmas. Mindig hívok női előadót is, aki elmondja az anyai szempontot. Témáink: az apaság születése, hogyan készüljünk fel az apaságra, hogyan leszünk jó apák, hogy ne rontsuk el, mik a csapdák. Foglalkozunk ugyanakkor a munka-magánéleti egyensúllyal, átbeszéljük a jó példákat. Beszélünk válás utáni helyzetről, fiús- és lányos apákról.

Egy fórum ez arra, hogy találkozzunk és átbeszéljük a modern apaság és anyaság kihívásait.

Keressük a kapcsolódást Erdélyhez, lehet, hogy ez a cikk is segíthet abban, hogy akinek van olyan szervezete vagy foglalkozik a családokkal, érdekli ez a téma, vegye fel velünk a kapcsolatot.