Összetörve, majd megszépülve. Ahol befogadják a bajban lévő kismamákat

Keresztelőre igyekszünk az árkosi Irgalmasság Anyja otthonba, amelyet a minden támasz nélküli lányanyák, nők számára hozott létre 2004-ben a Pro Vita Hominis Társaság azzal a szándékkal, hogy ne legyen rákényszerülve senki abortuszra azért, mert nincs ahol laknia. Egy ideig önkéntességi alapon működtette Kovács Zita doktornő és a társaság tajgai, majd a Dévai Szent Ferenc Alapítványt kérték fel erre a tevékenységre. Jelenleg az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei végeznek itt szolgálatot. Sok mindenben segítenek itt az édesanyáknak a nővérek, az ellátáson túl, ha kell bemennek velük a kórházba szüléskor, ösztönzik, hogy megbékéljenek a helyzetükkel, utat mutatnak, hitet, reményt nyújtanak számukra.

Meghívtam egy kávéra beszélgetni. Mondta, hogy vannak nehézségek, de nem volt elkeseredve, természetesnek vette. Volt ez a ház Árkoson, és egy doktornő felkért, hogy működtessük, vegyük át. És ez a találkozás segített nekem ebben, mert arra gondoltam, hogy kétezer évvel ezelőtt Jézus sem az utcán született meg. Átvettük a házat, az elején világi munkatársakkal próbáltuk csinálni, de közben biztattam Francesca nővéréket, hogy jöjjenek haza Pécsről. És hazajöttek” – meséli Árkos felé haladva az autóban Böjte Csaba ferences szerzetes. Útközben aztán sok mindenről szó esik, leginkább ezekről a nehéz sorsú nőkről. De elmeséli, hogy egy alkalommal mise után odalépett hozzá egy kisfiú egy csokor virággal, és csak annyit mondott: „Köszönöm szépen az életemet!”. Mint utólag kiderült, annak idején az édesanyja az árkosi otthonban kapott menedéket, és itt szülte meg őt.

– mondja Csaba testvér.

Árkoson nagy örömmel fogadnak a nővérek, amikor belépünk a házba, ahol derű és béke honol. Négyen szolgálnak itt: Regina nővér, Francesca nővér, Pacifika nővér és Tarzicia nővér. Most nagy a sürgés-forgás, az egész ház a keresztelőre készül. Van, aki a konyhában tesz-vesz, van, aki épp csinosítja magát, asztalt terít, vagy éppen a gyerekét ringatja, aki békésen alszik a zsivaj ellenére. Kisbabákkal a karjukon fiatal anyukák jönnek szembe, van, amelyik alig 18 éves. Amikor megsimogatom a babát, szomorú mosollyal mondja a lány: „benne legalább valamennyire visszakaptam őt.” Rögtön megértem, hogy a gyermek édesapjáról beszél, akiről később kiderül, néhány hónapja meghalt.

Regina nővér körbevezet a házban, betérünk a kápolnába is, melyet a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szenteltek fel. Itt található Szent Gianna Beretta Molla ereklyéje, aki orvosnő és négy gyerek édesanyja volt. Amikor a negyedik gyermekével volt várandós, méhrákot diagnosztizáltak nála, de ő elutasította az abortuszt. Lányát megszülte, de ő belehalt. 2004-ben avatta szentté II. János Pál Pápa – magyarázza Francesca nővér, akivel a kápolnában találkozunk, majd közösen elmondunk egy imát.

Bekukkantunk a szobákba, mindenhol rend, tisztaság. Az egyik szobában épp a keresztség előtt álló kisbabát öltözteti az édesanyja. Az asztalon egy férfi fényképe. Épp a baba egyik fél zokniját keresik, megint lerúgta valahol. Mikor jelzem, hogy a kis csomagban, amit hoztunk, pici zoknik is vannak, Francesca nővér boldogan összecsapja a kezét, majd megölelget. „Ez a Gondviselés” – mondja.

Elindulunk a templom felé, közben Regina nővér megmutatja a rendházat és a Szent Ferenc sebhelyeinek tiszteletére felszentelt kápolnát. A templom bejárata előtt néhány helybélivel is találkozunk. „A testvérem azt mondta, hogy sokat kell imádkozni, mert a Jóisten idehozza a nővéreket. És a Jóisten meghallgatta az imánkat” – mondja egy idős bácsi. A keresztelőre rokonok, és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádi házából is érkeztek nagyobb lányok.

„Annyi mindenen keresztül megy a mai ember. Nem mindig optimális az élet körülöttünk. A nálunk lévő gyerekeket meg-megpróbálja az élet, az anyukákat is, akik itt vannak. Nem mindig sikerül jó döntéseket hozzanak, de azért imádkozunk, hogy a következő döntés már jól sikerüljön. És hiszünk abban, hogy van újrakezdés, van talpraállás, van szeretet” – mutat rá prédikációjában Böjte Csaba. Mint mondja, Jézus számunkra az egyszerű szamaritánust állította példaképnek. Nekünk az a dolgunk, hogy segítsünk egymáson. Hogy a gyerekek felnőjenek, kezükbe vegyék az életet. „Arra biztatok mindenkit, hogy ne elkeseredjen, hanem keresse a megoldást. És a nálunk lévő anyukáknak is azt mondom, hogy lassan-lassan megnőnek az ő gyerekeik is, és majd a nagy fa alá milyen jó beülni, az árnyékban megpihenni. S a nagyszülőket is arra biztatom, örvendjenek neki, mert mi lesz ebből a gyerekből, azt senki nem tudná megmondani. Lehet, hogy ő fogja majd idős korában gondozni, tányér levessel megkínálni. Nem tudjuk. De mindenképpen az élet az Isten drága ajándéka, s nekünk az a dolgunk, hogy azt az életet szeressük, segítsük, támogassuk, hogy ilyen jó szamaritánus képében mi is bajban lévőn segítsünk.”

A keresztelő után az otthonba visszatérve Pacifika nővérrel beszélgetünk. Ő 14 évig volt Pécsen nővér, mielőtt Árkosra jött. „Nagyon szép város Pécs, ott is jó volt, de azért itthon jobb. Pécsen is gyerekek között voltam, gyermekkórházban dolgoztam ápolóként. A gyerekek nagyon feltöltetnek.” Mint mondja, örvendenek a rendháznak, mert korábban nehezebb volt a házban levő szolgálatot is végezni és a szerzetesi életet is megélni. Ott most fel tudnak töltődni, lerakni a terheket, és frissülten visszajönni.

Az otthonban jelenleg hat édesanya lakik a gyerekeivel, a négy nővér felváltva van közöttük. Regina nővér elmeséli, 1990-ben mentek ki többen is a rendből Magyarországra, ott létrehoztak egy közösséget. Többen voltak köztük erdélyiek, és mindig az volt a vágyuk, hogy visszatérjenek, tizenöt év után Csaba testvér hívására volt is lehetőségük rá. „Kozármislenyben van az anyaházunk, mivel betegápoló nővérek vagyunk, ott kórházban dolgoztunk. Az itteni munka teljesen más. Rászoruló, bajban levő édesanyáknak nyújtunk oltalmat. Négy szobába tudunk befogadni anyukákat – áldott állapotban lévőket, de olyan is van, hogy három vagy négy gyerekkel érkeznek. Mindig az aktuális, problémás anyukát vesszük fel, sok helyről jönnek, az egész országból.”

Az otthonban teljes ellátás kapnak az édesanyák és gyerekeik, ételre, ruhára, pelenkára nem kell gondjuk legyen. Addig maradhatnak a házban, amíg találnak megoldást, dolgozni kezdenek, albérletet tudnak fizetni valahol. Van, aki néhány hónapig, van, aki két-három évig van ott, attól függően, hogy mennyi időre volt szüksége, hogy talpra álljon.

„Általában összevesznek a férjükkel. A terhesség hetedik hónapja krízises, általában héthónapos terhesen kerülnek hozzánk. Volt már 14 éves édesanya is itt, de 36 éves is. Ő, amikor ment abortuszt csináltatni, balesetet szenvedett. A Jóisten így akadályozta meg. Született egy gyönyörű gyermeke, akit bent hagyott a kórházban, mert nem volt hová vigye. Egy hónapig bent volt a gyermek, ő minden nap bement hozzá, és akkor eljött hozzánk, hogy befogadjuk-e. Volt még egy nagyobb gyereke, gondolkodtunk, mit csináljunk, úgy döntöttünk, hogy befogadjuk. Gyönyörűszép fia van, aki okos, ügyes és az anyjának az öröme, most már hétéves. Ilyen kanyarok vannak. Van egy anyuka, aki hat és fél hónapos korában tudta meg, hogy jön a baba, és már nem lehetett abortálni. Hozzánk jött és két hónapig folyamatosan sírt. Gyermekotthonban nőtt fel, vannak rokonai, de nem fogadják be, senkije sincs. Van egy olyan anyuka, akinek öngyilkos lett az élettársa, a lány még nem volt 18 éves. Van olyan, aki gyerekotthonban volt, áldott állapotba került, kirakták, nincs ahová menjen. Ezek nehéz esetek, amikor senkijük sincs.”

Regina nővér hangsúlyozza, amikor egy nő talpra áll, kivirul megint, akkor elkezdődik egy új élet. Van, aki dolgozik, a gyerekét bölcsődébe viszi. Sokat segít rajtuk, hogy lehetőség szerint pszichológus is foglalkozik velük, ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben közösség is segíti őket imáival. „A gyónást, a szentáldozást rendszeresen végzik. Főleg, akinek több abortusza volt, nagyon meg van terhelve lelkileg. Félelem, szorongás, mindenféle van. Azt látom, hogy a gyónás, a beszélgetés ezeken old, és felszabadul attól a fajta nyomástól az anyuka, ami addig volt. Akinek abortusza volt, annak van depressziója, öngyilkossági gondolata, sok minden. Mi megteszünk mindent értük a Jóisten által, ami tőlünk telik.”

A tizennégy év alatt mintegy kilencven édesanyának és közel százhúsz gyermeknek szolgált menedékül, otthonul az árkosi ház.

Regina nővér beszélgetésünk végén megjegyzi: bármennyire nehéz szolgálat is ez, a Jóisten irgalmát, gondviselő szeretetét minden nap megtapasztalják, hisz nem nélkülöznek, mindig megadatik az éppen szükséges ruhadarab, cipőcske, élelem.

„Nehezen lehet vinni ezeket a terheket. Most van hat anya, hatféle teher, amit viselnünk kell.

Nálunk azt látja, hogy van amiért az életet válassza, hogy van, amiért éljen, küzdjön. Aki így dönt, az jól dönt, mert megerősödik a nőiességében, az anyaságában, egy új valamiért kell harcoljon. Van, aki később tudja meg, de van, aki tudatosan azt mondja, ez a gyerek kell neki. Ezekre az anyákra fel szoktam nézni, noha van, aki megveti őket, de én azt mondom, mindenki nézze a saját csomagját. Azt szoktam mondani, hogy a férfiak jönnek-mennek, de a gyermek a tiéd. Az, hogy neki ez az ő vére, hogy harcolni kell miatta, hogy van értelme az életének, nagyon fontos.”