Megörökíteni a csodát: babafotózás

Antal Emese ezelőtt kilenc évvel kezdett el komolyabban fotózással foglalkozni. Első gyermeke megszületése előtt vásárolta az első tükörreflexes fényképezőgépét, abból az indíttatásból, hogy a pici majd’ minden pillanatát megörökítse.

„Azelőtt is volt egy »szappantartóm«, amellyel mindenfélét fotóztam, de úgy gondoltam, hogy ez egy olyan momentuma az életemnek, amelynek egy pillanatáról sem szeretnék lemaradni, a lehető legjobban legyen dokumentálva. És ahogy az évek során születtek a gyermekeim, egyre inkább megszerettem a babafotózást. Persze, fotózgattam mindenfélét, mindenki keresi az útját, a stílusát, a témákat, amelyek közel állnak hozzá, ez viszont olyan természetesen alakult, mintegy magától. És valószínű, hogy abból is, hogy nagyon szeretem az újszülötteket, azok a pillanatok, amikor a mellkason pihegnek, elmondhatatlanul megnyugtatóak, szépek” – fogalmazott a Ligetnek.

Teltek-múltak az évek, öt évvel ezelőtt megszületett a második gyermeke, majd három évre rá a harmadik. Időközben stúdiót alakított ki, karácsonyi fotózásokat is vállalt. De a babafotózás folyamatosan ott motoszkált a gondolataiban. A harmadik gyermeke születése előtt döntötte el, hogy ez a téma annyira érdekli, hogy jól begyakorolja, elmélyül benne. Aztán nyilván gyermekágyasként volt más dolga, viszont a kíváncsiság megmaradt, és elkezdte keresgélni, hogy mi is az, ami konkrétan szakmai szempontból jó.

„Azt láttam, érzékeltem, hogy ha csak úgy teszed-veszed a babát és fotózod, az nem az igazi, valami hiányzik. Kerestem egy mentort magamnak, aki szintén babafotózással foglalkozik, és akivel most is kapcsolatban vagyok. Erre volt jó ez a Covid-időszak. Addig is vettem részt különböző fotótanfolyamokon online és offline is, mindenhol tanultam hasznos dolgokat a fotózásról, de ez volt az, amelyik nagyon sokat segített abban, hogy ma újszülötteket fotózok. Rájöttem, hogy nem lehet úgy, ahogy én korábban elképzeltem” – mutatott rá Emese.

Mint elmondta, a fotózás előtt előkészíti a kellékeket, kiegészítőket, amelyeket használni szeretne. Ezeket igyekszik természetes anyagokból összeállítani, van, hogy helyi kézműveseket kér fel az elkészítésükre – fejpántok, takarók –, majd úgy alkotni meg a hátteret, díszletet, hogy ne vonja el a babáról a figyelmet, és a színvilágban is legyen összhang. A kendők, sálak is fontos elemei egy fotózásnak, hiszen ezekbe pólyálja, „csomagolja” be a babákat.

„A legtöbb babát kéthetes kora körül fotózom. Van, hogy én vagyok az első olyan idegen, akivel találkozik a baba, előfordul, hogy az első sétája, útja ide vezet. Még mielőtt idejönnek, kérek a piciről egy képet, és hogy írják meg a nevét, a születési súlyát, és amit még fontosnak találnak a szülők. Ezekből szoktam kitalálni a koncepciót. Aztán vagy összejön, vagy teljesen más lesz belőle, mert olyan is van, hogy időközben átalakul nálam is egy elképzelés” – vázolta a csíkszeredai nő.

Egy babafotózási alkalom 2-4 órát is felölelhet, hiszen a legfontosabb, hogy megteremtsék a baba komfortját. Ha sír, nyugtalan a baba, megvárják, amíg megnyugszik, ha szükséges, az édesanya megeteti, tisztába teszi. Mesi ilyenkor átveszi, ő öltözteti, altatja. „A babák is nagyon különbözőek.

Utána is lehet és szeretem is fotózni őket, de az első két hétben leginkább. Minél kisebb a kicsi, annál aluszékonyabb, és anélkül, hogy megzavarnánk, könnyen helyezhetjük különböző pózokba.”

Hozzátette: minden fotózás más, babafüggő. Két babával ugyanazt, ugyanúgy nem lehet megcsinálni. Mert van akiről két óra alatt egy kép sem készül, mert nem alszik el, vagy éberen alszik. De fontos kivárni és ráhangolódni a megfelelő pillanatra, amikor a baba biztonságban érzi magát és nyugodt.

A szülőkkel kapcsolatban rámutatott, ki kell alakuljon egy bizalom ahhoz, hogy fotózhassa a kicsiket. De azt tapasztalta, hogy amikor megtudják, hogy három kisgyereke van, és otthon van az anyaságban, a gyerekekkel való foglalkozásban és odafigyelésben, akkor bátran rábízzák a babáikat.

„Inkább az apukák szoktak nagyon féltősek lenni. Előfordult, hogy elővettem egy kicsi ágyacskát, amelybe a babát helyeztem volna, méregették, csóválták a fejüket, hogy abba nem fér bele. De semmi olyasmi nem történik a babával, ami neki rossz lenne vagy nem komfortos. Egy-egy ilyen alkalom az anyukáknak is kikapcsolódást jelent. Általában elbeszélgetünk, megosztják a tapasztalataikat, élményeiket, hogy mit éltek meg szüléskor. Ilyenkor még nem nagyon találkoznak senkivel a családon kívül, jókat szoktunk beszélgetni, engem is feltölt.”

Mesi kiemelte: ez egy olyan egyszeri és megismételhetetlen élmény és emlék a szülőknek, hogy a legtökéletesebb kell legyen az adott fotó. Mindenik kisbaba tökéletes, de szakmai szempontból a fotók is azok kell legyenek. A három gyerek mellett az utómunkákat éjjel készíti el, ez számára az „énidő”, amely kikapcsolja, feltölti, úgy véli, álommunka ez.

„Ilyenkor látom, hogy mi is készült. Minél jobban sikerült az én szempontjaim szerint, annál jobb érzés tölt el. A lányom a nagy kritikusom és rajongóm is, mindig kérdezi, hogy ezt vagy azt a kisbabát mikor fotóztam, hogy hívják őket. De nagyon fontos számomra a szülők visszajelzése. Amikor visszajeleznek, az mindig a fejlődésre késztet, még jobbnak lenni.