Bod Péter, a tudós pap emlékezete

Bod Péter élete, munkássága és emlékezete kicsit hasonlatos az Apáczai Csere Jánoséhoz, illetve azokhoz az erdélyi értelmiségiekéhez, akiknek jelentőségét talán csak később ismerte fel az utókor. A 17-18. századi erdélyi magyar protestáns fiatalok egy nagyon kis részének megadatott a nyugat-európai, főleg hollandiai és németországi egyetemeken való tanulás lehetősége, néhányan éltek is ezzel, majd hazatérve próbálták az ott megszerzett tudásukkal kicsit előbbre lendíteni Erdélyt, az itteni oktatást, tudományos és egyházi életet.

Ezt a jelenséget hívjuk peregrinációnak, a hazatérő diákokat pedig peregrinusoknak. Azt, hogy ez kinek hogy és mennyire sikerült, nem tisztünk eldönteni, az viszont tény, hogy

ezek az emberek rajta hagyták kezük nyomát társadalmunkon még akkor is, ha ma, több évszázad távlatából ennek gyakorlati oldala talán már nem látható.

Ez még a felvilágosodás, illetve a reformkor előtti történelmi korszak volt, intenzív Habsburg-uralommal, amely bizony nem feltétlenül kedvezett az osztrák birodalmon túllátó, annak megcsontosodott szellemiségén túlmutató eszmék „behordóinak”. Sajnos Bod Péternek is volt része ebben, illetve más pályatársainak is.

Az Orbán Balázs által „Erdély nagyérdemű Kazinczyjának” nevezett Bod Péter 1712. február 22-én református földművescsaládban született, igen szerény körülmények között. Édesapja a Rákóczi-féle szabadságharcban részt vett, ám 1718-ban a vidéken pusztító pestisjárvány áldozata lett Péter két testvérével együtt. Anyja újból férjhez ment, nevelőapja dolgoztatta a gyereket, aki inkább tanulni vágyott – 12 évesen került a nagyenyedi kollégiumba, ahol szolgaként kereste meg a napi betevőt, majd tanulmányai előrehaladtával már tanítani kezdhetett.

Tanítóként dolgozott, de 1736-tól már a kollégium könyvtárosa is lehetett, az enyedi évek alatt folyamatosan képezte magát, külföldön szeretett volna tovább tanulni.

Ezt sikerült is megvalósítania, támogatók segítségével és viszontagságok árán kijutott Hollandiába, a leideni egyetemen 1739 őszén elkezdhette tanulmányait. Elsősorban teológiát, történelmet, keleti nyelveket, bölcseletet tanult, de jogi és természettudományi, csillagászati előadásokon is részt vett. Négy év után jött haza, a háromszéki Olthévízen (Árva) Bethlen Kata grófnő udvari papja és könyvtárosa lett, aki a tanulmányai alatt és utána is folyamatosan támogatta anyagilag, illetve elsőszámú pártfogója maradt 1759-ben bekövetkezett haláláig. Lelkészként az ottani közösséget szolgálta, itt kezdte írni első könyveit, amelyek pártfogója jóvoltából jelenhettek meg, ugyanakkor az erdélyi magyar főúri családokból sok ismerőst szerzett, itt is nősült meg először.

Bod Péter a mai Fehér megyében levő Magyarigenbe került lelkésznek 1749-ben – habár a református egyházi főméltóságokkal nem volt felhőtlen a viszonya, az állást úgy fogadta el, hogy maga Bethlen Kata beszélte rá. Első felesége legyengült a szülésben, néhány hónap múlva meghalt (Kata lányát Bethlen Kata vette magához), egy év után újranősült. Habár a marosvásárhelyi református kollégiumba is hívták tanárnak, inkább Magyarigenben maradt lelkészként. Az első tíz éve után kezdett újra írni és publikálni, főleg egyháztörténeti műveket – közben az egyházi ranglétrán is feljebb lépett, egyházi főjegyző lett.

Több művében a református vallást védi, és annak történetét taglalja, de olyan feladata is volt, hogy egyházának a Habsburg-uralom alatti sérelmeit is fel kellett leltároznia, ilyen idők (is) jártak akkor.

A Smyrnai Szent Polikárpus és a Magyar Athenas című könyveiben ír ezekről, ám ezeket a munkákat 1768-ban be is tiltották a Habsburgok. A már betegeskedő Bod Pétert nagyon rosszul értintették ezek a dolgok, bizonyos kutatások szerint közvetlenül is hozzájárult egészségi állapotának romlásához a tiltás. 1768. november 24-én érkezett a királyi leirat, amely a két mű lefoglalását és használatának megtiltását rendelte el, Bod Péter nem sokkal később, 1769. március 2-án elhunyt, még mielőtt kitették volna a meghurcolásnak.

Bod Péter munkássága kivételes volt a 18. századi magyar kultúrában, hiszen irodalomtörténeti, hittudományi, történelmi és szépirodalmi munkákat egyaránt alkotott,

könyvei a maguk idejében népszerűek is voltak, igen ismert és elismert tudósa volt korának. Nagyon sok munkája kéziratban maradt fenn, az évszázadok folyamán sok kutató foglalkozott munkáival, hagyatékával.

Születésének 200. évfordulóján, 1912-ben még élő leszármazottai segítségével sikerült beazonosítani sírját a magyarigeni temetőben – az exhumálás után maradványait újratemették (négy gyerekének maradványait is sikerült megtalálni, őket is apjuk mellé temették újra), és felállították a ma is álló síremléket a templom mellett. Halálának 200. évfordulóján, 1969-ben tudományos értekezletet tartottak, négy évvel később, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum megnyitásakor annak kertjében avatták fel Bod Péter ma is álló mellszobrát. Szülőfalujának iskolája 1994-ben vette fel a nevét, de az évtizedek folyamán még több intézmény és iskola is felvette az egykori tudós nevét, így a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár és a kolozsvári Babeș-Bolyai egyetem tanítóképzőjének kézdivásárhelyi kihelyezett tagozata is. Budapesten Bod Péter Társaság és emléktábla is van a XI. kerületben, 2001-ben pedig a csernátoni templomkertben avatták fel a Bocskay Vince szobrászművész által készített szobrot, ez a második csernátoni szobra, de Magyarigenben is emeltek szobrot neki 2012-ben.  

A majd háromszáz éve kiadott köteteiből több található például a székelyudvarhelyi tudományos könyvtárban is, ahogy más könyvtárakban, múzeumokban és magángyűjteményekben is. Tíz évvel ezelőtt, születésének 300. évfordulóján Bod Péter Emlékévet tartottak, amely a tudományos konferenciáktól a vetélkedőkig, kiállításig és emlékülésig sok mindent magába foglalt, igen méltóan emlékezve meg az egykori tudós-papról.