HIRDETÉS
Nem hiszem, hogy csak nekem hiányzik. A készülődés, mielőtt elindulnék, az ismerősök üdvözlése az előtérben, a várakozás, mielőtt felgördül a függöny.
Az elmúlt hetekben előkerültek az archívumokból a korábbi előadások egy- vagy többkamerás felvételei, vagy éppen olyan közvetítéseket láthatunk, amelyeket közönség nélkül játszanak. Olyan színházakba „juthatunk” el, olyan előadásokat tekinthetünk meg, amelyekre idő- vagy egyéb dolgok hiányában eddig nem volt lehetőségünk. És még soha nem volt például ötszáz nézője egyazon időben egy stúdióelőadásnak. Nagyszerű – mondhatnánk.
Tisztelem és hálás vagyok a társulatoknak, a színészeknek, színházi dolgozóknak, hogy arra törekednek, hogy ebben a helyzetben is próbáljanak közel maradni a közönséghez. (És közben nem tudják, hogy mikor léphetnek ismét a világot jelentő deszkára, vagy éppen, hogy miből vesznek majd kenyeret.)
De nézem ezeket a felvételeket, és elszorul a torkom.
Aki átélte már azt, hogy jobb emberként jött ki egy előadásról, hogy még napok múltán is a produkció hatása alatt állt, netán volt olyan szerencsés, hogy katartikus pillanatoknak lehetett részese, vagy „csak” jól szórakozott a színházban, érti és érzi, hogy miért.
Akárhány kamerás egy előadás felvétele, az mégiscsak leginkább a film eszközeit használja, mintsem a színházét. Az nem az én nézőpontom. Nem tudok összekacsintani a színésszel, ő nem tud kikacsintani rám, nincs meg a cinkosság közöttünk. Nyilván, ezek a felvételek mégiscsak jók valamire: dokumentumértékük van. Kívülről szemlélhetjük, elemezhetünk egy-egy (legendás) előadást, nagy(szerű) alakítást, remek díszletet, színpadképet, jelmezt, zenét, világítást, koreográfiát stb. De nem vagyunk benne, nem érezzük a bőrünkön.
És ettől válik számomra szomorúvá ez az online jelenlét. Mert vergődés. Mert épp a színház lényege veszik el.
Az itt és most, a jelenidejűség, az egy térben való lélegzés, létezés, a pillanat varázsa, a hús-vér valóság – még ha tudjuk is, hogy nem az – , a játék.
Ma is élnek bennem egykori, az évek során látott előadások jelenetei, hangulatok, szépen felépített szerepek, jól megformált figurák, csodás színpadi elképzelések, rendezői koncepciók, dramaturgiai megoldások. Egy-egy megteremtett igaz pillanat, az a varázs, az a csoda, ami megfertőz, és újra és újra visszavonz a színházba.
Most csendesek a nézőterek. Csendesek a színpadok. Ez a várakozás ideje. És amikor ismét beülhetünk egy előadásra, még inkább ünnep lesz az, mint eddig.
Helikopterleszálló Hargitafürdőn, újragondolt vasúti felüljáró, olimpiai falu az erdőszélen – a jövő Csíkszeredáját „mutatják be” bukaresti építészhallgatók. Diplomamunkáik szeptember 14-ig láthatók a Csíki Mozi emeletén.
Az állatok közelsége különleges hatással van a gyermekekre: megnyugtat, fejleszti az empátiát és erősíti a kötődési képességet.
Ünnepélyes megnyitóval várja a közönséget a csíkmadarasi Hámor Park Lovasturisztikai- és Lógyógyászati Központ. Fotókiállítás, lovasbemutatók, mozgó kovácsműhely és zenés programok teszik teljessé az eseményt, amely ingyenesen látogatható.
Lassan őszbe hajlanak a napok, mi pedig négyen visszanézünk: Dömös esőáztatta romjai, Cornwall kőkerítései, Hajdúszoboszló medencéi és Mexikó határa mind olyan pillanatokat nyújtottak, amelyek tovább élnek bennünk a nyár után is.
Aranydiplomát nyert, és a legjobb macedón mű előadásáért járó különdíjat is megkapta a Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon. Fábián Attila karnagy mesélt a fiatalokkal megélt élményekről.
Manapság egy laptop, egy TikTok-fiók és internet már elég lehet egy vállalkozás indításához – főleg a Z generációnak, akik ebben a digitális térben nőttek fel.
Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő.
Szerdán Marosvásárhelyen, csütörtökön Kézdivásárhelyen lép fel az Oláh Krisztián Quartet, a modern jazz egyik izgalmas képviselője. Erdélyi turnéjukat a Kolozsvári Magyar Napokon kezdték, a céhes városban zárul.
Murzán Mónika, akit idén Erdély Szépének választottak, nemcsak szépségével, hanem belső tartásával is kitűnt a versenyen. Interjúnkban mesélt önismeretről, félelmekről, a felkészülésről, és arról, hogy a valódi szépség a lelki harmóniában rejlik.
Mi köze Newton almájának, Einstein berni szabadalmi hivatalának, a csillagok születésének és Hawking mosolygó szemének a fekete lyukakhoz? A csíkszeredai Üveggyöngyvarázson kiderült: a világegyetem felfedezése mögött emberi történetek húzódnak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
