Nem hiszem, hogy csak nekem hiányzik. A készülődés, mielőtt elindulnék, az ismerősök üdvözlése az előtérben, a várakozás, mielőtt felgördül a függöny.
Az elmúlt hetekben előkerültek az archívumokból a korábbi előadások egy- vagy többkamerás felvételei, vagy éppen olyan közvetítéseket láthatunk, amelyeket közönség nélkül játszanak. Olyan színházakba „juthatunk” el, olyan előadásokat tekinthetünk meg, amelyekre idő- vagy egyéb dolgok hiányában eddig nem volt lehetőségünk. És még soha nem volt például ötszáz nézője egyazon időben egy stúdióelőadásnak. Nagyszerű – mondhatnánk.
Tisztelem és hálás vagyok a társulatoknak, a színészeknek, színházi dolgozóknak, hogy arra törekednek, hogy ebben a helyzetben is próbáljanak közel maradni a közönséghez. (És közben nem tudják, hogy mikor léphetnek ismét a világot jelentő deszkára, vagy éppen, hogy miből vesznek majd kenyeret.)
De nézem ezeket a felvételeket, és elszorul a torkom.
Aki átélte már azt, hogy jobb emberként jött ki egy előadásról, hogy még napok múltán is a produkció hatása alatt állt, netán volt olyan szerencsés, hogy katartikus pillanatoknak lehetett részese, vagy „csak” jól szórakozott a színházban, érti és érzi, hogy miért.
Akárhány kamerás egy előadás felvétele, az mégiscsak leginkább a film eszközeit használja, mintsem a színházét. Az nem az én nézőpontom. Nem tudok összekacsintani a színésszel, ő nem tud kikacsintani rám, nincs meg a cinkosság közöttünk. Nyilván, ezek a felvételek mégiscsak jók valamire: dokumentumértékük van. Kívülről szemlélhetjük, elemezhetünk egy-egy (legendás) előadást, nagy(szerű) alakítást, remek díszletet, színpadképet, jelmezt, zenét, világítást, koreográfiát stb. De nem vagyunk benne, nem érezzük a bőrünkön.
És ettől válik számomra szomorúvá ez az online jelenlét. Mert vergődés. Mert épp a színház lényege veszik el.
Az itt és most, a jelenidejűség, az egy térben való lélegzés, létezés, a pillanat varázsa, a hús-vér valóság – még ha tudjuk is, hogy nem az – , a játék.
Ma is élnek bennem egykori, az évek során látott előadások jelenetei, hangulatok, szépen felépített szerepek, jól megformált figurák, csodás színpadi elképzelések, rendezői koncepciók, dramaturgiai megoldások. Egy-egy megteremtett igaz pillanat, az a varázs, az a csoda, ami megfertőz, és újra és újra visszavonz a színházba.
Most csendesek a nézőterek. Csendesek a színpadok. Ez a várakozás ideje. És amikor ismét beülhetünk egy előadásra, még inkább ünnep lesz az, mint eddig.
Egyre több várandós nő ismeri fel, hogy a rendszeres, kifejezetten kismamáknak összeállított torna nemcsak a fizikai jóllétet támogatja, de segít lelkileg is felkészülni az anyaságra.
Traumákból, perifériára szorult sorsokból és női tapasztalatokból épül Fancsali Kinga Nem a haláltól című kötete. A lírai nyelv itt nem menekülés, hanem szembenézés – kegyetlen, tárgyilagos, mégis felszabadító.
Egy baráti zenélésből nőtt valódi fesztivállá a ZeneHámor: idén először bárki bekapcsolódhat a korábban zártkörű családbarát eseménybe, amely a természet közepén, sátrazós, tábortüzes hangulattal várja az érdeklődőket Csíkmadarason.
Fellélegezhettek a játékipar szereplői amikor kiderült, hogy 2025 ősze helyett 2026 tavaszán jelenik meg a világ legjobban várt szórakoztatóipari terméke, a Grand Theft Auto VI.
Hányféle istenkép lakik az alkotókban, és hogyan szólnak a kortárs szerzők Istenről? Az én Istenem – a kortárs irodalom modern istenképe című pódiumműsorában erre keresi a választ Zorkóczy Zenóbia előadóművész.
Analóg fényképeken keresztül élhetjük át a csíksomlyói búcsú hangulatát: Návay Ákos Csíksomlyóba mének... című, a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte kiállításon a hit, hagyomány és az emberi közelség találkozik.
Egy nyári estén, egy padon ülve fogalmazódott meg az Altertábor ötlete – ma már generációk nőnek fel benne. Tóth Emese főszervező mesélt arról, hogyan lett egy álomból művészi szabadságot és közösséget adó valóság.
A Moments 2011–2025 című kiállítás nemcsak egy nyári kulturális program Csíkszeredában, hanem tizenöt év kortárs képzőművészeti története egyetlen térbe sűrítve. Az Új Kriterion Galéria legújabb tárlata június 24-én nyílt meg, neves alkotók munkáiból.
A Múzeumok Éjszakáján Málnási Levente néprajzos vezetésével különleges bepillantást nyerhettek a látogatók a Csíki Székely Múzeum rejtett kincseibe: a textíliák és bútorok tárolását és történetét bemutató raktárlátogatás ritka élményt kínált.
Gyerekkora óta a természet közelében érzi magát otthon Olosz Berci, a Tesz-Vesz Garden tulajdonosa. A kert iránti szeretete pedig nem csupán családi örökség, hanem tudatosan választott hivatás is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.