Bélyeggyűjtemény Isten dicsőségére

Péter Beáta 2019. május 27., 15:50

Misszióként, küldetésként éli meg Gombos Csaba Zoltán kántor, hogy a bélyegek által beszéljen a hitről, a keresztény szimbólumokról, értékeinkről, történelmünkről. Éppen ezért szeretné minél szélesebb körben megmutatni azt a vallásos tematikájú kiállítását, amelybe mintegy 1500 bélyeget válogatott be.

Bélyeggyűjtemény Isten dicsőségére
galéria
Mintegy 1500 bélyeget tekinthetnek meg a látogatók Fotó: Veres Nándor

Gombos Csaba Zoltán már egészet kiskorában találkozott a „bélyegészet” tudományával. Édesapjával hetente jártak bélyegklubba, ahol adták-vették a bélyegeket. Amit vásároltak, azt otthon megfelelően rendszerezték, albumokba helyezték. „Így ismerkedtem történelemmel, földrajzzal, virágokkal és állatokkal és lehetne sorolni tovább, mivel a bélyegeken való ábrázolás életünk minden területét átöleli. 2002-ben ajándékba kaptam egy kis bélyegalbumot, amelyben vatikáni bélyegek voltak, keresztény, teológiát végzett emberként nagyon örvendtem. Néhány év eltelte után úgy alakult az életem, hogy sokszor megfordultam nyugati országokban, és ott kezdtem el vásárolni tudatosan vallásos tematikájú bélyegeket. A 2007-es évet tartom a mostani gyűjteményemnek a kezdetének” – magyarázta a csíkcsicsói kántor.

Hozzátette, a kommunista időszakban jól működtek a bélyegklubok, sőt, voltak országot járó bélyegárusok is, akik ismervén az édesapját, házhoz mentek a kínálatukkal. Mint mondta, most is emlékszik azokra az izgalmas pillanatokra, amikor szebbnél szebb bélyegeket láthatott, és bár elég sok pénzbe kerültek ezek, mindig sikerült vásárolni belőlük. Noha lehetségesnek tartja, hogy léteznek manapság is bélyegklubok, ő nem ismer ilyeneket, más forrásokból szerzi be a bélyegeket: főként olaszországi bélyegboltokban vásárol – akár személyesen, vagy ismerősök által – , de internetes rendeléseken keresztül is bővíti a gyűjteményét.

„Vallásos tematikájú bélyegkiállításom premier. Sokan gyűjtenek bélyeget, és sokaknak vannak hasonló bélyegeik, de ilyen formában rendszerezve nem találkoztam Erdélyben, de még Magyarországon sem.

A kiállításra ellátogatók láthatják Szent II. János Pál pápa külföldi (összesen 104) utazásairól kiadott vatikáni bélyegeket, emellett szintén a Szentatyát ábrázoló bélyegeket láthatnak más országok kiadásában, és természetesen nem marad ki a sorból Benedek emeritus pápa, és külön tablót szenteltem a Ferenc pápát ábrázoló bélyegeknek az erdélyi látogatása kapcsán. Már említettem, hogy főleg a vatikáni bélyegeket gyűjtöm, ezekből is elég sokat megmutatok, hogy felelevenítsük egyházunk történelmének legfontosabb pillanatait. Továbbá nagyon sok karácsonyi bélyeget láthatnak különböző országokból a világ minden tájáról, de a nagyhét eseményeiről és húsvétról is. Külön pannón tekinthetőek meg a Szűzanyáról szóló ábrázolások, köztük a csíksomlyói Szűzanyáról is, és egy másik pannón a szentekről. Összesen 42 darab 50x40-es pannón körülbelül 1500 bélyeget mutatok meg” – magyarázta a kiállítás anyagáról.

A kiállítások sorozatát 2017-ben kezdte el Csíkszeredában a Kájoni János Megyei Könyvtárban – az akkori tárlat gyűjteményét mostanra bővítette, aktualizálva a pápalátogatásra és a jövő évi budapesti Eucharisztikus Kongresszusra. De látható volt a kiállítás Csíkcsicsóban, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Októberben pedig Gyergyószentmiklóson lehet megtekinteni a gyűjteményt.

Gombos Csaba Zoltán. Amikor eldöntötte, hogy kiállítást szervez, egyetlen célja volt: ez is legyen Isten dicsőségére. Fotó: Veres Nándor

A gyűjteményébe került legújabb bélyegek Ferenc pápát ábrázolják, de érdemes közelebbről megnézni II. János Pál pápa magyarországi látogatásáról szóló két bélyeget, az egyháztörténelmi résznél a magyarság ezer éves fennállására kibocsájtott két darab bélyeget, de az 1938-ban megszervezett Budapesti Eucharisztikus Kongresszus bélyegblokkját is – ajánlja a gyűjtő.

„És senki ki ne hagyja a világon egyedüli a csíksomlyói Szűzanya bélyegen való ábrázolását. Kíváncsian várom, hogy a csíksomlyói pápalátogatásról a vatikáni postaszolgálat milyen bélyeget fog kiadni, de ez csak 2020-ban fog megtörténni.”

Gombos Csaba Zoltán azt is elárulta, hogy több hónapos éjszakai munka során állt össze a kiállítás anyaga, ez idő alatt sokat „beszélgetett” a bélyegekkel, és mindegyik a szívéhez nőtt. „Mivel leírásokat is mellékelek a kiállításokon, sok mindennek utánanéztem, sokat tanultam, és ezeket is mind próbálom megosztani az emberekkel, és mindazokat a gondolatokat, felismeréseket, amelyek imádság, elmélkedések közepette születtek, fogalmazódtak meg bennem a velük való foglalkozás közben, így mindegyik bélyeg hozzám nőtt.”

Amikor eldöntötte, hogy kiállítást szervez, egyetlen célja volt: ez is legyen Isten dicsőségére.

Fotó: Veres Nándor

„Ha csak én nézegetem a bélyegeimet, csak én gazdagodom belőlük, de ha más is megnézi, és ezáltal Istenre, a Szentháromságra, a Szűzanyára gondol, és talán imádságra is indítja, akkor elértem a célom. Misszióként, küldetésként élem ezt meg, és ezért szeretném minél szélesebb körben ezt megmutatni, elvinni más városokba, plébániákra, beszélni a bélyegek által a hitről, keresztény szimbólumainkról, értékeinkről, történelmünkről, és természetesen egyházunk jelenéről. Nekem ettől szép, és amikor a Vatikánba utazom, soha nem jövök haza bélyegek nélkül.”

Az Egyháztörténelem, pápák, kereszténység című kiállítás június 19-ig tekinthető meg a csíkszeredai megyeháza földszinti kiállítótermében.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.