Alvég-szikláján, amelyet napjainkban Ludmilla-, korábban pedig Gál Sándor-tetőként is emlegettek, mély nyomot hagyott az elmúlt napok szeles időjárása. Úgy tartják, hogy egykor itt álltak Gál Sándor ágyúi.
Szemközt az Olt jobb partján emelkedik a Dél-Hargita 1370 méter magas vulkáni kúpja, a Nagyjáhoros vagy Piricske. Ennek a keletre néző lejtőjén vágódott be a Bányász-patak mély, meredek, vadregényes völgye. Balról a Sólyomkő, jobbról pedig a Toronykövek éle vigyázza a völgyet. E két hatalmas sziklafal között húzódó lapos teraszra, a Gábris-padjára a vasútállomástól induló keskeny meredek utcán kapaszkodtak fel a kirándulók.
Közben pedig anekdotákat idéznek fel: Józsi bá, a házmester, aki korábban kecskepásztor volt, „túravezetőként” a kirándulókat azzal szórakoztatta, hogy „megmutatta a medvének friss heverőhelyét, lába s egyébb nyomát”. S mint mesélte:
„Oláhnéből lett istálom a medve, mert midőn Krisztus urunk a néppel egyszer egy hídon mene keresztül, s az erősen ingadoza, egy oláhasszony jedtibe erősen bőge, s Krisztus urunk heába biztatá, méges csak bőge, s azétt haragjába azt mondá: no hát légy medve! – s az leve.”
A túrázók úgy vélték, asszonyból lett medve nem bánthat, ezért tovább kapaszkodtak a friss hó borította erdőkitermelő úton.
Hogy merre barangoltak még, és milyen történeteket idéztek fel útközben, megtudhatják a Liget február 14-ei lapszámából.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.