Balázs A. Emma , Péter Beáta

2019. február 14., 15:40

Feloldozás

Születésnapi ajándék után kutattam a városban aznap. Különleges ajándékkal szerettem volna meglepni a férjemet. Szorított az idő. A vendégeket ötre hívtam, s még a tortáért is el kellett mennem. Annyira siettem, hogy nem vettem észre a szemből jövő biciklist, miközben az előttem nyíló kapualjból egy autó tolatott kifelé. Nem az autó ütött el, hanem a biciklis.

Pillanatok alatt történt az egész. A földön voltam, a bicikli kereke a térdeim között, a kormány az oldalamban, a biciklis fejét a gyomromban éreztem. Felemelte a fejét. „Jól van?” – kérdezte. Vérzett a könyököm, a lábamon horzsolások, de a fájdalomról teljesen megfeledkeztem, annyira restelltem magam, mert a vékony blúz alól a bal mellem kilátszott. „Jobban lennék, ha végre leszállna rólam!” – gondoltam. Vigyorogva feltápászkodott, felsegített. Összeszedte a cuccaimat, és felajánlotta, hogy elkísér a sürgősségire. „Fölösleges” – mondtam, de ő taxit hívatott. Betessékelt az anyósülésre, a biciklijét berakta a csomagtartóba, aztán beült a kocsiba mögém. A visszapillantó tükörben láttam, hogy kedvtelve nézeget. Pimasz mosolya volt és elálló füle. Helyes kölyök. Nálamnál legalább öt évvel fiatalabb.

Soha meg sem fordult a fejemben, hogy más férfira nézzek. A férjem szeretett, többször meglepett egy-egy csokor virággal, nem kellett hozzá kivételes alkalom. Tiszteletben tartotta a döntéseim, türelmes volt hozzám, és sosem veszekedett. Kell-e az embernek több annál a boldogságnál, mikor tudja, hogy szeretik? Az kell, hogy az ember maga is szeressen.

Legalább egy órát vártunk a sürgősségin, látták, hogy nem olyan súlyos az esetem, ezért mindig előbbre vettek valakit. Nincs más dolga, mint itt velem ücsörögni? Lenne, mondta, de nem érdekes. A férjem ritkán mosolyog. Ennek meg be nem állt a szája és folyton vigyorgott a hibátlan fogsorával. A barátja hagyta rá a biciklit, amikor elment Amerikába. Nem akarta eladni, azt mondta, ez szerencsét hozó bicikli – mondta nevetve. Nem tudom miért, de én is nevettem. Akkor vettem észre a két gödröcskét az arcán.

Ki tudja, még mennyit várakoztunk volna, ha le nem szólítja az ügyeletes orvost, hogy ő újságíró, és cikket fog írni a kórházi ellátásról, miszerint a beteg itt nem a sérüléseibe, hanem a várakozásba hal bele. Ezzel is megnevettetett. És tetszett, hogy ennyire törődik velem.

Miután az orvos megírta a receptet, lekísért a lépcsőn, és megvárta, míg a taxi értem jött. Akkor ideadta a névjegykártyáját, hátha még szeretnék vele beszélgetni. Így mondta: beszélgetni. És közben mozgott az az elálló füle.

A kórházzal szembeni boltban vettem egy kék nyakkendőt a férjemnek. Közben az jutott eszembe, hogy a biciklisnek jobban állna. Mert, hogy a biciklis szőke, a férjem meg barna. Elrohantam a tortáért a cukrászdába, otthon minden elrendeztem. A férjem nagyon örült a nyakkendőnek. Korán lefektettük a gyerekeket. De közben valahogy folyton a biciklis járt a fejemben. A férjem azt mondta, ez a legszebb születésnapja. Lelkiismeret-furdalásom volt.

Háromnapi vívódás után elővettem a névjegykártyát, bepötyögtem a számot a telefonba, és megnyomtam a hívógombot. Nem vette fel. Rosszul esett, mégis könnyebbnek éreztem magam. Oké. Rendben. Felejtsük el!

Délután épp valami gyors vacsorát ütöttem össze, amikor csengett a telefonom. Láttam, hogy ő keres. Most én nem vettem fel. Újra próbálkozott. Akkor se válaszoltam. Nemsokára üzenet érkezett. „Meghívhatlak egy kávéra?” Haboztam egy kicsit, de aztán meggyőztem magam, hogy egy kávé még nem jelent semmit. Válaszoltam neki. „Holnap munka után, a Freiban”!

Reggel korábban keltem, felvettem a krémszínű jersey ruhám, amiről a férjem azt mondta, már nem illik a koromhoz. A korallszínű blézerembe bújtam, drapp cipőt húztam, a virágos táskámba pakoltam a cuccaimat. Nem akartam kirívó lenni, de szürke kisegér se. A hajamat feltűztem. Leheletnyi ajakrúzs, szemhéjpúder, szempillaspirál… Indulás előtt még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe.

Több mint két órát dumáltunk, de nekem kevésnek tűnt. Kérdezett, mesélt, viccelődött. Azok a gödröcskék! Az elálló füle is egyre jobban tetszett. Csak akkor vettem észre, milyen késő van, amikor a férjem hívott, hogy hol vagyok. Megbeszéltük, hogy csütörtökön találkozunk.

Magához fiatalított. Mellette tele voltam energiával, életkedvvel. Folyton nevettem. Aztán találkoztunk, amikor csak lehetett.

Otthon mindig kitaláltam valamit. Sajnáltam a férjemet. Rendes ember. De a biciklissel olyan felszabadult és boldog voltam, mint még soha.

Mellette döbbentem rá, hogy az utóbbi években egyik nap ment a másik után anélkül, hogy éreztem volna, hogy élek. Most pedig... Tudtam, hogy ez így nem mehet sokáig. Megmondom a férjemnek, hogy elválok.

Másnap később mentem be dolgozni. Útközben betértem egy gyorsbüfébe, mert a kolléganőm megkért, vigyek neki kuglófot. Nem hittem a szememnek. A hátsó asztalnál ült egy nővel. Odamentem. Láttam az arcán a meglepetést, de udvariasan köszönt, és bemutatott minket egymásnak „Liza régi jó barát, mondta rólam. Ő pedig Aliz, a mennyasszonyom.”

Szólni se bírtam. Kifordultam, amilyen gyorsan csak tudtam. Végem volt. Azon az éjjel nem sokat aludtam. A tegnap éjszaka sem.

 

Fotó: 123RF

Kilátszott a bal melle. Nem, nem azért, mert úgy öltözködött, ne botránkozzon meg, atyám, rögtön az elején, lesz még amiért vesse a keresztet. Elnézést, nem akartam megbántani, csak tudja, kicsit furcsán érzem magam ebben a székben. Soha nem voltam hithű katolikus, talán az elsőáldozáskor gyóntam utoljára. Nem vagyok sem egyházellenes, sem ateista, csak valahogy ezek a cécókat, a templomba járást meg ezeket nem tartottam fontosnak. Vagyis nem ezeket tartottam fontosnak. Higgye el, van annyi hitem, amennyi kell nekem. Hogy? Jaj, a hölgy, persze. Ott tartottam igen, hogy kilátszott a bal melle. Látom, érdekli, ej,ej atyám. Hogy is bírják maguk? De készüljön fel lelkileg, mert elmondok mindent. Ha már le kell tudni ezeket a köröket a lagzi előtt, akkor legyen.

Ott feküdt, lába között a biciklim kerekével, borzasan, ijedten, és a helyzetből kifolyólag zavartan. Nem is tudom, hogy történt, egy kapualjból egy autó tolatott kifele, szinte elütött, szerencsére jók a reflexeim. Azt kikerültem, de őt nem láttam. Nem mondom, én is megijedtem, de azért nem olyan nagy baj, ha egy szép mellnek ütközik az ember, ugye? Egyszer próbálja ki.

Persze, hogy felajánlottam, hogy beviszem a sürgősségre, éreztem az illatát, amint belém kapaszkodott. Furcsa volt az egész, atyám, tudja, mintha engem ütöttek volna el. Érzett már ilyent? Szédelegtem, hebegtem-habogtam. Zavaromban mindenféléről kérdezgettem, amint vártuk a sürgősségin, hogy megnézzék, nem-e történt valami komolyabb sérülés. Mondjuk, nem is bántam, hogy nem foglalkoznak velünk, jó volt ülni mellette és hallgatni. Aztán kezdtek érkezni az SMS-ek, hogy hol vagyok. Határozottan odamentem az egyik orvoshoz hát, azt mondtam, hogy újságíró vagyok és azonnal vizsgálják meg a hölgyet. Hogy mondja, atyám? Igen, valóban, ez hazugság volt, tényleg, ezt is írja a többihez. Szóval kértem, hívjon fel.

Eltelt pár nap, nem jelentkezett, gondoltam is, kész, ennyi, nem is olyan lánynak nézett ki, mint aki... Aztán egyik nap Aliz anyjáéknál voltunk ebéden, amikor megszólalt a telefonom. Kérdezte is rögtön az a sárkány, hogy ki hív ilyenkor.

Mondtam, a munkaadóm... Oké, bővül a lista, tudom. Közben a lagzis menüről beszélgettünk, de én csak a kacagását hallottam, az illatát éreztem. Bántam is én, hogy csirke, kacsa vagy fácán lesz a főétel, csak bólogattam ott. Kívántam őt. Talán mint még soha senkit. Azért-e, mert elérhetetlennek tűnt, vagy valami más volt – ezt nem tudtam biztosan. Kérdezte is Aliz, hogy mi van velem. Mondtam, hogy nem érzem jól magam. Persze jött anyósom rögtön a hasznos tanácsaival, hogy gargalizáljak sós vízzel, s párologtassak kamillával. Mert a kamilla mindenre jó. Jól tudom, volt egy ilyen nevű szeretőm.

Alig vártam, hogy visszahívhassam. Nem vette fel. Kétségbeesetten próbálkoztam még egyszer. Akkor sem. Írtam egy üzenetet, meghívtam kávézni.

Noha a női ruhák addig csak olyan szinten érdekeltek, hogy minél hamarabb lekerüljenek, ma is tudom pontosan, hogy akkor mit viselt. Baromi jól állt az a halványbarna jersey ruha és a narancssárga vagy milyen színű felső. Diszkrét smink, bájos mosoly, és azok a mellek...

Végre, megkaptam. Azt az éjszakát. El tudja képzelni, amikor...Ezt ne meséljem el részletesen? Van humora, atyám. Jól van, maga tudja. De nem tudtam lemondani róla. Több és több kellett belőle, az együttléteinkből. A férje kezdett gyanakodni, de akárhányszor csak tehette, megszökött hozzám. Közben szerveztük a lagzit, amiről ő persze semmit sem tudott.

Már-már azon gondolkodtam, hogy lefújok mindent és megszöktetem, majd élünk egy kis erdei lakban ketten a fenyők alatt, vagy világ körüli útra indulunk, vagy teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, csak együtt legyünk.

Persze Aliz úgynevezett hozománya is elég nyomós ok volt ahhoz, hogy ne lépjek, meg untam volna az egész cécót, a könnyeket, anyósom sápítozását.

Aztán az élet eldöntött mindent. Mindig mondom, hogy minden kialakul egyszer, mert nekem ilyen pozitív a felfogásom, atyám. Alizzal ültünk egy kávézóban egyik reggel, amikor egyszer csak ott termett az asztalunknál. Mit tehettem volna, bemutattam őket egymásnak. Na, nem úgy. Valami régi barátként említettem őt Aliznak. Rajta pedig láttam, hogy a könnyeivel küszködik. Dühös voltam rá. Így elszúrni! Buta liba.

Néha azért hajnalban még vele álmodok. A bal melle....

Fel tud oldozni, atyám?

0 HOZZÁSZÓLÁS
Tamás Attila 2019. május 21., kedd

Trónok harca: az eddig megtett út vége

Megkaptuk a rég várt befejezést és bár jogosan lehetünk elégedetlenek azzal, amit a fináléban láttunk, kár lenne ez alapján megítélni a sorozatot, ami immár megkerülhetetlen mérföldkőnek számít. Egy nagybetűs élmény volt. Spoileres kibeszélő az sorozatzáró epizódról.

D. Balázs Ildikó 2019. május 21., kedd

Sörgyári dokureality: emberek a főnök mögött

Nem akármilyen szemszögből, az egyik legnagyobb magyar kereskedelmi csatorna révén is megismerhették a nézők a Csíki Sör Manufaktúra alkalmazottainak életét. Az RTL Klub Főnök inkognitóban című műsorának egyik részét Csíkban forgatták, és nem a főnök sztorija volt benne az érdekes.

D. Balázs Ildikó 2019. május 20., hétfő

Szavak eredeti jóindulattal. Grecsó Krisztiánnal nyelvről, gyógyulásról

Grecsó Krisztiánt tavaly ősszel áttétes fej-nyaki tumorral diagnosztizálták. Vele beszélgettem betegségről, gyógyulásról, de a magyar nyelv szépségéről is.

D. Balázs Ildikó 2019. május 17., péntek

Az emberfaragó népdalénekes

Azt mondja, szerencsés, mert jó emberekkel hozta össze Babba Mária. Magasra tette a mércét, úgy adja át zenei tudását, hogy embert is farag. Igaz magyar embert. Népdalénekes, zenetanár, családapa. Ha színpadon látom, csodálattal figyelem, mennyire szereti, élvezi azt, amit csinál. De nem csak szereti, hisz is benne.

Péter Beáta 2019. május 17., péntek

A puzzle, amit nem akarnak befejezni

Tizenhárom év különbséggel csatlakoztak a Csíki Játékszín társulatához, de mindketten úgy érzik, hogy jó helyen vannak. A társulat, a közönség szeretete és a színházba vetett hitük is itt tartja őket.

Rédai Attila 2019. május 15., szerda

Fájdalmas emlékeztető a kegyetlen valóságról: Csernobil

Kegyetlen történelmi drámával állt elő az HBO: a 2019-es Csernobil című minisorozat a 33 évvel ezelőtti atomkatasztrófa eseményeit dolgozza fel. És nem is akárhogy.

Tamás Attila 2019. május 14., kedd

Trónok harca: amikor elszabadul az őrület

Megvalósításában kitűnő, forgatókönyv szempontjából viszont annál sutább, finálét felvezető részt kaptunk a Trónok harcában. Kaptunk egy új főgonoszt is, az pedig továbbra sem nyilvánvaló, hogy ki ül végül a Vastrónra. Spoileres kibeszélő a nyolcadik évad ötödik epizódjáról.

Rédai Attila 2019. május 10., péntek

Lent és fent, akkor és most: Lenny Kravitz kolozsvári koncertjéről

Ha Lenny Kravitz nem az volna, aki: egy szupersztár, egy zenei őstehetség, akkor minden bizonnyal lelkész volna, aki felvillanyozó gospelre ugráltatná a híveit. Valami ilyesmit tett Kolozsváron is, ahol a BT Arénába jó pénzért begyűlt tömeget végül sikeresen lecsalogatta a virtualitás felhőjéből. Szubjektív élményeink beszámolója.

D. Balázs Ildikó 2019. május 09., csütörtök

Karcolások metamorfózisa a könyvvásáron

Izgalmas játék: mit emel ki a mindennapokból az íróember, és mit lát meg a szövegben a képzőművész? Péter Beáta, a Liget.ro portál munkatársa mesél a Karcolások blogon megjelent írásokról, a kiállítás ötletéről.

Tamás Attila 2019. május 07., kedd

Trónok harca: kávéspohár és váratlan fordulatok

Hiába volt egy, a régi Trónok harca részeket megidéző epizód a nyolcadik évad negyedik felvonása, ha úgyis arra fogunk emlékezni, hogy ez volt az a rész, amiben a készítők egy műanyag Starbucks-poharat felejtettek forgatás közben az egyik asztalon. Vigyázat, spoileres kibeszélő!

Vélemény
Tamás Attila: Gyorselemzés a 2019-es Oscar-díjakról

Meglepő volt és mégsem az Amerikai Filmakadémia döntése, vagyis, hogy a Zöld könyvet kiáltották ...