Balázs A. Emma , Péter Beáta

2019. február 14., 15:40

Feloldozás

Születésnapi ajándék után kutattam a városban aznap. Különleges ajándékkal szerettem volna meglepni a férjemet. Szorított az idő. A vendégeket ötre hívtam, s még a tortáért is el kellett mennem. Annyira siettem, hogy nem vettem észre a szemből jövő biciklist, miközben az előttem nyíló kapualjból egy autó tolatott kifelé. Nem az autó ütött el, hanem a biciklis.

Pillanatok alatt történt az egész. A földön voltam, a bicikli kereke a térdeim között, a kormány az oldalamban, a biciklis fejét a gyomromban éreztem. Felemelte a fejét. „Jól van?” – kérdezte. Vérzett a könyököm, a lábamon horzsolások, de a fájdalomról teljesen megfeledkeztem, annyira restelltem magam, mert a vékony blúz alól a bal mellem kilátszott. „Jobban lennék, ha végre leszállna rólam!” – gondoltam. Vigyorogva feltápászkodott, felsegített. Összeszedte a cuccaimat, és felajánlotta, hogy elkísér a sürgősségire. „Fölösleges” – mondtam, de ő taxit hívatott. Betessékelt az anyósülésre, a biciklijét berakta a csomagtartóba, aztán beült a kocsiba mögém. A visszapillantó tükörben láttam, hogy kedvtelve nézeget. Pimasz mosolya volt és elálló füle. Helyes kölyök. Nálamnál legalább öt évvel fiatalabb.

Soha meg sem fordult a fejemben, hogy más férfira nézzek. A férjem szeretett, többször meglepett egy-egy csokor virággal, nem kellett hozzá kivételes alkalom. Tiszteletben tartotta a döntéseim, türelmes volt hozzám, és sosem veszekedett. Kell-e az embernek több annál a boldogságnál, mikor tudja, hogy szeretik? Az kell, hogy az ember maga is szeressen.

Legalább egy órát vártunk a sürgősségin, látták, hogy nem olyan súlyos az esetem, ezért mindig előbbre vettek valakit. Nincs más dolga, mint itt velem ücsörögni? Lenne, mondta, de nem érdekes. A férjem ritkán mosolyog. Ennek meg be nem állt a szája és folyton vigyorgott a hibátlan fogsorával. A barátja hagyta rá a biciklit, amikor elment Amerikába. Nem akarta eladni, azt mondta, ez szerencsét hozó bicikli – mondta nevetve. Nem tudom miért, de én is nevettem. Akkor vettem észre a két gödröcskét az arcán.

Ki tudja, még mennyit várakoztunk volna, ha le nem szólítja az ügyeletes orvost, hogy ő újságíró, és cikket fog írni a kórházi ellátásról, miszerint a beteg itt nem a sérüléseibe, hanem a várakozásba hal bele. Ezzel is megnevettetett. És tetszett, hogy ennyire törődik velem.

Miután az orvos megírta a receptet, lekísért a lépcsőn, és megvárta, míg a taxi értem jött. Akkor ideadta a névjegykártyáját, hátha még szeretnék vele beszélgetni. Így mondta: beszélgetni. És közben mozgott az az elálló füle.

A kórházzal szembeni boltban vettem egy kék nyakkendőt a férjemnek. Közben az jutott eszembe, hogy a biciklisnek jobban állna. Mert, hogy a biciklis szőke, a férjem meg barna. Elrohantam a tortáért a cukrászdába, otthon minden elrendeztem. A férjem nagyon örült a nyakkendőnek. Korán lefektettük a gyerekeket. De közben valahogy folyton a biciklis járt a fejemben. A férjem azt mondta, ez a legszebb születésnapja. Lelkiismeret-furdalásom volt.

Háromnapi vívódás után elővettem a névjegykártyát, bepötyögtem a számot a telefonba, és megnyomtam a hívógombot. Nem vette fel. Rosszul esett, mégis könnyebbnek éreztem magam. Oké. Rendben. Felejtsük el!

Délután épp valami gyors vacsorát ütöttem össze, amikor csengett a telefonom. Láttam, hogy ő keres. Most én nem vettem fel. Újra próbálkozott. Akkor se válaszoltam. Nemsokára üzenet érkezett. „Meghívhatlak egy kávéra?” Haboztam egy kicsit, de aztán meggyőztem magam, hogy egy kávé még nem jelent semmit. Válaszoltam neki. „Holnap munka után, a Freiban”!

Reggel korábban keltem, felvettem a krémszínű jersey ruhám, amiről a férjem azt mondta, már nem illik a koromhoz. A korallszínű blézerembe bújtam, drapp cipőt húztam, a virágos táskámba pakoltam a cuccaimat. Nem akartam kirívó lenni, de szürke kisegér se. A hajamat feltűztem. Leheletnyi ajakrúzs, szemhéjpúder, szempillaspirál… Indulás előtt még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe.

Több mint két órát dumáltunk, de nekem kevésnek tűnt. Kérdezett, mesélt, viccelődött. Azok a gödröcskék! Az elálló füle is egyre jobban tetszett. Csak akkor vettem észre, milyen késő van, amikor a férjem hívott, hogy hol vagyok. Megbeszéltük, hogy csütörtökön találkozunk.

Magához fiatalított. Mellette tele voltam energiával, életkedvvel. Folyton nevettem. Aztán találkoztunk, amikor csak lehetett.

Otthon mindig kitaláltam valamit. Sajnáltam a férjemet. Rendes ember. De a biciklissel olyan felszabadult és boldog voltam, mint még soha.

Mellette döbbentem rá, hogy az utóbbi években egyik nap ment a másik után anélkül, hogy éreztem volna, hogy élek. Most pedig... Tudtam, hogy ez így nem mehet sokáig. Megmondom a férjemnek, hogy elválok.

Másnap később mentem be dolgozni. Útközben betértem egy gyorsbüfébe, mert a kolléganőm megkért, vigyek neki kuglófot. Nem hittem a szememnek. A hátsó asztalnál ült egy nővel. Odamentem. Láttam az arcán a meglepetést, de udvariasan köszönt, és bemutatott minket egymásnak „Liza régi jó barát, mondta rólam. Ő pedig Aliz, a mennyasszonyom.”

Szólni se bírtam. Kifordultam, amilyen gyorsan csak tudtam. Végem volt. Azon az éjjel nem sokat aludtam. A tegnap éjszaka sem.

 

Fotó: 123RF

Kilátszott a bal melle. Nem, nem azért, mert úgy öltözködött, ne botránkozzon meg, atyám, rögtön az elején, lesz még amiért vesse a keresztet. Elnézést, nem akartam megbántani, csak tudja, kicsit furcsán érzem magam ebben a székben. Soha nem voltam hithű katolikus, talán az elsőáldozáskor gyóntam utoljára. Nem vagyok sem egyházellenes, sem ateista, csak valahogy ezek a cécókat, a templomba járást meg ezeket nem tartottam fontosnak. Vagyis nem ezeket tartottam fontosnak. Higgye el, van annyi hitem, amennyi kell nekem. Hogy? Jaj, a hölgy, persze. Ott tartottam igen, hogy kilátszott a bal melle. Látom, érdekli, ej,ej atyám. Hogy is bírják maguk? De készüljön fel lelkileg, mert elmondok mindent. Ha már le kell tudni ezeket a köröket a lagzi előtt, akkor legyen.

Ott feküdt, lába között a biciklim kerekével, borzasan, ijedten, és a helyzetből kifolyólag zavartan. Nem is tudom, hogy történt, egy kapualjból egy autó tolatott kifele, szinte elütött, szerencsére jók a reflexeim. Azt kikerültem, de őt nem láttam. Nem mondom, én is megijedtem, de azért nem olyan nagy baj, ha egy szép mellnek ütközik az ember, ugye? Egyszer próbálja ki.

Persze, hogy felajánlottam, hogy beviszem a sürgősségre, éreztem az illatát, amint belém kapaszkodott. Furcsa volt az egész, atyám, tudja, mintha engem ütöttek volna el. Érzett már ilyent? Szédelegtem, hebegtem-habogtam. Zavaromban mindenféléről kérdezgettem, amint vártuk a sürgősségin, hogy megnézzék, nem-e történt valami komolyabb sérülés. Mondjuk, nem is bántam, hogy nem foglalkoznak velünk, jó volt ülni mellette és hallgatni. Aztán kezdtek érkezni az SMS-ek, hogy hol vagyok. Határozottan odamentem az egyik orvoshoz hát, azt mondtam, hogy újságíró vagyok és azonnal vizsgálják meg a hölgyet. Hogy mondja, atyám? Igen, valóban, ez hazugság volt, tényleg, ezt is írja a többihez. Szóval kértem, hívjon fel.

Eltelt pár nap, nem jelentkezett, gondoltam is, kész, ennyi, nem is olyan lánynak nézett ki, mint aki... Aztán egyik nap Aliz anyjáéknál voltunk ebéden, amikor megszólalt a telefonom. Kérdezte is rögtön az a sárkány, hogy ki hív ilyenkor.

Mondtam, a munkaadóm... Oké, bővül a lista, tudom. Közben a lagzis menüről beszélgettünk, de én csak a kacagását hallottam, az illatát éreztem. Bántam is én, hogy csirke, kacsa vagy fácán lesz a főétel, csak bólogattam ott. Kívántam őt. Talán mint még soha senkit. Azért-e, mert elérhetetlennek tűnt, vagy valami más volt – ezt nem tudtam biztosan. Kérdezte is Aliz, hogy mi van velem. Mondtam, hogy nem érzem jól magam. Persze jött anyósom rögtön a hasznos tanácsaival, hogy gargalizáljak sós vízzel, s párologtassak kamillával. Mert a kamilla mindenre jó. Jól tudom, volt egy ilyen nevű szeretőm.

Alig vártam, hogy visszahívhassam. Nem vette fel. Kétségbeesetten próbálkoztam még egyszer. Akkor sem. Írtam egy üzenetet, meghívtam kávézni.

Noha a női ruhák addig csak olyan szinten érdekeltek, hogy minél hamarabb lekerüljenek, ma is tudom pontosan, hogy akkor mit viselt. Baromi jól állt az a halványbarna jersey ruha és a narancssárga vagy milyen színű felső. Diszkrét smink, bájos mosoly, és azok a mellek...

Végre, megkaptam. Azt az éjszakát. El tudja képzelni, amikor...Ezt ne meséljem el részletesen? Van humora, atyám. Jól van, maga tudja. De nem tudtam lemondani róla. Több és több kellett belőle, az együttléteinkből. A férje kezdett gyanakodni, de akárhányszor csak tehette, megszökött hozzám. Közben szerveztük a lagzit, amiről ő persze semmit sem tudott.

Már-már azon gondolkodtam, hogy lefújok mindent és megszöktetem, majd élünk egy kis erdei lakban ketten a fenyők alatt, vagy világ körüli útra indulunk, vagy teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, csak együtt legyünk.

Persze Aliz úgynevezett hozománya is elég nyomós ok volt ahhoz, hogy ne lépjek, meg untam volna az egész cécót, a könnyeket, anyósom sápítozását.

Aztán az élet eldöntött mindent. Mindig mondom, hogy minden kialakul egyszer, mert nekem ilyen pozitív a felfogásom, atyám. Alizzal ültünk egy kávézóban egyik reggel, amikor egyszer csak ott termett az asztalunknál. Mit tehettem volna, bemutattam őket egymásnak. Na, nem úgy. Valami régi barátként említettem őt Aliznak. Rajta pedig láttam, hogy a könnyeivel küszködik. Dühös voltam rá. Így elszúrni! Buta liba.

Néha azért hajnalban még vele álmodok. A bal melle....

Fel tud oldozni, atyám?

0 HOZZÁSZÓLÁS
Péter Beáta 2019. szeptember 19., csütörtök

Sajátos korlenyomat: pofontörténetek a 70-es, 80-as évekből

Számos olyan kalandot idéz fel Nagy Lóránt első könyvében, amelyeket olvasván a mai szülők a fejüket fogják, és amelyeket a mai fiatalok talán el sem tudnának képzelni. A nyakleves antológiája című kötet azonban több, mint a gyermek- és kamaszkori csínytevések puszta leírása: egy kor lenyomata.

Tamás Attila 2019. szeptember 18., szerda

Ennek az előzménysorozatnak minden egyes képkockáját kidolgozták

Szimpatikus, mindenre elszánt koboldok, visszataszító és ijesztő skeksisek, csigalassú, de nagyon bölcs misztikusok, fürödni nem akaró becők – igen, ezek egy tündérmese szereplői, akiket egy kitalált világ és egy különleges erővel bíró kristály köt össze.

Nánó Csaba 2019. szeptember 17., kedd

A végzet asszonya, egy asszony végzete. Nyerj jegyet Eszenyi Enikő kolozsvári rendezésére!

Frank Wedekind Lulu című darabját mutatta be szeptember 6-án a kolozsvári színház társulata. Az előadást a budapesti Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő rendezte, és szeptember 20-án tekinthető ismét meg, a pénteki előadásra pedig jegyet is lehet nyerni.

Katona Zoltán 2019. szeptember 16., hétfő

Szép és igaz mese, amelynek a végén Tarantino ismét pofán üt

Egyszerre szép, varázslatos, kőkemény, melankolikus és úgy véres az új Tarantino-film, hogy hahotázom rajta. Egy igaz történethez hozzáadott fikciós sztori, ami akkorát csavart a végén, hogy szinte úgy ugráltam a moziszékben, mint egy koncerten. Spoilermentes kritika.

Rédai Attila 2019. szeptember 13., péntek

Tizennyolc évvel később: szeptember 11. mai szemmel

2001. szeptember 11-ről újabb és újabb bőröket lehet lehúzni, már ami a mozgóképes alkotásokat is illeti. Két friss mozi immár nem oknyomozó, hanem történelmi perspektívából dolgozza fel a témát, s mindkettő nálunk is látható. Ajánló.

Péter Beáta 2019. szeptember 12., csütörtök

A rabszolgák köztünk élnek, de van, amikor kiszabadulnak

Nem reality, ez maga a valóság. Maris egy modern kori rabszolga, akit a sors egy dokumentumfilm-rendezővel hozott össze. A történetből készült, Egy nő fogságban című alkotást a Doklavina keretében néztük meg.

Rédai Attila 2019. szeptember 06., péntek

Retrómúzeum Várnában: lenyűgöző időutazás

Ha Várnába vinne utunk – és miért ne vinne –, van egy hely, amit nem érdemes kihagynunk, ha érdekelnek a közelmúlt tárgyi emlékei.

Katona Zoltán 2019. szeptember 03., kedd

Nem lányregény: a fehérzoknis maffiózók sírfelirata

„Megkereslek és kitípem a beled!” – ismerősek az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések? Hallott ön is ilyenről? No és a felvidéki, színtiszta magyar maffiáról, amely a kilencvenes évek végén (és azelőtt is) rettegésben tartotta Dunaszerdahely lakóit? Nem film, nem mozi, hanem egy igen jó regény született a történetből.

Tamás Attila 2019. szeptember 02., hétfő

Sorozatgyilkosok, fantázialények, pankrátornők és időbevándorlók – őszi sorozatajánló

Mi is lenne jobb időtöltés a nyaralás utáni, egyre hosszabbodó őszi estékre, mint kedvenc sorozatainkkal elütni az időt, vagy épp új kedvenceket fedezni fel a rendkívül nagy kínálatból? Ehhez ajánlunk most néhány sorozatot a streamingszolgáltatók aktuális kínálatából.

Szász Cs. Emese 2019. augusztus 26., hétfő

Szféra – nem lehet ráfogni, hogy öreges

Nem, nem lehet azzal vádolni, hogy öreges lenne a marosvásárhelyi Szféra. S nem azért, mert tizenévesek szerveznék, vagy csak harmincon aluli résztvevőket engednének be. Nem, itt a negyvenes vagy éltesebb korosztálynak is valami szokatlant akartak kínálni.

Vélemény
Tamás Attila: Gyorselemzés a 2019-es Oscar-díjakról

Meglepő volt és mégsem az Amerikai Filmakadémia döntése, vagyis, hogy a Zöld könyvet kiáltották ...