Szféra – nem lehet ráfogni, hogy öreges

Sokan már fesztiválként emlegetik a Vásárhelyi Forgatag előfutáraként, de a programsorozat szerves részeként zajló Szférát, a szervezők azonban Kortárs Művészeti Térként definiálják, amibe természetesen minden belefér, ami egy fesztiválba is: zene, tánc, szórakozás, de mindemellett az is, amit manapság kortárs művészetnek nevezhet az ember, legyen az graffiti, plakátkészítés, slam poetry vagy épp színház, de az sem a hagyományos értelemben vett teátrális művészetként.

Fülöp Tímea projektfelelős úgy próbálta megfogni a lényegét, hogy azt mondta,

igyekeznek olyan dolgokat bemutatni a Szférában, ami ma, a jelenben friss és trendi.

Ez az igény kezdetektől létezett a forgatagosok körében, de míg kezdetekben a Maros-parton csak egy sátor adott teret ezeknek az alternatív programoknak, idővel külön nevet, identitást, logót, szervezőcsapatot, s nem utolsó sorban helyszínt is kapott a Kortárs Művészeti Tér, vagyis a Szféra. Míg pár évig a szebb jövőre ítélt, egykori Aranykakas vendéglő udvarát töltötte be a fiatalos, friss életszemlélet – s minden, ami ehhez kötődik – a tavalyi évtől az egykori zsidó iskola udvara ad ennek teret, az a romosodó, de amúgy örökségvédelmi szempontból jelentős épület, amelyet pár éve még Európa Gimnáziumnak hívtak a marosvásárhelyiek.

Ad is nem kevés pluszt a rendezvényhez a helyszín, amelyet azért nem hagytak önmagában roskadozni, igyekeztek feldíszíteni a szervezők: a hatalmas, és már jól ismert Szféra logó betűi egy omladozó fal előtt is jól mutatnak, az üres falat el lehet takarni egy deszkafallal, amire graffitiző művészek készítik a munkájukat, ráadásul olyan alkotás ez, amely péntek reggel kezdődött el, és vasárnap este még készült, tökéletesedett. Lehet, egy mű sosem lehet elég befejezett. De a raklapból készült ülőalkalmatosságok, a szintén széknek vagy asztalnak használt színes dobozok ugyanúgy adtak egy különleges hangulatot a helyszínnek, mint az árnyékolók vagy este a fényfüzér. Díszítőelemként szolgált egy fáról lelógó, ósdi képkeret, amellyel mindenki fotózkodni akart, de egy telefonkagyló is lógott le egyik faágról, ami szintén sok résztvevőt megihletett. Volt egy magas, lábon álló edény (vagy akármi) vízzel és gumikacsákkal tele, ami utolsó pillanatig sem derült ki számomra, hogy gyerekeknek szánt szórakozás, kutyaitató vagy épp egy installáció. Lehet, nem is kell ezt eldönteni.

A rendezvény nevéhez hűen a művészetek nem hiányoztak a programból sem. Már csak alaphangulatnak is ott volt öt kiállítás, de amikor azt mondom, hogy kiállítás, akkor nem egy hagyományos tárlatot kell elképzelni, hagyományos megnyitóval. Kiállítás anyaga volt több különleges plakát, de az erotika sem hiányzott a munkákból.

A Szféra kezdetektől kreatív közösségi életről, helyben alkotásról is szól, éppen ezért mindig kaphatunk valami műhelymunkát, trendi és idegen szóval élve workshopot, amelyben részt lehet venni. Idén plakátkészítő workshopot például egy lengyel művésznő tartott, de a jó történetmesélés alapjait is igyekezhettünk elsajátítani, legyen szó egy prezentációról, egy művészeti koncepcióról vagy egy egyszerű beszélgetésről a szüleinkkel, barátainkkal. A legkülönlegesebb talán a színházi workshop volt, amelyre majd’ egész héten készült két bolgár színész, egyszerű, hétköznapi embereket kerestek a helyszínhez kötődő színházi performanszukhoz.

S ha már egyesek szerint fesztivál a Szféra, szóljunk pár szót a zenéről is: számomra az Anima Sound System és a helyi Tiberius vonósnégyes nevén kívül nem volt ismert a többi fellépő, de stílusban igyekeztek itt is nem megszokottat kínálni a szervezők: Haraszti Ádám soul és a hip-hop elemeket tartalmazó kortárs dzsesszzenéjére, Radu Pieloiu szintetizátorokkal és samplerekkel kiegészített dobprodukciójára és a magyarországi Bottah Rankin & Jah Golden Band újragondolt jamaicai reggae-taktusaira lazulhatott a közönség többek közt. Közönségből pedig nem is volt hiány: az egykori zsidó iskola udvarán minden este teltház volt.

S ahogy mondtam, nem a húszéveseké volt a világ: a Szféra udvarán a húszas, harmincas, negyvenes korosztály is jelen volt, de voltak egészen idősek is, akik mintha a vasárnap délutáni templomozás után tértek volna be, hogy megnézzék egykori iskolájuk, munkahelyük helyszínét, hogy mi van ma ott, ahol egykoron rúgták a labdát szünetben, vagy mit írnak arra a táblára, amire valamikor még tanárként ők írták a leckét.