Divatbemutató, és ami mögötte van

Iszlai Katalin 2021. december 08., 18:00 utolsó módosítás: 2021. december 08., 18:02

Hogyan áll össze egy divatbemutató, mi alapján választják ki a kollekciókat és a modelleket? Milyen ruhákat álmodott meg tizenegy erdélyi tervező? A pénteki online divatbemutató kulisszái mögé tekintettünk.

Lámpák és kamerák kereszttüzében: online divatbemutató forgatása Fotó: Iszlai Katalin

A világjárvány miatt számos esemény kényszerült az online térbe, így az Artwise évadzáró divatbemutatóját is a képernyőkön keresztül kísérhetik figyelemmel az érdeklődők a hétvégén: az online premiert december 10-én tartják, az ezt követő hetekben pedig sorra bemutatják a tervezőket és munkáikat. A forgatást viszont már korábban megtartották, így betekintést nyerhettünk a divatbemutatók világába.

Az Artwise művészcsoport többek között alkotókkal való szervezett beszélgetésekkel, divatbemutatókkal és képzőművészeti kiállításokkal törekszik arra, hogy bemutassa a fiatal divattervezők munkáit, illetve segítse őket a kapcsolatok kiépítésében és a fejlődésben.

Idei évadzáró, New Dimensions (Új dimenziók) nevet viselő divatbemutatójuk forgatására – amelyen azokat az új irányokat, koncepciókat mutatták be, amelyeket tizenegy erdélyi tervező alkotott meg az utóbbi időszak lenyomataként – mi is meghívást kaptunk, a sepsiszentgyörgyi Park Hotelben tartott eseményen egymás után mutatták be a kollekciókat. Ezt azonban hosszas felkészülés előzte meg, amelynek részleteiről Oláh Ildikó, az Artwise elnöke, illetve Szentpáli Réka modell árult el néhány kulisszatitkot lapunknak.

Fotó: Iszlai Katalin

Mint Oláh Ildikó elmondta, az első divatbemutatójuk megszervezésébe teljesen tudatlanul vágtak bele. Akkor szembesültek azzal, hogy nem elég megkeresni a tervezőket, a modelleket, hangosítást, világítást és termet intézni, hanem fontos előre megtervezni, mi lesz bemutatva, a kollekciólista alapján megkeresni a modelleket, majd felállítani egy sorrendet, hogy mi mi után következik. Szentpáli Réka a téma kapcsán hozzátette, kollekciólista alapján a modellek általában már előre tudják, melyik tervezőkhöz vannak beosztva, viszont ez a helyszínen még változhat annak függvényében, hogy egy adott ruha mennyire illik a modellhez. A lányok előzetesen leadják a méreteiket, ami támpontot nyújt az elosztásnál, hiszen jellemzően egyforma magasságú modelleket osztanak be egy kollekcióhoz.

Egy divatbemutató vagy egy forgatási nap reggel sminkeléssel indul, majd ruhapróbával és fotózással folytatódik. Ezt követően tekintik meg a helyszínt, ahol begyakorolják a show menetét, azaz magát a be- és kivonulást.

Tervezők és alkotásaik

Az évadzáró divatbemutatóval kapcsolatosan megtudtuk,

több kollekció az újrahasznosítás alapelveire épül, de vannak posztmodern jellegű tervezői mintákat megmutató és természetközeli összeállítások is.

Az alkotások egy részét meg lehet majd vásárolni, mások viszont csak bemutatódarabok. A tervezők Erdély számos pontjáról érkeztek, például Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről és Kolozsvárról.

Fotó: Iszlai Katalin

A sepsiszentgyörgyi KreaKids Studió diákjai a tűz alkotói arcára fókuszálva gondolták ki, tervezték és valósították meg A tűz hatalmában nevű kollekciójukat, amelynek célja, hogy szemléltesse a tűz dominancia jellegét. A ruhák színei, valamint textúrái a perzselő lángokat, a tűz után hagyott pusztítást idézik.

A BASICS Larcher Nóra első mini-kollekciója, amelynek darabjaiban az esztétikai szempontok mellett hangsúlyt kap a funkcionalitás, a kényelem és a hordhatóság is. Ahogy azt a név is mutatja, az „Alapok” nevet viselő kollekció gardróbunk alapdarabjait gondolja újra. A felhasznált anyagok nagyrészt deadstock forrásból származnak, azaz ipari varrodáktól kiselejtezett, megmaradt darabokból készültek. A monokróm ruhákat horgolt nyakláncok és különböző textúrájú táskák egészítik ki.

Fotó: Iszlai Katalin

Antal Hajnal Selected Bags nevet viselő táskái papírból készülnek, a márka építő kockái a környezetvédelem, az újrahasznosítás és az értékteremtés. Új kollekcióját, a Paper Couture-t a természet, a környezet, a formák és az emberek közötti érzések inspirálták, amely a változatos anyaghasználatban és a színekben is visszaköszön.

Fókuszban a környezettudatosság

Tamás Réka SMARTANDPRETTY nevű kollekciójában a csokornyakkendőt gondolta újra: a hagyományos férfi viseletet nőiesítve készítette el. A kiegészítők jó része olyan anyagokból készül, amelyek a varrodából már hulladékként kerülnek ki.

Balázs Enikő Natural nevű kollekciójában a természetet idézi minden darab anyagában és mintájában egyaránt. A használt anyagok természetesek (pamut, lenvászon, selyem), színük, mintájuk pedig növényi festékanyaggal és levelek hő-, illetve nyomás általi lenyomatával készült. Az újrahasznosítás itt is fontos szempont: az anyagok, ruhadarabok mintázás előtt másodkézből (turkálóból) voltak beszerezve.

Fotó: Iszlai Katalin

A Pál Bernadette által megálmodott Simpli-city kapszulakollekció, mint ahogy a neve is sugallja, két alapkoncepcióra épül: egyszerű és városi. Alapszínei a fehér és a fekete, amely szintén tükrözi a minimalizmust és az egyensúlyt. A harmóniát továbbá az anyaghasználat is jelzi, mivel kontrasztba helyezi az erősebb, keményebb anyagot, a farmert, és a lágy, nőies csipkéket, illetve más finom anyagokat. A felhasznált anyagok mind újrahasznosítottak.

Márton Krisztina kollekciójában a régi idők, belső rezdülések kivetítődései a felvonultatott ruhák. Melankolikus befelé-fordulás, elvágyódás és jelenbejövés. Romantikus és mégis határozott optimizmus. Egy jó világ nosztalgiáját és reményét ölthetjük magunkra ezekben a ruhákban.

Menyasszonyi ruhákat is láthatunk

A divatbemutatón képviselteti magát Szőcs Ramóna is, aki Csíkszeredában működtet menyasszonyiruha-szalont. A 2022-es év menyasszonya által inspirált Wings of Harmony nevű kollekciójában a nagyon kifinomult, de ugyanakkor tekintélyes ara képviselteti magát. Ezeket a darabokat az egyszerű szabás és a textúrák gazdagsága jellemzi. A kényelmes, könnyen viselhető, finom anyagok, tüllök, csipkék ötvöződnek a taft kemény tartásával.

Fotó: Iszlai Katalin

Szakács Ágnes jelmeztervezői munkássága igencsak meghatározza divattervezői stílusát, többnyire alkalmi, estélyi ruhákat tervez. Az opera világa különösen közel áll hozzá, ezért a legártatlanabb ruhadarab vonalaiba is belecsempész némi drámaiságot, színpadiasságot. Ruhái a történelmi korok súlyos, veretes mívességéből inspirálódnak, mint a hímzés, csipkeverés, gyöngyhímzés.

A Both Rita nevéhez fűződő Wild to wear márka kiegészítői egy laza városi stílust képviselnek, játékos formájukkal feldobják az utcai vagy munkahelyi viseletet. A Pebbles and Spikes minikollekció természetből vett motívumokat ültet át városi formába. Színvilága világos, légies, kontrasztos részletekkel.

A felsorolt kollekciókat az online premier alkalmával láthatják először az érdeklődők december 10-én az Artwise Facebook-oldalán élő közvetítés formájában, majd hetente részletesebben is bemutatnak egy-egy tervezőt és munkáit.

•  Fotó: Iszlai Katalin
Fotó: Iszlai Katalin
•  Fotó: Iszlai Katalin
Fotó: Iszlai Katalin
•  Fotó: Iszlai Katalin
Fotó: Iszlai Katalin
•  Fotó: Iszlai Katalin
Fotó: Iszlai Katalin
•  Fotó: Iszlai Katalin
Fotó: Iszlai Katalin
•  Fotó: Iszlai Katalin
Fotó: Iszlai Katalin
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat

 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport