A segítő sebei fényt hordoznak

„Hol összeér az ég a földdel, mint kanóc a lánggal, / Lelked békéjében Isten nyugalomra lel…” – hangzott el a könyvbemutatón György Alfréd kamilliánus szerzetes (az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka) egyik verséből, akinek ötvenedik születésnapjára jelentette meg édesanyja a Totu Tuus című kötetet. A könyvet Nagyboldogasszony ünnepén mutatták be Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban, ahol a szerzővel Balázs Katalin, a Caritas munkatársa beszélgetett. A kötet verseiből Nagy Norbert rendező, színművész olvasott fel. A beszélgetés sokkal több volt irodalmi bemutatónál: egyszerre vallomás és életút-összegzés, ahol a költészet, a hivatás és a segítői tapasztalatok egymásba fonódtak.

György Alfréd története már a születésnél hordozza a törékenység tanúságát: hat hónapra, alig kilencszáz grammal jött a világra. „Akkor kezdtem el járni, amikor mások már iskolába mentek” – emlékezett vissza. De ez a lassú indulás végül is élethosszig tartó úton-lét lett: papként, szerzetesként és költőként járja a maga útját.

Már gyerekkorában, amikor szembesült azzal, hogy más, mint a társai, a költészethez fordult. Előbb csak fejben formálta a sorokat, később papírra is vetette őket.

Versei gyakran a fájdalomból, a másságból, a veszteségekből fakadtak – ám mindig ott bujkált bennük a hit és a remény szála is.

Nem véletlen, hogy papi jelmondatául Pál apostol szavait választotta: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik”.

A most megjelent kötet versei közöttt van, amit egy-egy krízis hívott elő, és olyan is, ami megrendítő életesemény után született. A szerzetes számára a vers sokszor imádság, máskor kérdés, néha pedig vigasz vagy ajándék. Így született például a Felajánlás című költemény is, amelyet még teológushallgatóként írt egyik barátjának, hogy az apja betegsége idején erőt adjon neki.

– vallja. „De amikor más ember érzésével, szenvedésével azonosulok, akkor olyan vers születhet, amely egyszerre az övé és az enyém. Ilyenkor a költészet gyógyító kapcsolattá válik.”

Különösen fontos helye van életében az édesanyjának. Egy történet szerint, amikor édesanyja nem tudott a hazautazásáról, fia egy grafikával és a látogatásával lepte meg. Most, hogy ötven éves lett, ennek mintegy viszonzásaként jelentette meg anyja a verseskötetet. „Amióta elkerültem otthonról, egyre engedelmesebb lettem. Mindenről megkérdeztem, elmondhatom-e anyámnak” – mesélte mosolyogva. Hozzátette: „gyerekkoromban nem voltam ilyen engedelmes”.

Az est egyik legmélyebb pillanata akkor jött el, amikor Balázs Katalin arra kérdezett rá: mit tehet a segítő, amikor maga is terheket cipel, és hogyan őrizheti meg reményét, amikor mások fájdalmával találkozik? „Olyan vagyok, mint egy pohár” – felelte a szerzetes.

A segítésben – vallja – nem a nagy gesztusok számítanak, hanem a jelenlét. Néha az, ha csak csendben ülünk a beteg mellett. Máskor az, ha elfogadjuk: nem mindenki akar imádkozni, és ezt is tiszteletben kell tartani. „Sokszor kapok többet egy haldoklótól, mint amennyit én adni tudok” – tette hozzá.

A segítő hivatás veszélyeiről is őszintén beszélt. „Nem az a kérdés, kiégünk-e – mert aki komolyan dolgozik a szociális szférában, ki fog égni. A kérdés az, felismerem-e, és van-e bennem annyi alázat, hogy segítséget kérjek.”

Szerinte a kiégés ellen nem receptek, hanem személyes önkifejező utak segítenek: ki verset ír, ki énekel, ki imádkozik.

„Én például a liftben szoktam énekelni, amikor senki sem hallja” – mesélte nevetve.

György Alfréd vallomásaiból kiderült: a segítő munkája nem hibátlanságot jelent, hanem sebezhetőséget, amelyben mégis fény rejlik. Hivatását így fogalmazta meg:

Ez a gondolat lett a Totu Tuus kötet lényege is: az ember törékenységében, sebeiben és másságában is méltó arra, hogy Isten kegyelme átjárja. A költészet pedig ennek a belső munkának a tükre.