Misebor születik. Szüret az érsekség szőlősében

Két rúdra rögzített facsebrekbe hordják a leszedett szőlőt a traktor utánfutóján levő nagy kádakba. Fáradtak már a szedők és a csebresek is, de vidáman zajlik a munka. Idén először a kispapok és a kántoriskolások közösen szüreteltek. „Fél tíztől vagyunk kint. Fél tizenkettőkor van egy szünet, egy órakor ebéd, majd folytatódik a munka.

– meséli kalauzunk, Bőjte Csongor hatodéves diakónus. Mint mondja, ha fizikailag fárasztó is a szüret, de jó közösség-összekovácsoló esemény.

„A szőlőszedés az őszi programunk egyik jellegzetessége, még Márton Áron-i hagyományokra megy vissza, hogy minden évben a kispapok segítenek a betakarításban. Ez nagy élmény, mert van olyan kispap, aki most találkozik életében először szőlőssel. Például, aki Gyergyó vidékéről érkezik, az most nézi, hogy pityókaásás helyett szőlőt szedünk. Vannak, akik ismerik, tudják, egymást tanítgatják, magyarázzák, úgyhogy egészen jó a hangulata a szőlőszedésnek. Persze ez az élvezetesebb része, mert a szőlőszedéshez hozzátartozik a kapálás is tavasszal. Az izzadtságosabb és nehezebb. Ez egy kicsivel jobb, szebb, a fiúk is élvezik. Elfáradnak estére, de jó a hangulat, és a fizikai munka az fontos, az emberi élethez hozzátartozik, hogy ne csak a szellemiekkel foglalkozzunk” – emeli ki dr. András István, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet rektora.

A közösség formálásában nagyon sokat jelent ez a pár nap

– fűzi hozzá dr. Kiss Endre spirituális atya. „Ilyenkor nem csak évfolyamtárs évfolyamtárssal szedi együtt a szőlőt. Beszélgetések alakulnak ki, mi is kimegyünk, amikor az időnk engedi, ilyenkor viccelődünk, a közösség formálódásában nagyon sokat segít.”

Ha le van szedve a szőlő, a borász is megnyugodhat – mondja kacagva Tóth Csaba, az érsekség borásza. „Tavasszal kezdjük a munkálatokat, onnan indul az évnek a termése, és a szüret vége az egész évi munkánknak az eredménye.

Bár volt idő, amikor kiterjedtebb szőlőbirtokkal rendelkezett, jelenleg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség szőlőse két területen található, a csillagdai és a rózsamáli domboldalon. A kilenc hektáron elhelyezkedő rózsamáli a régebbi szőlős, ott 118 éves ültetvény is található. „A felső rész egy régi, erdélyi karikás műveléssel megy pillanatnyilag is, és több mint tízezer tőke van még karón művelve. Az alsó része szintén karós művelés volt, csak átfordítottuk huzalos művelésre, minden második sort kivettünk, és így a gépesítést meg tudtuk kezdeni a Rózsamál alsó részén is. A Rózsamálban a felső, kápolna alatti rész 1903-ban volt ültetve, az alsó részen van egy 1936-os táblatelepítésünk és egy 1952-es táblatelepítés. Ugyanott van most az első frissítés, hatodik éves ültetés, most már teljes erővel termett. Ugyanott van egy négyéves frissítés és két hároméves frissítés” – magyarázza a borász.

A csillagdai terület egy részét még Batthyány püspök vásárolta meg, és a szőlős jövedelmét a könyvtár fölött levő, ma már nem működő csillagvizsgáló fenntartására fordították. A csillagdai szőlősben 1986-ban volt egy újratelepítés – már Tóth Csaba irányításával –, közel 24 ezer tő szőlőt ültettek ide.

A két szőlősben tízfajta szőlő található: savignon blanc, vörös tramini, szürkebarát, olaszrizling, fehérleányka, királyleányka, ottonel muskotály, zalagyöngye, jardován és az alkonynak elnevezett szőlőfaj.

Három fajtából áll össze, soronként változnak a fajok. Próbáltam úgy szüretelni, hogy külön szedni a fajokat, de nem hozta azt a minőséget, amit együtt hoznak vegyesen leszedve. Csávossy tanár úr iránti tiszteletből, aki nekem a szakmai apám volt, három sor a saját fajtájából van ültetve. Ez egy vörös szőlőfaj, amit úgy hívnak, hogy alkony. Ezt ő kísérletezte ki, hivatalosan is be volt jegyezve.”

A tőkéket tavasszal megtakarítják, és a szőlő is olyan, mint a kisgyermek, nagyon sokat kell vele foglalkozni vele, hogy megnőjön, beérjen, felnőtté váljon – magyarázza Tóth Csaba. „A bort is és a szőlőt is az emberi élethez hasonlítom, mert úgy kell foglalkozni vele, és úgy jön létre, mint az élet. Ápolgatni kell, betegségek jöhetnek, gombák támadnak, sokszor a jég is elveri.”

Tóth Csaba 52 éve foglalkozik szőlővel, ez volt az érsekségnél a negyvenhetedik szüretje. 1972-ben végezte el Csombordon a borászati, szőlészeti szakközépiskolát, majd Sepsiszentgyörgyre kapott kinevezést, mint borász. Itt kereste meg 1974-ben Márton Áron püspök úr kérésére Dukát József berecki plébános azzal, hogy menjen Fehérvárra borásznak. „Nekem eszem ágában sem volt ilyesmi, 22 éves voltam, szinte mindenem megvolt ott. Mondtam, hogy nem. Valahogy édesanyám fülébe jutott, hogy Márton püspök úr hív. Mondta, hogy »fiam, más térden csúszva menne oda, és neked megvan adva az alkalom, és nem akarsz elmenni«. És így az ő szavára eljöttem. De egyáltalán nem gondoltam arra, hogy 48 évet itt töltök. Fogadott a püspök úr, rám nézett, mondta, hogy »te fiatal vagy, de azért megbízom benned, és rád bízom a püspökség gazdaságainak a vezetését«. Nem mondtam semmit, meg voltam illetődve, vele szemben ülve olyan kicsi voltam, még a hang sem jött ki, hogy igen vagy nem. Kezdtünk beszélgetni.

Hozatott egy üveg bort a kedvesnővérrel, 1938-as palackos bort, koccintottunk. Hozatott egy üveggel nekem is. Kezet fogtunk, lementem az irodákba, jött Csíki Dénes, a titkár, és kérdezte, hogy a püspök úr mondott-e valamit. Mondtam, nem. Felment, visszajött, kérdezte, mikor jövök ide. Mondtam, én nem jövök. Erre ő, hogy ilyent ne mondjak, mert Márton püspök úrnak nem mondtam, hogy nem fogadom el, tehát jönnöm kell.” Így érkezett meg 1974. augusztus 15-én Tóth Csaba vezetni a gazdaságot, de azzal a szándékkal, hogy majd megy is. „De minden héten egyszer fel kellett menni, és elbeszélgetni a gazdaságról. Ez úgy történt, hogy egy-két szó volt a gazdaságról, és utána pedig az életről. Édesapám volt a nevelőapám, volt egy szakmai apám, és utána lett egy lelki apám, Márton püspök úr, aki egy 22 éves tacskónak kezdte mesélni, hogy mi az élet és mivel jár.

– eleveníti fel a borász, miközben a rózsamáli területen levő présházba látogatunk.

Miután leszedik a szőlőt, elkezdődik a bornak az élete. A présházban kibogyózzák, kisajtolják a szőlőt, a mustot pedig a püspöki palota pincéibe szállítják, ahol régi fahordókban erjed. Az egyik pincébe méretes lépcsőfokokon ereszkedünk le, hogy megtekintsük az itt sorakozó kisebb-nagyobb, cserefából készült, több mint kétszáz éves hordókat. Van köztük 4500 literes, 7500 literes, és mint kiderül, a legnagyobb 10 500 literes hordó. „Az építészeti stíluson látszik, hogy ez a pince régebbi, mint a püspöki palota, mert az egyik része kinnébb van, mint a palota fala. A püspökség megalapítása óta már szükség volt miseborra, nem biztos, hogy ilyen nagy pincével kezdték az elején, de ahogy nőtt a szőlőterület, szükség volt nagyobb pincékre.”

Az egyik pince a fejedelemség ideje alatt hírhedt börtön volt. Noha a hőmérséklet stabil – 12–14 Celsius fok közötti –, de a páratartalom igencsak nagy. „Azt mondják, hogy azért nem meséltek sokat a rabok, mert a tüdő nem bírja sokáig ezt a páratartalmat. Három ajtón jöttünk keresztül, és az ételt is fentről dobták be nekik. Teljesen el voltak szigetelve, nagyon szigorú börtön volt. Később a Batthyányiból költözött vissza ide ez a pince. Van itt egy 6500 literes hordó SIS felirattal, ami a teológia megnevezése, az is ott volt a Batthyáneum pincéjében.

Közvetlen Gyulafehérvár mellett Marospartoson rakták föl a marosújvári sót, és vitték Bécsbe. Egy ilyen üres visszajövetelkor érkezett a hordó hozzánk.”

Sok mindentől függ, hogy mennyi bort sikerül egy évben készíteni. Volt olyan év, amikor a jégverés miatt csak 1100 liter bort tudtak csinálni, de olyan év is volt, amikor 44 ezer litert, de átlagban 23 500 liter jön ki, ha 45 évre visszamenően számoljuk – magyarázza a borász.

Amikor a bor már stabil, elvisszük az egyházmegye minden plébániájára. A misebort nem értékesítjük a piacon, csak belső használatra készül. A plébánosok szőlőfenntartási hozzájárulást fizetnek be, ez fedezi a bor árát.”

Még Márton Áron püspök rendelte el, hogy minden plébániára ugyanabból a borból kerüljön.

A borász rámutatott: több fajtát házasítanak össze. „A bornál is pont olyan a házasítás, mint az életünkben. Két jóból lehet egy nagyon jó. Két rosszból is lehet elfogadható. De mindig arra kell vigyázni, hogy a vége legyen jó” – hangsúlyozza.

Ha már beért a bor, palackozzák, címkézik, és a Vinum Liturgicumot a gyulafehérvári főegyházmegye plébániáira szállítják, hogy a szentmiséken a liturgikus cselekményben Jézus vérévé váljon.