A valóság személyes megfejtései

Péter Beáta 2024. október 03., 21:45 utolsó módosítás: 2024. október 03., 21:46

A valóság nem axióma, annyiféle, ahányan megtapasztaljuk – hangzott el csütörtök délután a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban, ahol a csíkszeredai Studio 9 csoportosulásnak nyílt kiállítása.

•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta

A csütörtök délutáni eseményen a vendégeket Sándor-Zsigmond Ibolya, a Molnár István Múzeum igazgatója köszöntötte, majd Dimény-Varga Fanni művészettörténész méltatta és nyitotta meg a tárlatot.

Sándor-Zsigmond Ibolya, a Molnár István Múzeum igazgatója •  Fotó: Péter Beáta
Sándor-Zsigmond Ibolya, a Molnár István Múzeum igazgatója Fotó: Péter Beáta

A művészettörténész egy személyes élménnyel indított, mint mondta, egyetemi évei alatt sokat foglalkozott Kolozsvár, és talán így Erdély első csoportos kiállításával, amelyet 1883-ban tartottak. Első kurátori munkája pedig egy vele egykorú fiatal művészekből álló egyesület portfóliókiállítása volt. „Közel 150 év különbség ellenére a két tárlat létrejöttét és a művészek társulását ugyanaz a probléma mozgatta: a kiállítási lehetőségek hiánya vagy limitált volta a képző- és vizuális művészetben. Úgy hiszem, hogy a legtöbb művész számára ez az egyik legjelentősebb kihívás pályája során, egyedül különösen.

A művészcsoportok létrejötte tehát nem új gyakorlat, de mindmáig hatékony formája a kiállítótér-foglalásnak.”

Hozzátette, így jutunk el a jelen kiállítás művészeit összefogó Studio 9 csoporthoz.

A kiállítást Dimény-Varga Fanni művészettörténész nyitotta meg •  Fotó: Péter Beáta
A kiállítást Dimény-Varga Fanni művészettörténész nyitotta meg Fotó: Péter Beáta

A Studio 9 – ahogy a név is mutatja – eredetileg 9 képzőművész részvételével alakult meg 2006-ban Csíkszeredában, azzal a céllal, hogy közös erővel kiállításokat rendezzenek, miközben a tagok teljes alkotói szabadságot élveznek. Azóta a kiállítók némiképp cserélődtek, volt, hogy többen is alkották a Studio 9 közösségét, a székelykeresztúri kiállításon pedig nyolc művész munkái tekinthetők meg:

Bara Barnabás, Gergely Miklós Csaba, Gergely Zoltán, Ráduly Mária Piroska, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika, Xantus Géza.

Az elmúlt 18 év alatt a csoport évente rendezte meg vándorkiállítását, amely minden esetben Csíkszeredában indult, majd körbejárta Erdély jelentős kiállítótereit, sőt a határokon túl is számos alakalommal volt látható – magyarázta Dimény-Varga Fanni.

•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta

„Nekünk, a közönségnek, különösen itt, Székelyföldön kifejezetten hasznosak a kortárs csoportos kiállítások. 1883-ban az emberek még azt érezhették, hogy a művészet egyféle, legfeljebb vannak, akik jobban vagy rosszabbul művelik.

Ha itt körbe nézünk, akkor azt látjuk, hogy a művészet képlékeny anyag. Minden alkotó munkáihoz közelítve, egy másik értelmezési tartományba kell a nézőnek helyezkednie és hiszem, hogyha ezt néhanapján átéljük, előbb-utóbb képesek lehetünk a világot és benne az embereket sem csak egyféleképpen szemlélni.

A valóság nem axióma. Annyiféle, ahányan megtapasztaljuk. A műalkotásokra gyakran tekintünk úgy, mint valamiféle teremtett világ útjelzőire, holott még a realizmustól legtávolabb merészkedő művek építőanyaga sem lehet más, mint a valóság személyes megélése. A mai kiállítás egymástól talán vizuálisan eltérő alkotásaiban közös a letisztult, egyedi művészi nyelv, amelyen keresztül a nyolc művész magabiztosan kommunikál” – fogalmazott, majd egyenként is méltatta a kiállító művészek munkáit.

•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta

Végezetül kiemelte, a Studio 9 csoport ezen kiállításán nyolc különböző, személyes megfejtését láthatjuk a valóságnak.

Az álom, a metafizika, a teológia, a technológia, a mese, a szürrealizmus és az absztrahálás mind példái annak, ahogy az ember keres valamit túl az ismert világon, noha elszakadni sem képes tőle.

Itt áll előttünk a lehetőség, hogy megkeressük az alkotásokban az ismerős, az eltérő és az ismeretlen tapasztalatokat, hogy azonosuljunk, szembe helyezkedjünk vagy beépítsük saját belső világunkba ezeket a megismerés-kísérleteket.”

A megnyitón közreműködött a Gyerekek Klubja népi zenekara, Sipos Dezső oktató vezetésével.

A kiállító művészek részéről Xantus Géza köszöntötte a jelenlevőket •  Fotó: Péter Beáta
A kiállító művészek részéről Xantus Géza köszöntötte a jelenlevőket Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
•  Fotó: Péter Beáta
Fotó: Péter Beáta
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.