Baj, ha a DJ mindig ugyanazokat a zenéket játssza?

Hihetetlenül unalmas, nem tud újat mutatni, mindig csak a már unalomig ismételt slágerek, semmi egyediség – csak néhány azok közül, amit sokan a lemezlovasok háta mögött mondanak vagy esetleg szemükre vetnek, egyáltalán nem alaptalanul. Viszont ahhoz, hogy részletibe menően megértsük a jelenséget, mélyebbre kell mennünk.

Először is kezdjük a kendőzetlen valósággal: a DJ-k nagy százaléka azokat a zenéket játssza, amit az emberek hallani akarnak. Ennek igen egyszerű oka van. Mint a legtöbb dolgot a világon, a szórakoztatóipart is a pénz működteti. Egy klubnak a belépőkből befolyó összegből, de leginkább az egy este alatti fogyasztásból lesz bevétele.

A kevesek által ismert és elvont zenék pedig nagy eséllyel nem tartják ott az embereket a táncparketten, ergo nem lesz fogyasztás, így pénz sem.

Eddig egyszerű.

A bulizók többsége azért megy el szórakozni, hogy kieressze a gőzt egy fáradt nap, hét után. Legtöbbjük nem ínyenc, zenei téren úgynevezett vájtfülű egyén, aki zenei különlegességekre vágyik. Azt szeretnék, hogy hallják azt a slágert, ami minap szólt a rádióból, amire emlékeznek középiskolás vagy egyetemista korukból, amelyik zene szólt azalatt a TikTok-videó alatt, amelyre egy szép lány táncolt, tehát azt a zenét szeretnék, amelyhez valamilyen formában kapcsolódni tudnak. Következtetésképp,

ha a DJ azt akarja, hogy fizessenek neki, és legközelebb is hívják, akkor olyan zenét kell játszania, amit a közönség hallani akar.

A klubok így legtöbbször nem az új zenék premierjeinek helyszínei, ahhoz, hogy egy új zenét (ami később sláger is lehet) lejátsszon egy DJ, az esetek döntő többségében kockáztatnia kell, lehet beválik első hallásra, de lehet, hogy nem. Akkor pedig gyorsan korrigálnia kell a bulit, hamar összeomolhat az a zenei szett, amit addig gondosan felépített. Ráadásul meg kell említeni azt is, hogy hiába ismertebb szélesebb körben egy zene, lehet, hogy a táncparketten nem működik. A legtöbb lemezlovasnak pedig megvannak azok a már jól bevált zenéi, amelyek beindítják a táncparkettet, majd ott is tartják az embereket. Nehéz terep ez a kísérletezésre.

Hogy ez jól van-e így? Egyértelműen nem, hiszen a lemezlovasság is egy művészeti forma, kifejezi magát vele az ember, egy olyan zenei élményt ad a közönségnek, amely révén a nagyérdemű jól érzi magát, ráadásul valami újat is megtapasztalhat.

Viszont újat az átlag lemezlovas (feltéve ha nem egy világsztár) csak úgy tud mutatni, ha a zeneszettje idejének tíz-húsz (ha ügyes, akkor harminc-negyven) százalékába belecsempészi azokat a dallamokat, amelyek rá jellemzőek, amelyek előre mutatnak, amelyek nem annyira ismertek szélesebb körben. Halmozottan igaz ez Székelyföldre, hiszen itt városonként is csak egy maximum két klub szolgálja ki az igényeket, így nincs meg az a lehetőség, hogy a közönség szegregálódjon, azaz mindenki olyan helyre menjen, amely megfelel a zenei ízlésének.

Ha a mainstream zenei világot nézzük, még a sok millió követővel rendelkező világsztár DJ-k is évről-évre szinte ugyanazokat a zenéket játsszák, keveset változtatnak rajta az idő előrehaladtával. Ahogy kicsiben, nagyban is ugyanaz működik, tehát az embereket azzal lehet megfogni, amit ismernek, amire igény van.

Egy elvont zenei stílust játszó DJ is beleépíti azokat a slágerdarabkákat a szettjébe, amitől az egyébként élvezhető, befogadható lesz. És talán ezzel lehet a szerethető és befogadható mellett egyedi is egy lemezlovas.

Persze lehet és kell is újítani, újat mutatni, viszont ha egy DJ figyelmen kívül hagyja, hogy mire vágynak az emberek, és úgy játssza le a kedvenc zenéit, az olyan, mintha figyelmen kívül hagyná, hogy egy autó benzinnel működik, de helyette a sokkal tisztább és környezetkímélőbb vizet töltené az üzemanyagtartályba. Ahogy mondani szokás, ne a játékost utáld, hanem a játékot.