Zongorázom, és nyomom a PlayStationt! – neveti el magát, amikor arra a kérdésre válaszol, hogy mit csinál most egyedül odahaza. Néhány hete Soul Clinic néven új zenekart alapítottak udvarhelyi zenészismerőseivel, de a március végére tervezett bemutatkozó koncert a bevezetett intézkedések miatt elmarad.
Mint kiderül, a zongorázás szülői indíttatás volt, a gyerek Jóskát már óvodás korában zongorázni taníttatták a szülei, majd hétévesen is folytatta – akkoriban viszont nem érdekelte ez a dolog, így abbamaradt. Középiskola után Kolozsváron teológia szakon szociális munkásnak tanult, de azt rövidesen abbahagyta, két évet dolgozott, majd kommunikációra iratkozott be – ezt el is végezte, le is diplomázott. Még egyetemista kora után több melót is elvállalt,
Jóska 2010 tavaszán került az akkori Udvarhelyi Híradó napilaphoz és a Székelyhon portálhoz – attól kezdve mintegy hat évig újságíróként kereste a kenyerét, a Híradó után a Hargita Népe, majd az Udvarhely napilap munkatársa volt, utóbbi megszűnéséig.
S hogy hogyan jutott el odáig, hogy 2018 januárjában nyakába vegye a világot zenészként, milyen zenekarokban muzsikált, és milyen hajózós élményei vannak, megtudhatják a Liget március 27-i lapszámából.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.