HIRDETÉS
Kevés olyan huszon- és harmincas éveiben járó fiatal van, akinek ne járt volna a kezében valamelyik Harry Potter-könyv iskolás évei során. Az embereket tulajdonképpen két csoportra lehet osztani: vannak, akik részesei lettek a Harry Potter-univerzumnak, és vannak, akik kívül maradtak ezen, mert valamiért nem győzte meg őket sem a könyvsorozat, sem pedig az azokat feldolgozó filmek, a lényeg azonban, hogy
ma már senkinek nem kell elmagyarázni az egyetemes popkultúra részét képező alkotás jelentőségét.
Ez az univerzum érkezett most mérföldkőhöz, ugyanis húsz éve, 2001 novemberében mutatták be a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet, amely az ugyanezt a címet viselő első Rowling-regény történéseit ültette át mozivászonra.
Ez volt az a filmes franchise, aminek az alapanyagául szolgáló regényét itt, Székelyföldön is, de szerte a világon ismertük, és gyakorlatilag nem akkor szereztünk tudomást a létezéséről, amikor kijött belőle a mozgóképes adaptáció, hanem
mire megjelent valamelyik film, már kívülről tudtuk a regény cselekményét, ismertük annak szereplőit, egyszóval képben voltunk a benne leírt történésekkel, így például Dumbledore halála sem számított a mai mozgóképfogyasztási trendeknek megfelelően spoilernek.
Sőt mire az első film videókazettán eljutott hozzánk, az iskolába – hogy a téli vakáció előtti napokban afféle laza tanórai tevékenység gyanánt megnézhessük –, sokunknak már nem kellett elmagyarázni, hogy mi az a Harry Potter és a varázsvilág, mert
a már elolvasott regényeknek köszönhetően élénken élt a képzeletünkben.
Rajongóként vagy csak könyv- és filmszeretőként mindannyiunknak megvannak a személyes élményei a Harry Potter világával kapcsolatban (vagy épp arról, hogy miként sikerült távol tartanunk magunkat a Harry Potter-könyvektől és a filmektől), ugyanakkor napokig lehetne vitatkozni azon, hogy a könyvek miért jobbak a történetüket vizuális formába öntő filmeknél, de nem érdemes, hiszen
mindkettőnek megvan a létjogosultsága.
A könyvek tényleg rendkívül olvasmányosak, izgalmasak, és sokadik újraolvasásnál is képesek teljesen beszippantani az embert még úgy is, hogy a történet már nem tartogat újdonságokat. A filmek pedig szívvel-lélekkel készült alkotások, amelyek méltón és kellően aprólékosan nyúltak a könyves alapanyaghoz, és
tárták a nézők millióinak szeme elé a roxforti varázsvilágot.
Felvonult bennük a brit és ír színészek színe-java, a filmekkel párhuzamosan sztárokká váló Emma Watson, Daniel Radcliffe és Rupert Grint mellett olyan nagyágyúk tűntek fel fontos szerepekben, mint a Pitont alakító néhai Alan Rickman, a Siriust játszó Gary Oldman, a Gilderoy Lockhart bőrébe bújó legendás brit rendező, Kenneth Branagh vagy éppen a negyedik résztől Voldemort nagyurat eljátszó Ralph Fiennes, és még sorolhatnánk.
Az első film, a Harry Potter és a bölcsek köve igazi családi kalandfilm volt, amiről elmondhatni, hogy megreformálta a műfajt, hiszen többek között
ez alapozott meg olyan könyvadaptációknak, mint az Éhezők viadala, vagy éppen a Beavatott-széria, amik népszerűvé tették a young-adult mozgóképes történeteket.
A varázsvilág képernyőre költöztetése bravúrosra sikerült, a többnyire ódon kastély falai között játszódó varázslópalánták mindennapjai tényleg rendkívüli igényességgel voltak megjelenítve Chris Columbus rendező filmjében.
A legendás Richard Harris által játszott Dumbledore tényleg olyan volt, mintha csak a könyvekből lépett volna elő, a főszereplők telitalálat-castingját nem is említve.
A Harryt, Ront és Hermionet játszó – lényegében a szerepeikkel egybeforró – gyerekszínészek hitelesek voltak, jól hozták a karaktereiket, és első pillanattól elhittük róluk, hogy ők a képzeletünkben élő szereplők valóságbeli alteregói.
(Valószínűleg nem lesznek már ennél híresebb szerepeik, és életük végéig a Harry Potter-filmekben nyújtott alakításaik kapcsán fogja őket ismerni az emberek többsége.)
A helyenként kissé sötét és nem túl gyerekbarát jeleneteket is felvonultató első rész egy igazán szívmelengető alkotás, amit nem csak a húszéves nosztalgia tesz széppé, de minden Harry Potter-rajongót (és nemcsak) képes megállítani a tévécsatornák közti kapcsolgatásban, amikor az ünnepek alatt épp ez megy valamelyik kereskedelmi csatornán.
A második rész, a közvetlenül ezután leforgatott és rövid idő alatt moziba került Harry Potter és a titkok kamrája is ezt a formulát követi, hiszen ezt is a Reszkessetek betörőkkel ismertté vált Chris Columbus rendezte, Rowling közreműködésével, így
ennek sem lehet felróni, hogy ne lett volna egy jó családi és kalandfilmes, könyvhű adaptáció.
Ebben szerepel utoljára Richard Harris Dumbledoreként (ugyanis a forgatást követően elhunyt), helyét pedig az ezt követő filmekben Michael Gambon vette át, aki szintén képes brillírozni a legendás öreg varázsló és iskolaigazgató szerepében.
A harmadik rész, a Harry Potter és az azkabani fogoly rendezői székébe azonban a filmet gyártó Warner Media már az akkor még nem sztárrendezőként ismert, mexikói Alfonsó Cuarónt ültette, akinek ezt követően olyan filmeket köszönhetünk, mint Az ember gyermeke vagy éppen a Gravitáció és a mexikói gyerekkort megidéző Roma. A Harry Potter rendezése gyakorlatilag egy ujjgyakorlat volt a rendező számára, bejáratott szereplőkkel, megírt forgatókönyvvel, díszletekkel, azonban
a rendező kézjegye is meglátszott a végeredményen, hiszen egy pörgősebb, felnőttesebb, helyenként művészibb alkotást kaptunk, ami kissé kapkodósnak, megúszósnak érződött, de végeredményben nem ütött el túlságosan a franchise előző két részétől.
A negyedik film már egy jóval vaskosabb alapanyagot dolgozott fel, itt már szelektálni kellett a bemutatásra érdemes mellékszálak között, így végül a házimanók felmentési kísérlete vagy éppen a durrfarkú szurcsókok a könyvben sem túl izgalmas történetszálai kimaradtak a filmből, ami a Trimágus Tusára és Voldemort visszatérésére koncentrált, de
helyet kapott benne az akkor éppen serdülőkorba lépő szereplők közti kémia elhintése is, így kaptunk tinédzserkori bizsergős, elsőbálos jeleneket is, amiket jó és kevésbé jó poénokkal elegyítettek.
A negyedik epizód végén bekövetkezett Sötét Nagyúr visszatérésével a könyvek is sötét fordulatot vettek, a filmhez pedig leigazolták a mára már Harry Potter-rendezőként ismert David Yatest, aki az ötödik résztől kezdődően kezébe vette a gyeplőt (azóta a Harry Potter univerzumban játszódó Legendás állatok és megfigyelésük filmek rendezési jogát is ő kapta), és elhozta a sötét érát a Harry Potter-univerzumba. Szó szerint sötétet, ugyanis a filmek képi világa is rendkívül színtelen, borongós, sötét és viharos lett, mintegy érzékeltetve, hogy
Potteréknek szembe kell nézniük az újból testet öltött Voldemorttal, a világ leggonoszabb mágusával, aki a sötét varázslatainak köszönhetően még a halált is képes volt kijátszani.
Harryék pedig ettől kezdve rettentő gyorsan „felnőnek”, hiszen hatalmas fenyegetéssel kénytelenek szembenézni, és saját maguk erejére kell támaszkodniuk a Sötét Nagyúr és csatlósai ellen, ugyanis az intézményes varázsvilág egészen az ötödik epizód végéig nem hajlandó tudomást venni a gonosz visszatéréséről.
A forgatásokat nem lehetett sokáig odázni, hiszen a gyerekszínészek is rohamosan nőttek, ugyanakkor a később megjelenő regények megfilmesítését sem lehetett tologatni az egyre növekvő rajongói elvárások miatt, így kétéves kihagyásokkal jöttek a még „ki sem hűlt regényekből” az újabb filmek, hogy aztán a stúdió úgy döntsön: az utolsó regényt két részre osztva filmesítsék meg (a bevételek maximalizálása érdekében, ami mára már bevett gyakorlat lett Hollywoodban), és ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy bár egyszerre forgatták le, de
egy év eltéréssel küldték moziba a hattyúdalnak számító két utolsó filmet, amit így nem kellett összecsapni, volt lehetőség a Harry Potter cselekményét lezáró történéseket alaposan kibontani.
Ennek azonban az lett az eredménye, hogy kaptunk egy bevezető filmet, ami a hetedik és egyben utolsó regény első részét dolgozta fel (nyilván azt, ami kevésbé izgalmas), majd egy évnyi kihagyás és várakozás után jött a mindent lezáró nyolcadik mozi is, amiben végre vásznon is láthattuk, hogy miként száll szembe Harry Potter és a jó oldalon maradó varázsvilág a Sötét Nagyúrral és annak gonosz mágusokból és lényekből álló seregével. És bár temérdek játékidő volt ennek megmutatására,
a finálé mégis egy kissé kapkodósra és helyenként elnagyoltra sikerült, ezt azonban kellően ellensúlyozta az az érzelmi töltet és az a katarzis, ami az összecsapást követően felszabadult.
Lényegében mi is együtt örülhettünk a szereplőkkel, hogy nagy áldozatok árán a jók győzedelmeskedtek, Harry Potter pedig tényleg felnőtt ahhoz a nimbuszhoz, ami addigi élete során övezte, és ereje teljében levő, fiatal varázslóként, barátai segítségével, de
a saját erejét és leleményességét is latba vetve sikerült egyszer és mindenkorra legyőznie a Sötét Nagyurat.
A Harry Potter tehát egy varázslatos világban játszódó, hatalmas tétekkel bíró, rejtélymegoldós történetek halmaza, szerethető karakterekkel, akikkel könnyen lehet azonosulni, és ami
a jó és rossz univerzális ellentétét és harcát helyezi újabb, egyedi értelmezésbe.
Ez az a történetfolyam, amivel sokan párhuzamosan nőttünk fel, és életünk bizonyos szakaszaiban releváns mondanivalóval, azonosulási pontokkal is szolgáltak.
A Harry Potter-regények filmre adaptálásával gyakorlatilag egy korszak is lezárult, és valószínűleg csak
a Gyűrűk ura, Trónok harca és a Star Wars sikere mérhető még a Potterverzuméhoz,
amiből mára rengeteg leágazás született, kezdve attól, hogy a Harry Potterben szereplő egyik tankönyv (Legendás állatok és megfigyelésük) alapján már új filmes franchise indult be, aminek harmadik részét (az öt filmre tervezettből) jövő tavasszal mutatják be The Fantastic Beast and Where to Find Them: The Secrets of Dumbledore címmel.
A Harry Potter a merchandise-ipart is felpörgette, hiszen gyakorlatilag mindenből lehet már „pottereset” találni az üzletekben, ezen termékek népszerűsége pedig a Star Wars és egyéb népszerű merch-ek mellett máig is töretlen.
Most pedig, a kerek évforduló apropóján újabb és újabb Harry Potter témájú produkciók érkeznek: a napokban indult az HBO Max-en (nálunk az HBO Go-n) egy kvízműsor Harry Potter: Hogwarts Tournament of Houses címmel, amiben
rajongók mérik össze tudásukat a filmek és a könyvek alapján összeállított kérdések megválaszolásával és különböző feladványok, játékok teljesítésével.
A műsor porondmestere a legendás Helen Mirren, de feltűnnek még a produkcióban olyan színészek is, akik szerepeltek valamelyik Harry Potter filmben.
A vasat pedig addig kell ütni, amíg meleg, és az újbóli Harry Potter világa iránti fellángolást egy, a Jóbarátokéhoz hasonló reunion-esemény koronázza meg, amiben
ismét együtt láthatjuk a főszereplőket egy afféle nosztalgiázós, show-elemekkel tűzdelt különleges tévés epizódban,
amit szintén a Warnerhez tartozó HBO Max streamingszolgáltatón lehet megnézni 2022. január elsején, mintegy a szilveszteri buli ágyban vagy a kanapén, a tévé előtt heverő „levezetéseként”.
Akinek addig is nincs elege még a Harry Potter-filmekből, az darálhatja, illetve újra előveheti ezeket, hiszen
az HBO műsortárában elérhető mind a nyolc mozifilm, így akár hangolódni is lehet velük a januári nagy találkozásra.
Már csak az a kérdés, hogy ki, melyik hétvégén tartja az újabb nagy Harry Potter-maratont?
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
