Hűség és hűtlenség száz éve: új könyvvel jelentkezett Dézsi Zoltán

– Kordokumentum vagy regény a Hűség és hűtlenség eddig megjelent két kötete?
– Az elmúlt száz év bemutatása olyan formában, hogy nem a történelmi eseményeket írom le szó szerint, hiszen azt nagyon sok szakember megtette nálam jobban. Én arra vállalkoztam, hogy néhány ember életpéldája révén mutassam be azt a száz évet, amely az erdélyi magyar közösségnek hihetetlen próbatétel volt, és az máig.

– Honnan jött a sorozat megírásának ötlete?
– Tanárként és olyan emberként, aki Kolozsvárhoz nagyon sok mindenben ragaszkodok, rengeteget jártam a Mezőségben, és láttam annak a csodáit, szépségeit, de a drámáit is. Az elmúlt ötszáz évben itt lassan fogyatkozott a magyarság, növekedett a más nemzetiségűek részaránya, sőt, van, ahol annyira, hogy az utolsó magyarral beszélgettem. A feleségemmel látogattam el egy faluba, amely valaha színmagyar volt, de már csak egyetlen ember tudott magyarul, sem a lánya, sem az unokája, sem a felesége nem beszélte a nyelvet. Úgy döntöttem, hogy megírom ezeknek az embereknek a történetét. A főszereplőt, akit Szabados Györgynek neveztem el édesapám után, akinek az édesanyja Szabados volt, és az ő egyéniségéhez próbáltam kötni. Gyuri bácsi elmeséli, hogy mi történik az 1896-os millenniumi emlékezés utáni időszaktól szinte napjainkig.

– Mire került hangsúly a történetben?
– A békességre, a megbékélésre, a kölcsönös tiszteletre.

Rossz példát mondok talán, de nem bírom szó nélkül hagyni. Mindig azt mondtam, és sajnos csak nagyon kevés alkalommal, amíg én polgármester voltam, tudtam meg is valósítani: gyerekek, versenyezzetek, jusson be mindenki érdeme szerint, de amikor a versenynek vége, attól kezdve csak Gyergyó van, értitek? Nincs semmilyen szín, sem párt, csak egy közös ügy, amiért együtt gondolkodunk. Ezt a gondolatot próbálom vinni a könyvben is. Egyben a közösségi élet legfontosabb összetartóira is odafigyelek, az iskolára és az egyházra, ezeknek az intézményeknek a meghatározó szereplőire, például a tenni akaró tanáremberekre. Ők a katedrán megizzadva, belepusztulva dolgoznak, akárcsak Zsolt...

– Zsolt már a második, nemrég megjelent kötet egyik főszereplője. Ő is a békességet választja?
– Igen, ő azt mondja, hogy Kelet-Európában, a mi világunkban csodát lehet művelni, ha egymásra odafigyelünk, mert nagyon össze vagyunk fonódva. A második részben Zsolt élete, az ő kapcsolatai és egy drámai pillanat jelenik meg.

– Kihez kapcsolódik a drámai pillanat?
– Belép a történetbe Zsolt nagymamája, egy olyan nagymama, amilyenről álmodni lehet, amilyet mindenki szeretne. Persze, mindegyik nagymama kedves, mindig jók és szépek, a legöregebben, az utolsó pillanatig is. De ez a nagymama különleges, és vagy egy nagyon-nagy titka. 1944-ben, a deportálások ideje alatt a férje állomásfőnök. Ekkor a vonatvezető katonatiszt letesz egy újszülött gyereket, és kérik, hogy mentse meg. Ezt a gyereket úgy nevelik fel, mint a sajátjukat. Nekik már van egy gyerekük, de ő akkor nincs otthon, a nagyszülőknél van, mert az óvottabb hely a háborúban. Ha nehezen is, de elhiszi, hogy a kicsi az ő testvére. Nem lehetett ugyanis abban a világban elmondani, hogy találták a csecsemőt, mert ők is veszélybe kerültek volna. Amikor pedig már lehetett volna beszélni erről, úgy összeforrt a két gyerek, hogy édestestvérekként nőttek fel. És született egy-egy gyerekük, Zsolt és Zsóka, akik a legnagyobb szerelemmel szeretik egymást, de mindig tiszteletben tartják, hogy ők unokatestvérek. A nagytata a történteket feljegyezte egy naplószerűségbe, amit az ő halála után a nagymama mindig magánál rejteget. Ugyanakkor szeretné, ha valamilyen módon kiderülne az igazság, és ez a pillanat bekövetkezik.

– A főszereplőkön kívül kik jelennek meg még ebben a – kicsit a nők nyelvén írt – történetben?
– A többi szereplő színezi a képet, jól vagy rosszul, vannak magyarok és románok, akik az egyházat és az iskolát próbálják kiszolgálni. Megjelenik az én életem, a ragaszkodásom, a tiszteletem a gyökereimhez, a szüleimhez, a magyarsághoz, a mások szeretete.

A nyelvet csak a könyv és a tanító tudja közelebb hozni a tanulókhoz. A nevelés pedig a családban kezdődik az első hat évben. Tanár pedig csak az legyen, aki szereti a diákjait, és szereti ezt a munkát.

– Hogyan folytatódik majd a történet?
– A harmadik részben megkezdődik a visszaszolgáltatás. Ebben a kérdéskörben baj van a földek, az erdők, ugyanakkor a kastélyok, uradalmi épületek visszaadásával is. Meg kellene érteni, hogy nem uralkodni jönnek vissza az örökösök, hanem szeretnék megtartani azt az épületet, hogy lássák az emberek, mit építettek. A marosvécsi kastély számomra szimbólum, mert ratosnyai vagyok. Csak úgy csüngtem a vonat ablakán, és néztem a gyönyörű kastélyt... A történetben a család visszakapja  kastélyt, és sikerül elkezdeni a felújítást. És végülis ez a hely lesz, ahol a két főszereplő, Zsolt és Zsóka egymásra talál. Ehhez hosszú utat kell megtenni...