Kisiskolásként rajzolgatott a kockás füzete legutolsó lapjára, szülei, látván, hogy szeret rajzolni, beíratták a jelenlegi Petőfi Sándor Általános Iskola rajzosztályába, ahol Gaál András, Ercsei Ferenc, Koszti István, Márton Árpád voltak a tanárai. Délelőtt megvoltak az elméleti órák, délutánonként pedig grafika, szobrászat és festészet órákra járt.
„Szerencsés voltam, hogy rögtön a rendszerváltás után megalapították a Nagy István Zene és Képzőművészeti Középiskolát Csíkszeredában, mert így folytathattam a művészeti képzést.
Barna jelenleg egy shotbárban keresi a betevőt, de volt már reklámgrafikus, tördelő, filmstatiszta, költöztetett, kertészkedett, dolgozott építkezésben, kórházban papírt válogatott vagy éppen bevásárlóközpontban címkézett termékeket. De mint mondja, bármennyire is szeretne, nem tart még ott, hogy megéljen a művészetből, ezért még mindig az ottani gyorsabb pénzkeresést választja.
És hogyan telnek a mindennapjai? „Nincs család, nincs gyerek, hetente három vagy négy éjszakát dolgozom, mellette van egy csomó időm meg egyfajta szabadságom, ráérek magammal foglalkozni. De még így is nehéz, mert ugyan rengeteg időm van, de amikor egyedül vagy, akkor képes vagy lazábbra is engedni a gyeplőt, hamarabb abbahagyni, aminek nekifogtál. Megint más érzés elmenni egy alkotótelepre dolgozni, ott az együttalkotás tud kedvet és ihletet adni. Nekem az alkotásra való rákészülési időszak jó pár nap. Le kell tisztuljak, el kell engedjek minden mást, hogy oda tudjak fókuszálni. Mivel a mindennapokban nincs folyamatosan négy-öt napom, hogy csak ezzel foglalkozzak, állandóan szakad meg a ritmus, és megint elölről kell kezdeni a ráhangolódást. Ezért naponta egy-két órát alkotok, és legtöbbször csak hónapok után érzem késznek a képeket. Nagyon kis helyen élek, ezért a képek, amiken dolgozom, előttem vannak, ha akarom, ha nem. Állandóan látom őket, velük fekszem, velük kelek, sokszor érzem, hogy nem jó, változtatnom kell.
Újragondolom folyamatosan, de nem kezdek újat, hanem azt a vásznat kenem addig, amíg rendben lesz.”
Úgy véli, hogy ez ugyanúgy működik, mint más munka esetében is: ha naponta csinálja, állandóan foglalkozik vele, egyre jobb lesz benne. „Ha ránézek a régi alkotásaimra, gyengének, befejezetlennek latom őket. A 36-ik születésnapomon volt egy kiállításom Csíkban, de amit ott állítottam ki, annak a felét most kidobnám. Tudom, hogy sok művész van így vele, hogy kiállít pár képet, vagy összehoz egy egyéni tárlatot, és rá pár évre úgy érzi, hogy túl korai volt, sőt, talán nem is kellett volna bevállalni. Budapesten van valahol vagy harminc munkám, de nem tudom, pontosan hol és kinél, nem is nagyon gondolok rájuk. Akár meg is válnék tőlük, most már olcsóbban adnám. Egyébként nem könnyű kiállításokon értékesítenem a képeimet. Barátaim szoktak néha vásárolni tőlem, de meg nem tudnám mondani, hogy azért teszik-e, mert tényleg tetszik a munkám, vagy csak kedvelnek, és szeretnének valamit tőlem. Ebből a szempontból a közösségi média az utóbbi időben talán nagyobb segítségnek bizonyult. Így jó pár olyan ember is felfigyelt rám, akiket személy szerint nem ismerek, vagy akik engem nem ismernek.”
A festményei különleges, sajátos formavilágáról és erőteljes színkezeléséről elmondta, úgy alakult ki, hogy korábban tizenhárom évig alkalmazott reklámgrafikus volt. Most is foglalkozik számítógépes grafikával, de a kötött, irodai munkát nem kedveli, ahogy már azt sem, ha belekötnek a terveibe és ötleteibe, vagy változtatnak a munkáján.
Amikor fest, abba senkinek sincs beleszólása, teljesen önmaga tud lenni.
„A formáim a reklámgrafikás korszakomból ragadtak rám, újabban egyre inkább törekszek szerkeszteni, stilizálni és geometrizálni mindent, javarészt a körkörös formák irányába mozdulva. Nem szeretnék teljesen absztrakt lenni, de igénylem, hogy valamilyen szinten meg legyenek szervezve a kompozíciós elemeim, akárcsak a mindennapi dolgaim. Gyermekként nagyon szétszórt voltam, feledékeny, hagytam el mindent, de mivel egyedül élek, ki kellett alakítsak egy rendszert. Amikor dolgozom a kocsmában és valami, amire szükségem van, nincs a helyén, akkor úgy érzem, nem tudok elég hatékonyan dolgozni. Egy idő után kialakult, hogy mindenhol próbálok rendet tartani. Nem takarítok minden lépésem után, de szeretem tudni, mi hol van a közvetlen környezetemben.”
Már ritkábban keszit vázlatokat a festményeihez, mint régen, ha lát valamit, lefotózza, és abból próbál kiindulni. Minden képén új kompozíciós és színskálabeli megoldásokat keres. „Egy kontrasztos, erősebb, sötétebb és visszafogottabb (fekete-fehér) világú grafikusi vonalból indultam én is otthonról. Lehet azért, mert kimentem Belgiumba és ott sokféle (zenei) kultúrával találkoztam, kezdtem egyre inkább kedvelni az élénkebb színeket”. Alkotásait végignézve hangsúlyosan jelen van a kék, az elmúlt pár évben kihívás volt számára, hogy miképpen tudná visszaadni az égbolt vagy a tenger különböző tónusú kékjeit.
Fazakas Barnát sokan úgy ismerik, mint DJ Barna, mivel körülbelül huszonhét éve foglalkozik lemezlovassággal is. Zene nélkül nem is nagyon szokott semmit csinálni. Nem indul el biciklizni, görkorizni, sétálni vagy bevásárolni, ha nincs zene a fülében, kell egy plusz ritmus – mondja. És természetesen nem fog neki festeni sem zene nélkül. Munkái szerepelnek három lemezborítón is, melyeket egy antwerpeni és egy bukaresti bandának, valamint a Tündérground együttesnek készített.
Tagja a Transylvanian Art Groupnak (TAG), annak a 2011-ben alakult képzőművészeti csoportosulásnak, amelybe főként a csíkszeredai művészeti iskola első képzőművész osztályából verbuválódtak össze a tagok. „Sokan mondták, maradjak otthon, menjek el tanítani, készítsek pár tájképet, csendéletet és portrékat eladásra, jól elleszek belőle. De nekem ez sosem volt opció, hogy olyat és úgy fessek, hogy az kelendőbb legyen. Nem akarok megfelelni, csakis önmagamnak. Színeimmel és a formáimmal lehet kicsit elütök a helyi karaktertől, de természetesen szeretnék is valami olyant létrehozni, amit még senki más nem. Persze, mindenki ezt szeretné. És biztos engem is hasonlítanak valakihez, én is az elődök hatása alatt állok. Minden művészettörténeti korszakból vannak kedvelt művészeim és kedvenc alkotásaim, de nincsen konkrét példaképem. Tetszik amit látok, de inkább azt szeretném megörökíteni, amit behunyt szemmel »érzékelek« – és itt nem kötelezően az álmokra gondoltam... Egy ideje számítógépes kollázsokkal is próbálkozok, melyeket festményeim darabkaiból és textúráiból rakosgatok össze. Terveztem egy pillanatban, hogy évente csinálok egy ilyen portrét magamról, viszont idővel és élethelyzettől függően a többfigurális, nagyobb méretű, monumentálisabb munkák felé szeretnék fordulni.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.